Véget ért a 10. Ipar Napjai és a vele egy időben rendezett 11. Automotive Hungary kiállítás a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Magyarország legnagyobb üzleti és szakmai találkozójának központi témái idén a zöldenergia, az alternatív hajtások, az energiatárolás új formái, valamint az energiahatékonyság új megoldásai voltak.
Az ENSZ és számos iparcég által megfogalmazott CO2-kibocsátáscsökkentési célok teljesítése kétségtelenül fontos, de az intézkedések végrehajtása ambiciózus és költséges. Mindazonáltal: a fenntarthatósági erőfeszítések teljesen új piacokat is teremtenek, vonzó üzleti modellekhez vezetnek, és nagyszerű lehetőségeket kínálnak a kulcsfontosságú technológiák, a robotika és az automatizálás számára. A 2023. június 27-30. között Münchenben megrendezendő automatica szakvásár a fenntartható gyártás lehetőségeit is bemutatja.
A világ vezető ipari szakkiállítása bebizonyította, hogy már elérhetők a versenyképes és egyben klímasemleges ipari technológiák. A következő lépés az összes rendelkezésre álló megoldás következetes felhasználása lehet. A 2023-as Hannover Messe fő témái a mesterséges intelligencia, a zöld hidrogén, az energiagazdálkodás, a hálózatosított és intelligens termelés, valamint az új Manufacturing-X adat-ökoszisztéma voltak.
2023. március 28–30. között immár második alkalommal rendezték meg a MOM Rendezvényközpontban az InnoElectro Kiállítás és Konferenciát. A Magyarországi Elektronikai Társaság (MELT) által szervezett eseményen 1 400 m2-en 65 kiállító mutatta be termékeit és szolgáltatásait a mintegy 1 800 látogatónak.
Alábbi cikkünkben a kiállítást és természetesen az idei újdonságokat igyekszünk bemutatni. A Hannover Messe évtizedek óta a világ legjelentősebb ipari szakkiállítása, de folyamatos változás és megújulás is jellemzi. Egyes elemei kiváltak és önálló kiállításokká váltak, de az új vagy megerősített területek bőven pótolták ezeket. Napjainkban pedig az ipar digitális átalakulása és az energiahatékonyság kérdésköre határozzák meg döntően a vásár jellegét.
2023. május 16-19. között kerül megrendezésre az IPAR NAPJAI és AUTOMOTIVE HUNGARY szakkiállítás-együttes a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. A TechMonitor olvasói idén is ingyenesen tekinthetik meg a kiállítások széleskörű kínálatát.
Gazdag szakmai konferencia és program várja az InnoElectro látogatóit 2023. március 28–30-án, Budapesten, a MOM Rendezvényközpontban! A szakmai témák mellett ismét terítékre kerülnek az iparágat érintő kihívások és trendek szakértő előadóink segítségével…
Az iparágak gyökeres átalakulása, az emelkedő energiaárak, a rég nem látott inflációs számok és a klímaváltozás idején még fontosabbá vált, hogy naprakészek legyünk az ipari trendekkel és a vevői elvárásokkal. Jó hír is akad: Hannoverben erre egy időben, egy helyen is lehetőségünk akad!
A cseh gazdaság bruttó hazai összterméke 2022-ben 2,1 – 2,3 százalékkal bővült – ami a várakozásoknál jobb eredmény. Bial Tibor, a Cseh Köztársaság magyarországi nagykövete
Szakkiállítás és szakkiállítás között nagy különbségek vannak. Külön ligát képviselnek a több ágazatot megmozgató, nemzetközi szakvásárok, amik kezdőnapjára világpremiereket időzítenek az ipar nagyágyúi. És ezen belül is van a Hannover Messe… Hogy miben képvisel másik szintet a Hannover Messe, arról Wolf Eriket, a hannoveri kiállításokat képviselő Increst Communication Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
Az intelligens és digitális automatizálás legnagyobb üzleti platformjának számító SPS szakkiállítás 31. felvonása 1 100 kiállítót sorakoztatott fel a világ minden tájáról. A 2022. november 8–10. között Nürnbergben megrendezendő vásár a legújabb termékeket, megoldásokat és úttörő jövőtechnológiákat vonultatta fel az ipari automatizálás területén.
A TIMTOS néven ismert Tajpeji Nemzetközi Szerszámgépipari Szakkiállítás 2023. március 6--11. között tér vissza az európai látogatók számára a Nangang Kiállítási Központ 1. és 2. csarnokában, valamint a TWTC 1. csarnokában. Az eddig regisztrált több mint 1 000 kiállító közel 6 100 standon mutatkozik majd be. A kiállítás grandiózusága nagyban annak köszönhető, hogy Tajvan a közelmúltban minden, a koronavírus járvánnyal kapcsolatos utazási korlátozást feloldott.
Az Electrosub Konferencia és Kiállítás sikeres rendezésének alapja, hogy szervezőcsapata folyamatosan követi a piaci változásokat, a kiállítói és látogatói célcsoportok üzleti, szakmai igényeit. Az esemény koncepcióját, tematikáját, programját ehhez igazítja. Az elkövetkező esemény is ezt a törekvést tükrözi.
Az ELECTROSUB Konferencia és Kiállítás jövőre, 2023. március 21-23 között, immár 4. alkalommal fogadja kiállítóit és látogatóit a Lurdy Ház Konferencia Központjában. A rendezvény a piac kihívásira reagálva, az elektronikai ipar mellett, új témacsoportokat integrált kiállítási és a konferencia programjába. A profilbővülés a digitális transzformáció, a mesterséges intelligencia, az IoT megoldások, az innovatív technológiák megjelenítését célozza. Az Electrosub az Ipar 4.0 jegyében zajlik.
A világ minden tájáról mintegy 1 100 automatizálási vállalat mutatja be legújabb megoldásait Nürnbergben 2022. november 8-10. között, ami világjárvány után újra személyesen lesz látogatható és ismét meghatározó jelentőségű esemény lesz az ipari automatizálás jövőjét illetően.
Magyarország legnagyobb üzleti ipari találkozója egy időben, egy helyen nyújt egyedülálló lehetőséget a napjainkban oly fontos iparágak közötti szinergia kihasználására és a piaci szereplők között létrejövő együttműködések kiaknázására.
Hogyan tudunk jobban, hatékonyabban együttműködni és versenyképesek maradni az ipari automatizálás ökoszisztémájában? A 2022-es Eplan Virtuális Kiállítás ezekre a kérdésekre ad választ. Az ABB, a Phoenix Contact és a Rittal vendégelőadásai, az Eplan és a Rockwell Automation sikertörténetei, országspecifikus prezentációk és szoftverbemutatók átfogó betekintést nyújtanak a gyakorlati alkalmazásokba egy technológiai oldalról történő mérnöki megközelítésen keresztül.
Látogasson el Ön is 2022. május 10-13. között Magyarország legnagyobb üzleti ipari találkozójára, a MACH-TECH, IPAR NAPJAI és AUTOMOTIVE HUNGARY szakkiállításokra a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központba!
