Kulcsszerepet tölt be Európa a fémlemez-megmunkálásban

A nemzetköziség számít az egyik legfontosabb sikerkovácsnak

2017. március 22., szerda, 06:00

Címkék: automatizálás euroblech 2016 fémlemez-megmunkálás Hannover lemezmegmunkálás lemezvágás

A rendkívül sikeresen zárult tavalyi EuroBLECH szakkiállítást a digitális átállás és a termelési folyamatok automatizálásának általános tendenciái uralták. Az ágazat innovációs ereje 2%-os növekedést eredményezett mind a nettó kiállítási terület, mint a látogatószám tekintetében. 102 országból összesen 60 636 látogató érkezett Hannoverbe, hogy megtekintse a 41 országot képviselő 1 505 kiállító termékeit és szolgáltatásait.

A kiállítás során készített felmérés több fontos iparági trendre és az ágazat gazdasági állapotára is fényt derített. A kiállítók sokkal kedvezőbben ítélték meg a lemezmegmunkálás gazdasági helyzetét, mint két évvel ezelőtt. A német kiállítók közel 70%-a, míg a külföldi kiállító cégek mintegy 40%-a nyilatkozott úgy, hogy pozitívan értékeli a jelenlegi gazdasági helyzetet, ami 6, illetve 5%-os növekedést jelent a 2014-es rendezvény adataihoz képest.

A felmérés megállapításai szerint a vásári részvétel fő céljainak az új ügyfelek szerzése és az új piacokra lépés számított. A lemezmegmunkáló gépek és az ágazathoz kapcsolódó szolgáltatások legfontosabb célpiacát egyértelműen az EU-országok jelentik: a rangsorban Németországot más európai országok, majd Ázsia és Amerika követik. Amikor a résztvevőket a jövő kulcsországairól kérdezték, jellemzően Németországot, az Egyesült Államokat, Kínát, Oroszországot és Lengyelországot említették meg.

A nemzetköziség tehát a szektor egyik sikertényezőjének számít, ami a látogatói összetételben is visszatükröződött: a kiállítók 54%-a és a látogatók 39%-a származott Németországon kívülről, ami történelmi rekordnak mondható.

A legnagyobb látogatószám-növekedést az EU-országokból (+11% a házigazdát nem számítva) és Ázsiából (+ 46%) származó látogatók körében regisztrálhatták. Az Amerikából származó érdeklődők száma ehhez képest negyedével csökkent. Volt némi mozgás a látogatószám-rangsorban is: Németország és Hollandia után a képzeletbeli dobogó harmadik helyét ismét Olaszország szerezte meg, Törökország, India és az Egyesült Államok kissé visszaesett, míg Románia tavaly először került be a top 15-be.

A következő EuroBLECH nemzetközi fémlemez-megmunkálási szakkiállítást 2018. október 23–26. között rendezik Hannoverben.

www.euroblech.com

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
BMW GROUP ÁLLÁSAJÁNLATOK JANUÁRBAN

AUTOMATIZÁCIÓS MÉRNÖK (F/M/X)

LOGISZTIKAI TERVEZŐ (F/M/X)

KARBANTARTÓ MÉRNÖK

TERMELÉSTÁMOGATÓ TECHNIKUS

IT SPECIALIST WORKSPACE (F/M/X)

Média Partnerek