2022. május 10-13. között kerül megrendezésre az MACH-TECH, IPAR NAPJAI és AUTOMOTIVE HUNGARY szakkiállítás-együttes a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. A TechMonitor olvasói idén is ingyenesen tekinthetik meg a kiállítások széleskörű kínálatát.
Gazdag szakmai konferencia és program várja az InnoElectro látogatóit 2022. március 29-31. között. A szakmai kérdések mellett az iparágat érintő kihívások és lehetőségek – a chipgyártás és -ellátás nehézségei, valamint a jövő innovációs ökoszisztémája – is terítékre kerültek.
Mit jelent a drónok harca egy konstruktőrnek? Mit keres a Puli a Holdon? Hol tart a magyar zsebműhold program? Hogyan fér el a zsebünkben a gyártás? Milyen a kis szenzorok titkos élete? Hol tart a magyar okos otthon piac és hogyan lesz okos egy áruház polca? Hogyan lehet demokratizálni a gyártást? Tervezés, szimuláció, innovatív újdonságok, jövőbe mutató megoldások, a dolgok internetében rejlő lehetőségek és kihívások a kvantuminformatika számára...
Gazdag szakmai konferencia és program várja az InnoElectro látogatóit 2022. március 29–31-én, Budapesten, a MOM Sportközpontban! Az előadók nem csupán a tervezés és a gyártástechnológia legújabb, innovatív megoldásait mutatják majd be, de az IoT, a repülés és űripar, valamint a nagyteljesítményű számítógépek és a kvantuminformatikai is kiemelt helyet foglal el a konferencia programjában.
A lipcsei Vásártársaság hazai képviselete ismét szervezett utazást biztosít a 2023. március 7-10. között megrendezett nemzetközi szerszámgépipari- és egyedi gépgyártás szakkiállításra.
A világjárvány miatt a Deutsche Messe AG május 30. és június 2. között rendezi meg a világ legnagyobb technológiai szakkiállítását. Az új időpont tervezési biztonságot nyújt a kiállítók és a látogatók számára.
A különböző gyártási folyamatok kombinálása gyakran megtérülő befektetés a gyártó vállalatok számára. Ez vonatkozik a köszörülési és precíziós megmunkálási technológiákra is. Jelentős termelékenységnövekedés érhető el, ha megmunkálást modern automatizálási és digitalizációs koncepciókkal egészítik ki, amik nagyobb versenyképességet eredményeznek. A 2022. május 17-20. között Stuttgartban megrendezett GrindingHub köszörülés-technikai szakkiállítás kompakt áttekintést ad a gyártástechnológiák piacáról.
2022. márciusáról 2022. június 21-24. közé halasztották a Nemzetközi Fémipari Szakkiállítást.
Az új, több mint 14 500 nettó négyzetméterre (körülbelül bruttó 30 000 négyzetméter) tervezett köszörüléstechnikai szakvásár előkészületei így új szakaszba léptek.
Tajvan legnagyobb szerszámgép-bemutatója, a TIMTOS x TMTS 2022 február 21-26. között kerül megrendezésre Taipejben. A mintegy 5 200 standot több mint 900 kiállító cég tölti majd meg újdonságokkal, így Tajvan legnagyobb ipari kiállítás egyben a globális szerszámgépipar számára is az egyik legjelentősebb eseménynek számít majd.
A 2021-es Automotive Hungary a Hungexpo egyik új csarnokában, az oszlop nélküli E pavilonban került megrendezésre. A kiállítást közel egy évtizede azzal a céllal hívták életre, hogy egy közös fórumot jelentsen az autógyáraktól kezdve a beszállítókon át a kis- és középvállalkozásokig a magyar járműipar minden szereplője számára.
2021. november 8-12. újranyitottak a brnói MSV nemzetközi ipari szakvásár kapui. A világjárvány miatt az MSV sem kerülhette el a zsugorodást a korábbi évekhez képest, de a 35 országból érkező 1 016 kiállító így is megsüvegelendő eredménynek számít. A szakvásár fő témaköre az ipari trendeket eluraló digitalizálás volt, de a szervezők különös figyelmet fordítottak a jelentős pici potenciállal kecsegtető 3D nyomtatásra is. Magyarországot idén 2 kiállító cég, a BuBenLaser és a Novotransz Kft. képviselte.
Az Automotive Hungary kiállítás közel egy évtizede azzal a céllal jött létre, hogy a magyar járműipar szakmai szereplői, a magyar autógyártóktól kezdve a beszállítókon át a kis- és középvállalkozásokig, találkozhassanak egymással.
9. Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás 2021. november 16-18. között a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
2022-ben, két év kihagyás után, májusban ismét fizikai valójában várja a 15. MACH-TECH és 9. IPAR NAPJAI szakkiállítás a kiállítókat, látogatókat!
A világ minden tájáról mintegy 750 automatizálási vállalat mutatja be legújabb megoldásait Nürnbergben 2021. november 23–25. között, ami ismét meghatározó jelentőségű esemény lesz az ipari automatizálás jövőjét illetően.
A vásáripart és a kongresszusokat 2020 márciusában leállították szerte Európában. Csak az egyre nagyobb mértékű nyájimmunitás és a tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozások fokozatos lazítása tette lehetővé a szakvásárok és kongresszusok újbóli megrendezését. A kényszerszünetet követően ismét megnyitottak a brnói vásárok is. „A személyes kapcsolat az üzletkötés alapja, és ezt hiányolják a piaci szereplők. A szakvásárok az üzleti élet szerves részét jelentik. Ha működni akarunk, akkor meg kell tanulnunk még egy ideig együtt élni a koronavírus-világjárvány elleni intézkedésekkel” – jelentette ki Jiří Kuliš, a Brnói Vásártársaság vezérigazgatója.
Az Electrosub Konferencia és Kiállítás 2021. szeptember 28-30-a között várja látogatóit, naponta 9-től 16 óráig a Lurdy Ház Konferencia és Rendezvénytermében.
„Helló, új EMO Hannover!” – szólt az üzenet az EMO Hannover Relaunch konferencián szeptember 14-én. Az EMO Hannover szervezőjének számító Német Szerszámgépgyártók Szövetsége (VDW) rendezvényén az üzleti élet és a politika világának szakértői vitatkoztak a gyártástechnológia jövőjéről.
… a címe az Electrosub a nyitó előadásának, ami Dr. Charaf Hassan dékán, BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar tanszékvezető egyetemi tanár, interpretálásában hangzik el rávilágítva a digitalizáció előretörésének egyik legnagyobb problémájára, a szakemberhiányra. Az előadás keretében többek között bemutatásra kerül, hogy a BME ennek kezelésére egy önképzésre is alkalmas rendszert fejlesztett ki.
Ami bevált, azon ne változtass: ez a gondolt húzódik meg a tavalyi nagyon sikeres Dispensing Expo megismétlése mögött. Október 26-án újra megnyílnak a ViscoTec kiállításának virtuális kapui, amelyre a szervezők idén izgalmas és tartalmas programmal készülnek.
A Csehországban és Európában megnövekedett átoltottság jó alapot ad a Brnói Kiállítási Központban zajló kiállítások és kongresszusok újraindítására. „A vásárok az üzleti élet részét képezik – jelentette ki Jiří Kuliš, a Brno Trade Fairs Co. vezérigazgatója az újrakezdés kapcsán. – Ha vissza szeretnénk visszatérni az üzletmenetbe, egy ideig meg kell tanulnunk együtt élni bizonyos intézkedésekkel.”
Az idén szeptember 28-30. között immár 3. alkalommal kerül megrendezésre az ELECTROSUB Konferencia és Kiállítás, az elektronikai ipar legrangosabb üzleti és szakmai fóruma. A TechMonitor olvasói ingyen tekinthetik meg a kiállítást és vehetnek részt a konferencián.
Az Electrosub Konferencia és Kiállítás immár 3.alkolommal kerül megrendezésre szeptember 28-30-a között a Lurdy Házban. Az élő esemény hosszú idő után teremt ismét lehetőséget a piaci szereplőknek a személyes találkozásokra. Különösen hasznos ez a gazdaság újraindításnak szakaszában, amikor a cégek fejlesztéseik finanszírozására támogatásokhoz, kedvezményes hitelekhez jutnak.
Az üzleti élet nem állt le, csak a személyes tárgyalások helyett egy digitális platformra helyeződött át. A virtuális kiállítás egy könnyen használható, innovatív felület, amely online találkozóhelyet biztosít a kiállítók és a látogatók, illetve potenciális partnerek számára.
Kapcsolatok erősítése a meglévő ügyfelekkel, új üzleti lehetőségek kiépítése, vállalatok és termékek bemutatkozása a helyszínen, élőben. Ez a kiállítók vásári megjelenésének három leggyakrabban felsorolt oka. Ezt mutatja a Brnói Vásárvállalat 2021 márciusában végzett felmérése is, amelyben 768 cseh, szlovák és más országbeli vállalat vett részt. A felmérés célja az volt, hogy feltérképezzék az iparágak érdeklődését a Covid utáni időszakra tervezett szakvásárok iránt.
Az idén szeptember 28-30-a között immár 3. alkalommal kerül megrendezésre az ELECTROSUB Konferencia és Kiállítás, ami minden bizonnyal az elsők között teszi majd lehetővé a piaci szereplők számára a rég várt személyes találkozásokat. Az elektronikai iparra fókuszáló üzleti és szakmai fórum reagál a piac ki¬hívásaira. Az esemény az Ipar 4.0 jegyébe zajlik, az alapprofilhoz új téma¬csoportok - digitális transzformáció, mesterséges intelligencia, IoT megoldások- is csatlakoznak.
A Hungexpo – meghallgatva a kiállítók véleményét - az üzleti rendezvények tartásával kapcsolatos bizonytalanság és a felkészülési idő rövidsége miatt úgy döntött, hogy az idei Construma, OtthonDesign és Hungarotherm valamint az Ipar Napjai kiállításokat fizikailag nem, kizárólag a virtuális térben rendezi meg.
Az idén szeptember 28-30-a között immár 3. alkalommal kerül megrendezésre az ELECTROSUB Konferencia és Kiállítás, az elektronikai ipar legrangosabb üzleti és szakmai fóruma.
Az EuroBLECH Digitális Innovációs Sorozatot indít 2021-ben, ami fontos információkkal látja majd el a koronavírus járvány által sújtott nemzetközi lemezmegmunkáló iparágat. Az eseménysorozat célzott digitális eseményekből áll, amelyek lehetővé teszik a világ minden tájáról érkező vállalatok számára, hogy egy platformon találkozzanak egymással, tudást és szakértelmet cserélhessenek, újításokat ismerjenek meg, valamint üzleti megbeszéléseket folytathassanak. A rendezvénysorozatra az idei év folyamán kerül sor.
A Pepperl+Fuchs és leányvállalatai, a VMT és az ecom az első „Digitális Expo” virtuális szakkiállításukkal úttörő szerepet játszanak egy új rendezvényformátumban. A 2021. április 19. és 23. között sorra kerülő ingyenes esemény kompakt, teljesen digitális betekintést nyújt az új és a meglévő ügyfeleknek az ipari érzékelők és a robbanásvédelem jelenlegi termék- és megoldásválasztékába.
Az idén szeptember 28-30-a között immár 3. alkalommal kerül megrendezésre az ELECTROSUB Konferencia és Kiállítás, az elektronikai ipar legrangosabb üzleti és szakmai fóruma.
Az EPLAN Virtuális Kiállítás idén már hatodik alkalommal nyitja meg digitális kapuit, és először tart majd két egymást követő teljes napon át. A látogatókat számos téma várja, amelyek professzionális mérnöki munkára és az integrált, végpontok közötti folyamatokra fókuszálnak
A Kormány február 25-i tájékoztatása szerint a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozások (köztük a rendezvénytartási tilalom) 2021. március 15-ig meghosszabbításra kerültek, ezért a MACH-TECH és IPAR NAPJAI kiállítás-együttes eredetileg meghirdetett májusi időpontban történő megrendezhetősége bizonytalanná vált.
MACH-TECH és az IPAR NAPJAI szakkiállítások 2021. május 10-13. között a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
A BUS2BUS-t 2022. április 27-én és 28-án rendezik meg a berlini kiállítási központban élőben, míg a BUS2BUS Special Edition-t 2021-ben digitális eseményként 2021. április 15-én tartják.
A célegyenesbe fordultak a Tajpej Nemzetközi Szerszámgép-kiállítás (TIMTOS 2021) előkészületei. A világ első hibrid szerszámgépipari kiállítását március 15-20. között rendezik majd a szigetország fővárosában. A Tajvani Külkereskedelmi Fejlesztési Tanács (TAITRA) és a Tajvani Gépipari Szövetség (TAMI), mint a szakvásár szervezői január 20-án egy globális sajtótájékoztatót tartottak az azt követő ügyvezető igazgatói CEO Panellel egybekötve.
A világjárvány arra a döntésre kényszerítette a szervezőket, hogy az áprilisra tervezett TECHAGRO - SILVA REGINA – BIOMASS kiállításokat lemondja és a szokásos vásárciklusnak megfelelően 2022. április 3-7. között rendezze meg azokat. A vásárigazgatóság ezzel egy időben az ANIMAL TECH állatorvosi és állattenyésztési szakvásár elhalasztásáról is döntött, amit 2021. június 27-30. között rendeznek majd meg Brnóban.
Az Association for Advancing Automation (A3) bejelentésének értelmében 2022. június 6-9. között rendezik majd meg az Automate automatizálási szakkiállítást és konferenciát a detroiti TCF Centerben.
A Zuliefermesse Nemzetközi beszállítóipari szakkiállítás és az Intec Szerszámgépipari- és egyedi gépgyártás szakkiállítás 2023. március 7-10. között kerül sorra Lipcsében.
Megkezdődött a regisztráció a várva várt „OnRobot Expo” rendezvényre, mely során élő demonstrációk és interaktív beszámolók kerülnek bemutatásra ez együttműködő alkalmazásokról. Az online eseményt december 2-án és 3-án, az európai, amerikai és ázsiai időzónákon átívelően, élőben tartják meg.
Tekintettel a járványügyi helyzet rosszabbodására, az ezáltal kialakult bizonytalanságra és az egészségügyi kockázatra, az eredetileg jövő áprilisra tervezett Electrosub Konferencia és Kiállítás megrendezését őszre halasztják. Az eddigi visszajelzések érvényben maradnak.
Az SPS Connect, az SPS - Smart Production Solutions kiállítás virtuális platformja a nemzetközi automatizálási ipar digitális találkozási pontjává vált idén. A nürnbergi SPS 2020 kiállítás törlését követően a vásári kínálat átmenetileg az internetre költözött, amit a TechMonitor olvasói ingyenesen tekinthetnek meg.
A vásári kettős még ebben a kihívásokkal teli időszakban is ideális alkalmat nyújt a magyar kiállítók és látogatók számára ahhoz, hogy üzleti kapcsolatokat létesítsenek, egyúttal megismerjék az ipar legújabb fejlesztéseit.
A kiállítói kínálat mellett számos szakmai program várja a kiállítókat és látogatókat, a kiállítások partnereinek közreműködésével.
Az esemény a világ minden tájáról érkező látogatóknak ingyenes. A regisztráció után a három nap bármelyikén csatlakozhat a rendezvényhez - - a nap 24 órájában. A legújabb adagolástechnikai fejlesztésekről és trendekről a terület szakértői tartanak majd előadásokat, az értékesítési szakemberek pedig éjjel-nappal élő chaten keresztül lesznek elérhetők.
2020. október 19-22. között kerül megrendezésre az IPAR NAPJAI ás AUTOMOTIVE szakkiállítás-együttes a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. A TechMonitor olvasói idén is ingyenesen tekinthetik meg a kiállítások széleskörű kínálatát.
A járványhelyzetre adott hatósági korlátozások egyik napról a másikra tiltották meg a szakkiállítások megrendezési lehetőségét Magyarországon. A tilalmat ugyan nyáron feloldották, de a szabadságolások miatt reálisan csak ősszel indulhat újra a kiállítási szezon. A németországi vásárvárosok példájából kiindulva létezik életképes kiállítási koncepció járványhelyzet idején is.
Mivel az üzleti jellegű rendezvények megszervezése és lebonyolítása (mint például szakkiállítások és konferenciák) a megfelelő járványügyi szabályok betartásával nem korlátozott, ezért a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ szervezőcsapata továbbra is arra készül, hogy őszi rendezvényeit megtartja!
A düsseldorfi CARAVAN SALON, a lakóautók és lakókocsik világvására jelenti a szakvásárok újraindítását a düsseldorfi vásárközpontban. Ezt a szakvásárt 2020. szeptember 4-13. között rendezi meg a Messe Düsseldorf. A tavasszal elrendelt zárlatot követően Észak-Rajna-Vesztfáliában 2020. május 31-től bizonyos feltételek betartásával ismét rendezhetők szakvásárok és szakmai kongresszusok. A düsseldorfi seregszemlék közül november 16-19. között a MEDICA és a COMPAMED, december 1-3. között a VALVE WORLD EXPO, valamint december 7-11. között a huzalok, kábelek és csövek vásárpárosa, a wire és a Tube szerepel a napirenden.
Csak 2021-ben rendezik meg a gazdag hagyományokra visszatekintő, 1959 óta a brnói vásárközpontban rendszeresen sorra kerülő MSV Nemzetközi Gépipari Szakvásárt.
Az IPAR NAPJAI Nemzetközi ipari szakkiállítás 2020. október 19-22. között kerül megrendezésre a HUNGEXPO, együtt az AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítással.
Minden megújul Ausztria gyártástechnológiai szakvásárában. Az Intertool most először Welsben kerül megrendezésre 2022. május 10-13. között. A vásárt szervező Reed Exhibitions a tartalmat tekintve is új utakra lépett.
"Remélem, hogy az elkövetkező hónapokban a Cseh Köztársaságban és egész Európában rendeződik a helyzet, és augusztus végétől újraindíthatjuk a vásári szezont. Megváltoztattuk legfontosabb ipari vásárunk előkészítési terveit, hogy a kiállítók biztosak lehessenek a rendezvény megvalósulásában. A lehető legszorosabb együttműködésben vagyunk a cseh kormánnyal "- mondja Jiří Kuliš ügyvezető igazgató a Brnói Vásárvállalat jelenlegi helyzetéről.
A SARS-CoV-2 további megállítása érdekében a Berlini Szenátus arról döntött, hogy 2020. október 24-ig nem lehet 5000 főnél nagyobb rendezvényeket megtartani Berlinben. Ezért a Messe Berlin sajnos nem rendezheti meg az eredetileg 2020. szeptember 22-25-re tervezett InnoTrans kiállítást.
A kormányzati intézkedésekből kifolyólag számos tavaszi kiállítás és rendezvény időpontja módosult a Hungexpón. A szervezőknek már sikerült megegyezniük az Ipar Napjai szakkiállítás új időpontjáról.
A Hungexpo Zrt. vezetősége az operatív törzs ajánlását követve az IPAR NAPJAI kiállítás elhalasztásáról döntött.
A Sars-CoV-2 koronavírus járványra való tekintettel számos kiállító cég jelezte, hogy nem tud részt venni az eredetileg 2020. március 17-20 közé tervezett AMPER szakkiállításon.
A Sars-CoV-2 koronavírus által okozott járvány immár világszerte a széles tömegeket vonzó rendezvények átgondolására, sok esetben lemondására késztetik a döntéshozókat. A járvánnyal kapcsolatos biztonsági intézkedések miatt a látogatók nagy része kerüli a tömegrendezvényeket, a vállalkozások pedig szigorú utazási, vagy részvételi korlátozásokat vezettek be a munkatársaik számára. A fejlemények a tavaszi brnói szakkiállítások megrendezését is kétségessé tették.
A Sars-CoV-2 koronavírus által okozott járvány immár világszerte a széles tömegeket vonzó rendezvények átgondolására, sok esetben lemondására késztetik a döntéshozókat. Ma vált hivatalossá, hogy a bécsi Intertool kiállítás sem rendezhető meg a tervezett időpontban.
A koronavírus járvány miatti aggodalmak Európa-szerte a tömegrendezvények elhalasztására kényszeríti a szervezőket. A Közép-Európa legnagyobb szakkiállításait rendező Brnói Vásárvállalat azonban egyelőre nem látja okát a vásári menetrend megváltoztatásának.
A koronavírus járvánnyal kapcsolatos globális fejleményekre regálva a Deutsche Messe AG a július 13–17-i hétre halasztotta a Hannover Messét.
A Hungexpo ipari szakkiállítása a legátfogóbb rendezvény, mely egy időben, egy helyen ad lehetőséget minden ipari szegmens bemutatására, felvonultatva az ipar összes ágazatát.
Ha kiállításra készülsz, akkor bizonyára ezer és ezer gondolat és ötlet kavarog a fejedben, amelyeket szeretnél egytől egyig megvalósítani és úgy bemutatkozni a szakmának, hogy arra mindenki emlékezzen. Hiszen lássuk be, hogy egy ilyen szakmai rendezvényen a sok-sok résztvevő között nem könnyű kitűnni a tömegből, így nyilván te is a lehető legtöbbet szeretnéd te is kihozni a standodból.
Egy kiállításra felkészülni mindig izgalmas feladat. Megálmodnia standot, kitalálni, miként mutatod be a cégedet és mivel leped meg a potenciális partnereket mindig elképesztően nagy kihívást jelent. Hiszen egy jól sikerült bemutatkozással akár megalapozhatod a vállalkozásod jövőjét, remek kapcsolatokat építhetsz, nem beszélve az új vásárlókról, partnerekről.
Az Automotive Hungary és a vele egy időben rendezett Autótechnika-Autodiga szakkiállítás több mint 10 000 látogatót vonzott a Hungexpóba. Mennyire volt sikeres a kiálíltás az autóipari válság fenygető árnyékában? Megkérdeztük a kiállítókat.
2019. október 7-11. között több tucat ország mintegy 1 660 kiállítója mutatta be a legújabb ipari innovációkat és trendeket a világ minden tájáról érkező 80 000 látogatónak. Az idei MSV kiállítás az ipar digitalizálására összpontosított, bemutatta az okosgyárak létrehozásának lehetőségeit és új fejezetet nyitott a körkörös gazdaságot övező vitákban.
2019. szeptember 16-21. között 150 országból mintegy 117 000 gyártástechnológiai szakember látogatott el a világ vezető fémmegmunkálási szakkiállítására. A csarnokokat alapvetően pozitív hangulat uralta és sok kiállító cég kellemesen csalódott a standok a vártnál nagyobb forgalmában.
Az Automotive Hungary és a vele egy időben rendezett Autótechnika-Autodiga szakkiállítás 15 országból érkező 200 kiállítója, valamint a számos szakmai program több mint 10 000 látogatót vonzott a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központba.
A világ minden tájáról mintegy 1 650 automatizálási vállalat mutatja be legújabb megoldásait Nürnbergben 2019. november 26–28. között, ami ismét meghatározó jelentőségű esemény lesz az ipari automatizálás jövőjét illetően.
A graphIT Kft. autóipari standard CAD/CAM/PLM szoftvermegoldásokkal lesz jelen október 16-18. között a Nemzetközi járműipari szakkiállításon, a HUNGEXPO-n. A szakmai látogatók széleskörű tájékoztatást kaphatnak többek között a legnagyobb OEM-ek és beszállítóik által használt NX-ről és Teamcenterről, továbbá informálódhatnak a Solid Edge, a digitális gyártás (Tecnomatix termékcsalád) és termelésütemezési szoftverek autóipari alkalmazásáról.
Újra megnyitja kapuit a magyar és közép-kelet-európai járműipart bemutató komplex fórum, ahol az autógyártás teljes spektruma jelen van a formatervezéstől a gyártásig, lehetőséget teremtve a meglévő kapcsolatok ápolására és új üzleti kapcsolatok építésére.
7. nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás 2019. október 16–18. között a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
Csatlakozzon a sikeres magyar kiállítókhoz! Bővítse ügyfélkörét, lépjen ki a nemzetközi piacra!
Számos közönségrendezvény bizonyította 2018-ban, hogy a Brnói Vásárváros 90 év után is rendkívül kedvelt a látogatók körében. Olyan rendezvények, mint az Olimpiai falu, a Csehszlovákia alapítására emlékező RE:PUBLIKA fesztivál, Alfons Mucha „Két világ” festménytárlata vagy a Titanic tragikus sorsát bemutató élménykiállítás összesen közel félmillió látogatót vonzottak.
2019. február 28-ig minden kiállító kedvezményesen foglalhatja le helyét az AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállításra!
2019. május 14–17. között kerül megrendezésre a MACH-TECH és IPAR NAPJAI szakkiállítás-együttes a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban, mely kétévente vonultatja fel a különböző ipari ágazatok szereplőit, a szakmai újdonságokat, a költséghatékony ipari megoldásokat és az ipar 4.0 legújabb „hódításait”.
A Deutsche Messe AG (DMAG) ma bejelentette, racionalizálja esemény portfólióját. A CEBIT ipart is érintő témáit a HANNOVER MESSE kiállításba integrálja, míg a további CEBIT témák speciális eseményekké fejlődnek a vertikális iparágak döntéshozói számára. Az átrendeződés a CEBIT 2019-es csökkentett kiállítói kereslet okán született meg.
2018. november 13–15. között immár 26. alkalommal rendezte meg az amerikai Rockwell Automation a számos nemzetközi szakértőt és vállalatot is megmozgató Automation Fair szakkiállítást. A helyszín ezúttal az Egyesült Államok korábbi fővárosa, Philadelphia volt. Az üzleti és technológiai bejelentésekben idén sem szűkölködő rangos eseményre a TechMonitor is meghívást kapott.
Sikerrel zárult a 6. AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás és a 27. AUTÓTECHNIKA-AUTODIGA Nemzetközi járműfenntartó-ipari szakkiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. A kiállításra szervezett szakmai konferenciák telt házzal zajlottak, és a résztvevők szerint különösen eredményes volt a beszállítói fórum, ahol számos üzlet köttetett.
2018. október 17–19. között újra megnyitja kapuit a magyar és közép-kelet-európai járműipart bemutató komplex fórum, ahol az autógyártás teljes spektruma jelen van a formatervezéstől a gyártásig, lehetőséget teremtve a meglévő kapcsolatok ápolására és új üzleti kapcsolatok építésére!
A TechMonitor olvasói idén is ingyenesen tekinthetik meg az AUTOMOTIVE HUNGARY széleskörű kiállítói kínálatát.
A folyamatirányítás éves összejövetele, a PCS Konferencia idén ősszel október 24–26. között várja a szakma képviselőit a lillafüredi Palotaszállóban. A tavalyi évben a változás útjára lépő baráti találkozó ebben az évben is tartogat újdonságokat, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.
A Komax Thonauer Kft. idén is aktív és látványos résztvevője volt a budapesti Ipar Napjai 2018. kiállításnak. A cég munkatársai örömmel látták vendégül a több mint 56 vállalattól érkező érdeklődőket. A meglévő partnerekkel való együttműködés megerősítése mellett sok új kapcsolat jött létre.
A gépjárműveket kiszolgáló piac vezető nemzetközi szakvására, a frankfurti Automechanika nyomós okkal ünnepelhet – 2018. szeptember 11. és 15. között a 25. évfordulójára hívja a szakmabelieket.
A legutóbbinál több kiállító és látogató vett részt az idei Ipar Napjai kiállításon május 15–18. között. A 15 országból érkező 325 kiállítóra több mint 12 ezren voltak kíváncsiak, ami jelentős, 20 százalékos növekedés a 2016-os Ipar Napjaihoz képest.
A Messe Stuttgart a CastForge szakkiállítással az ipari vásárok szegmensében bővíti a termékportfólióját. Az öntvények és kovácstermékek megmunkálásával foglalkozó vásár június 5–7. között mutatkozik be Stuttgartban.
Világmárkák, piacvezetők, kis- és középvállalkozások, számos ipari területen tevékenykedő cég egy időben, egy helyen a Budapesti Vásárközpontban.
A sikeres kezdeményezés némileg továbbfinomított változatban immár a következő fordulóba érkezik: az Eplan és leányvállalata, a Cideon május 15-én ismét virtuális kiállítást rendeznek a jövőorientált mérnöki trendek témakörében. Ami idén újdonság: a virtuális kiállítás digitálisan már az áprilisi Hannover Messén is jelen volt. A világ minden tájáról érkező látogatók így virtuális túrát tehettek az egyes állomásokon.
Tanulmányok igazolják, hogy a digitalizálás terén a német vállalatok hatalmas potenciállal rendelkeznek. A megkérdezett döntéshozók optimisták abban, hogy az ipar 4.0 a költségek csökkentésével párhuzamosan segíthet a magasabb forgalom elérésében is. A megkérdezett vállalatok hároméves távlatban az értékesítés és a költéscsökkentés terén is 10%-os javulásra számítanak, elsősorban a munkavállalók termelékenységének és a gépek hatékonyságának növekedése miatt.
A Brnói Vásárvárosban október első hetében várja a szakembereket a jubileumi, 60. alkalommal megrendezett MSV öt további szakvásárral karöltve. A szervezők várhatóan több mint 1600 kiállító céget és legalább 80 ezer szakmai látogatót fognak köszönteni.
Az ORDERFOX.com online portál tavaly indult azzal a céllal, hogy globális platformot teremtsen a fémmegmunkáló ipar számára. A platform folyamatosan fejleszti interaktív eszközeit és funkcióit. Legfrissebb online szolgáltatása a Vásári és Eseménynaptár, amelyben minden ágazati kiállítást és eseményt a közösség közvetlenül bővít és frissít.
Az IPAR NAPJAI a legátfogóbb ipari szakkiállítás, amely szinte az összes ágazatot felvonultatva ad képet a különböző iparági trendekről, fejlesztésekről és eredményekről.
Az 59. MSV International Engineering Fair szakkiállítás számos szempontból új rekordokat állított fel a korábbi évekhez képest. A szakvásár kiállítói beszéltek a TechMonitornak a rendezvényről.
„Több üzlet, növekvő nemzetköziség és rengeteg innováció” – röviden így jellemezhető a vezető fémipari világvásár Carl Martin Welcker, az EMO Hannover 2017 általános ügyekért felelős biztosa szerint. Egy felmérés szerint a kiállítás jelentős hatást gyakorolt az üzleti tevékenységre. A látogatók elmondása szerint a következő 24 hónap során összesen több mint 20 milliárd euró gyártástechnológiai befektetés várható. Csak a vásár hat napja alatt összesen 8 milliárd euró értékű üzlet jutott el a lezárásig.
Tavaly zömmel az elektronika, az automatizálás, a gépgyártás és a beszállítóipar területének meghatározó képviselői töltötték meg a kiállítási területet.
32 országból 1 631 kiállító és több mint nyolcvanezer látogató. Ezekkel a tényekkel foglalható össze dióhéjban az október 9-13. között Brnóban megrendezett 59. MSV International Engineering Fair. A szakkiállítás számos szempontból új rekordokat állított fel a korábbi évekhez képest.
Idén is sikerrel zárt az AUTOMOTIVE HUNGARY és AUTÓTECHNIKA, a régió egyedülálló nemzetközi járműipari beszállítói és járműfenntartó-ipari szakkiállítás-együttese. A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontba tízezren látogattak ki október 18–21. között. A résztvevők különösen hasznosnak találták a kiállítás idején rendezett szakmai fórumokat, kerekasztal-beszélgetéseket, amelyeken az ágazat számos fontos képviselője jelen volt.
Októberben újra megnyitja kapuit a magyar és közép-kelet-európai járműipart bemutató komplex fórum, ahol az autógyártás teljes spektruma jelen van, a formatervezéstől a gyártásig, lehetőséget teremtve a meglévő kapcsolatok ápolására és új üzleti kapcsolatok építésére!
A TechMonitor olvasói idén is ingyenesen tekinthetik meg az AUTOMOTIVE HUNGARY széleskörű kiállítói kínálatát.
2018. október 23. és 26. között ismét Düsseldorfban sereglik majd össze a világ üvegipara. A glasstec premierjére 1970-ben került sor, és eredeti funkcióját közel 50 év alatt sem vesztette el.
2018 májusában újra megrendezésre kerül Magyarország legnagyobb ipari szakkiállítása, amelyre most előjelentkezési kedvezménnyel lehet regisztrálni.
A fémipari világkiállítás az „Intelligens termelési rendszerek összekapcsolása” mottó jegyében idén az Industrial Internet of Things (IIoT) koncepciójára összpontosít. Ezzel összhangban a FANUC az IIoT és a mesterséges intelligencia (AI) terén kifejlesztett teljes termékválasztékát bemutatja!
A Budapesti Vásárközpontban május 9–12. között megrendezett Ipar Napjai szakkiállítás Magyarország legnagyobb ipari rendezvénye, ahol a kiállító hazai és külföldi cégek legújabb fejlesztéseikkel léptek az érdeklődő látogatók elé. Az idei program középpontjában a digitalizáció, valamint az ipar 4.0-hoz kapcsolódó megoldások bemutatása állt.
Magyarország legnagyobb ipari seregszemléjén valamennyi olyan ágazat részt vett, amely vezető szerepet játszik az ipari digitalizáció, más néven az ipar 4.0 térhódításában. Megkérdeztük a kiállítókat a kiállítás sikerességéről.
2008 óta közel negyedével csökkent a halálos munkahelyi balesetek száma, egyúttal pedig közel tíz százalékkal csökkent az Európai Unióban azoknak a munkavállalóknak a száma, akiknek a munkavégzés okozott vagy súlyosbított egészségügyi problémát. Ennek ellenére vannak még kihívások: a becslések szerint évente 160 000 ember hal meg Európában a munkájából eredő megbetegedésben.
Magyarország legnagyobb ipari seregszemléjén valamennyi olyan ágazat részt vett, amely vezető szerepet játszik az ipari digitalizáció, más néven az ipar 4.0 térhódításában. Megkérdeztük a kiállítókat a kiállítás sikerességéről.
A digitalizálás előnyeinek kihasználása – ez volt a 2017-es Hannoveri Vásár deklarált célja. A világ vezető ipari technológiai kiállításának öt akciódús napja alatt 225 ezer látogató ismerte meg az intelligens robotok, az adaptív gépek és az integrált energiarendszerek legújabb fejlesztéseit.
Magyarország legnagyobb ipari seregszemléjén valamennyi olyan ágazat részt vett, amely vezető szerepet játszik az ipari digitalizáció, más néven az ipar 4.0 térhódításában. Megkérdeztük a kiállítókat a kiállítás sikerességéről.
A digitalizálás előnyeinek kihasználása – ez volt a 2017-es Hannoveri Vásár deklarált célja. A világ vezető ipari technológiai kiállításának öt akciódús napja alatt 225 ezer látogató ismerte meg az intelligens robotok, az adaptív gépek és az integrált energiarendszerek legújabb fejlesztéseit.
„Az EMO Hannover 2017 minden bizonnyal az év csúcspontja lesz a fémfeldolgozó ipar számára” – jelentette ki dr. Wilfried Schäfer, a kiállítást szervező VDW (Német Szerszámgépgyártók Szövetsége) ügyvezető igazgatója. A „hálózatos rendszerek az intelligens gyártásban” mottó alatt futó rendezvény szeptember 18–23. között várja a gyártástechnológiai újdonságok iránt érdeklődőket.
Telt ház a rendezvényen – világmárkák, piacvezetők, kis- és középvállalkozások, számos ipari területen tevékenykedő cég egy időben, egy helyen a Budapesti Vásárközpontban.
Látogasson el 2017. május 9-12. között az Ipar Napjai - Mach-Tech kiállításokra és ismerkedjen meg a Hitachi-KAWADA következő generációs robotjával!
A müncheni LASER World of PHOTONICS a teljes optikai technológia világvására. Hamarosan ismét megnyitja kapuit a már 1973 óta az iparág vezető szakkiállításának számító kiállítás. A vásár 2017. június 26-29. között tekinthető meg, a kongresszus időpontja pedig: 2017. június 25-29.
Az autóipari trendek és a piaci igények alapján – szakmai partnereivel közösen – a Hungexpo Zrt. 2013-ban szervezte meg az első AUTOMOTIVE HUNGARY-t, melynek társrendezvénye az AUTÓTECHNIKA nemzetközi járműfenntartó-ipari szakkiállítás lett. Azóta a kiállítási csokor mind kiállítószámban, mind területben, mind a szakmai látogatókat tekintve folyamatosan bővül, és a régióban meghatározó eseménnyé nőtte ki magát.
Világmárkák, piacvezetők, kis- és középvállalkozások, számos ipari területen tevékenykedő cég egy időben, egy helyen a Budapesti Vásárközpontban – helyek még korlátozott számban foglalhatók!
A Brnói Vásárvárosban megkezdődtek a vásári év fénypontjának előkészületei. Az immáron 59. Nemzetközi Gépipari Vásárt idén október 9. és 13. között rendezik egy időben és azonos helyen az ENVITECH és a Transport a Logistika vásárokkal. A seregszemle fő témája ismét az Ipar 4.0 – a negyedik ipari forradalom.
A tavalyinál több mint 10%-kal többen, közel 10 000-en látogattak el a 4. Automotive Hungary és 25. Autótechnika kiállításra a Budapesti Vásárközpontba. A két kiállítás együtt komplex képet mutatott a járműipar jelenlegi trendjeiről, a fejlődési irányokról, az innovációs lehetőségekről és a szakember-utánpótlás helyzetéről.
2016. október 3–7. között immár 58. alkalommal nyitotta meg kapuit Közép-Európa vezető ipari termékeket és technológiákat bemutató gépipari szakvására. Brnóban a gépgyártás és szerszámkészítés, hegesztés, műanyagipar, öntészet és felületkezelési technológiák legújabb trendjeit láthattuk az MSV-n és a hozzá kapcsolódó ipari kiállításokon.
Az idén 31. alkalommal megrendezett chicagói nemzetközi gyártástechnológiai szakkiállítás a vásár történelmének harmadik legjobb számait hozta a látogatói létszám (115 612) és a nettó kiállítási terület (127 301 m2) tekintetében. A kiállítói létszám (2 407) pedig egyenesen rekordokat döntött, így nem csoda, hogy a kiállításnak helyet adó McCormick Place több mint 34 ezer tonnával „gyarapodott” a vásár kezdőnapjáig.
A világ minden részéről beruházni érkezett szakemberek kitűnő vásári hangulatot teremtettek a Düsseldorfi Vásárközpontban.
A jövőre újra megrendezésre kerülő szakkiállítások célja összehívni és felvonultatni az ipar szinte összes ágazatát, annak érdekében, hogy a kiállítók és a látogatók első kézből kapjanak információt a szakmai trendjeiről, valamint hogy a résztvevők kihasználhassák az iparágak között lévő szinergiát. A kiállítók számára 2016. október 31-ig nyílik lehetőség a kedvezményes jelentkezésre.
A jövőre újra megrendezésre kerülő Ipar Napjai és Mach-Tech szakkiállítások célja összehívni és felvonultatni az ipar szinte összes ágazatát annak érdekében, hogy a kiállítók és látogatók első kézből kapjanak információt a szakmai trendekről, üzleti lehetőségekről.
Minden eddiginél sikeresebben zárult az AUTOMOTIVE HUNGARY és AUTÓTECHNIKA kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. A szombaton véget ért rendezvényen 10 ország több mint 250 kiállítója vett részt, a kiállításokkal párhuzamosan zajló üzleti fórumokon pedig számos sikeres tárgyalást bonyolítottak a részvevők.
A gépgyártás hagyományos találkozóhelye új impulzusokkal várja a látogatókat Az MSV 2016-os partnerországa Kína lesz.
A TechMonitor olvasói idén is ingyenesen tekinthetik meg az AUTOMOTIVE HUNGARY széleskörű kiállítói kínálatát.
A 2016. október 25–29. között Hannoverben megrendezendő EuroBLECH szakkiállítás idén is a lemezmegmunkálás innovatív termelési megoldásainak legnagyobb éves seregszemléje lesz. A világ minden tájáról érkező látogatók a hagyományos rendszerektől a high-tech rendszerekig ismerkedhetnek meg a legújabb technológiai fejlesztésekkel. „A lemezmegmunkálás új generációja” névre keresztelt vezértéma a digitalizálásra és az intelligens gyártási rendszerek elterjedésének tendenciájára utal.
2016. május 31. és június 2. között Stuttgartban került megrendezésre az autóipar egyik legjelentősebb európai kiállítása, a Global Automotive Components and Suppliers (GACS) Expo kiállítás. A kiállítással egyidejűleg került megrendezésre három további autóipari bemutatkozó kiállítás is: az Engine Expo 2016, az Electric Hibrid Zone és az Automotive Interiors Expo 2016. A kiállításokon a Tier 1, 2 és 3 szinten működő autóipari beszállítók mutatták be legújabb termékeiket és technológiáikat. A HIPA által szervezett kollektív stand mellett a vásárokon önálló magyar kiállítók is részt vettek, és véleményüket, tapasztalataikat – a teljesség igénye nélkül – most a TechMonitor olvasói is megismerhetik.
Magyarország legnagyobb ipari seregszemléjén idén 12 ország közel 300 kiállítója jelent meg, hogy bemutassa gépeit, technológiai újításait, rendszereit. Vörös Csabával, a Hungexpo Ipar Napjai kiállítási igazgatójával összegeztük a négy nap eredményeit és a jövő terveit.
2016. június 30-ig kedvezményesen foglalhatja le helyét az AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállításra!
Az idei évre a kiállítók száma 10%-kal, míg a kiállítás területe 5%-kal nőtt az előző rendezvényhez képest.
Magyarország legátfogóbb ipari szakkiállítása idén egyedi megoldásokkal és a kisvállalkozók számára létrehozott kedvezményes kiállítói ajánlatokkal ad lehetőséget minden ipari szegmens bemutatására.
2016-ban újra megrendezésre kerül a legátfogóbb ipari szakkiállítás, melynek célja összehívni és felvonultatni az ipar szinte összes ágazatát, annak érdekében, hogy a résztvevők kihasználhassák az iparágak között lévő szinergiát.
Közép-Európa vezető ipari termékeket és technológiákat bemutató gépipari szakvására az idén is várja az érdeklődő szakembereket. Az évek óta csúcsformában lévő cseh gazdaság idén is rekordszámokat ígér a brnói kiállításoknak, miközben a Brnói Vásárvállalat új többségi tulajdonosa a vásárok további fejlődését garantálja.
2016-ban újra megrendezésre kerül a legátfogóbb ipari szakkiállítás, melynek célja összehívni és felvonultatni az ipar szinte összes ágazatát, annak érdekében, hogy a résztvevők kihasználhassák az iparágak között lévő szinergiát.
Több mint nyolcezren látogattak ki az idei AUTOMOTIVE HUNGARY és AUTÓTECHNIKA 2015 szakkiállításokra a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontba október 28. és 31. között. A régió legnagyobb autóipari beszállítói és járműfenntartó-ipari rendezvényén 11 ország 300 kiállítója vett részt, ami 15 százalékos növekedést jelent a tavalyi számokhoz képest.
A világ legnagyobb műanyag- és gumiipari szakvására 2016-ban is az iparág kínálatának teljes skáláját vonultatja fel: a legújabb műszaki megoldásokat, az innovációkat, a jövőbe mutató fejlesztéseket.
Közel 90 magyar kiállító és több mint 3000 magyar szakmai látogató vett részt 2014-ben a düsseldorfi szakvásárokon. A vásártársaság konszolidált árbevétele 412 millió euróra nőtt. Ismét a vásártársaság bizonyult a térség legfontosabb gazdaságfejlesztőjének.
2015. június 30-ig kedvezményesen foglalhatja le helyét az AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállításra!
Az alkatrészek és felületek hatékony tisztítása napjainkra gyakorlatilag minden gyártó számára előtérbe került, nem utolsósorban azért, mert a tisztaság mércéje is folyamatosan emelkedik. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a költségnyomás is fokozódik. A gyártók tehát két tűz közé kerültek.
Amikor a tanult ismeretek, a tapasztalatok és a napi rutin már nem segítenek, az emberi kreativitás mindig új megoldásokkal hozakodik elő. A fejlett kreativitás nemcsak a művészetben, hanem az élet számos területén megjelenik. Ez a szellemiség hatja át évek óta a regensburgi AVL Software & Functions és a Regensburgi Egyetem művészeti szakos hallgatóinak találkozásait is. A „Kunst trifft Technik“ vezérelv számukra magától értetődő, a diákok által megalkotott képek pedig e találkozások által inspirált gondolatok gyümölcsei.
A német gazdaságnak a nyugat-európai átlagot jóval meghaladó ütemű fejlődése vonzó lehetőséget biztosít a magyar vállalatoknak is, különösen a gépek, gépi berendezések gyártói, forgalmazói számíthatnak a német cégek érdeklődésére. A piaci lehetőségek és üzleti kapcsolatok feltérképezésének fontos területei a szakkiállítások, melyek hálózata szinte önálló iparággá vált Európa vezető gazdaságában.
Március 31-ig van lehetőség arra, hogy a legjobb áron foglalja le helyét az AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállításra.
2015-ben Lipcse lesz a németországi fémfeldolgozó ágazat legfontosabb és legnagyobb vásárának a színhelye. Február 24-től 27-ig az „Intec és Z” invitál a vásárvárosba. A most sorra kerülő kapcsolt vásárra 30 országból kereken 1400 kiállító érkezése várható. Csupán az Intec kiállítói területe több mint 20 százalékkal lett nagyobb az előző ilyen rendezvényhez képest.
Alig nyolc hónappal a parts2clean 2013 kapuzárása után a parts2clean 2014 látogatóinak sem kellett csalódottan hazatérniük: a kiállítói minőség és mennyiség egyaránt felülmúlta az érdeklődők elvárásait. De a kiállítóknak sem kellett csalódniuk: a látogatók több mint fele határozott tőkebefektetési projektekkel érkezett. Az ipari tisztítástechnológia immár tizenkettedik alkalommal megrendezett vezető szakvásárát idén első alkalommal rendezték együtt az O&S felületkezelő- és bevonóanyagok nemzetközi ipari vásárával.
Látogasson el Házi Kiállításunkra és vegye át a DMG MORI ajándékkuponját területi képviselőnktől, amely felmutatásával különböző kedvezmények közül választhat gépvásárláskor:
A kiállítás négy napja alatt 27 csúcskategóriás szerszámgépet lehetett működés közben megtekinteni.
Először rendezik meg a Hungexpo területén november 7-9. között az Automotive Hungary szakkiállítást. Az esemény a járműgyártás szakembereinek egyedülálló országos, illetve közép-kelet-európai régiós találkozója.
Országos autófenntartó ipari szakkiállítás nyílik autójavító és -felújító cégek beszállítóinak, alkatrészek és garázsberendezések gyártóinak részvételével október 12-én Győrött, az ETO parkban.
A Budapest China Mart és a ChinaCham Hungary Magyar-Kínai Gazdasági Kamara 2012. június 18. és 20. között Kínai Autóipari Alkatrész Kiállítást szervez, amelyet magyar és közép-kelet európai üzletembereknek szóló konferencia és üzleti fórum kísér.