A lézeres vágástól a precíziós köszörülésen és forgácsoláson át a huzalszikra-forgácsolásig a fémmegmunkálás számos technológiáját felvonultatják az EMO 2023 kiállításon az Optimum Hungária Kft. partnerei. Az öt stand között az Optimum szakemberei jelentik majd az összekötő kapcsot, akik minden látogató számára személyre szabott standvezetéssel és ajánlatokkal készülnek.
Új gépek és technológiák lenyűgöző választékát mutatja be az Okuma 2023. szeptember 18–23. között az EMO Hannover során, a világ vezető gyártástechnológiai szakvásárán. Az Okuma idén két évfordulót is ünnepel: 125 éves az Okuma Corporation, az OSP vezérlőcsalád pedig a 60. születésnapját tartja. A 15. csarnok B36-os standján számos európai premier, három világpremier, úttörő automatizálási megoldások és az új OSP-P500 vezérlő várják majd a látogatókat.
A DMG MORI az idei EMO-n mutatja be az új, Machining Transformation (megmunkálási átállás) névre keresztelt keretrendszert, és olyan, innovatív technológiákat és megoldásokat tartalmaz, amelyek kijelölik a megmunkálás jövőjét.
A DMG MORI által kifejlesztett, kerekes szerszámtárból már több, mint 1 600 példányt értékesítettek, gyorsan üzembe helyezhető, a kompakt kialakítású és megbízhatóan üzemel. A szerszámgépgyártó ezen technológia alapján fejlesztette ki a CTS-t (Central Tool Storage), a központi szerszámtárat. A mindössze 29 m²-es alapterületének köszönhetően a gyártóüzem bármely pontján, helytakarékosan telepíthető. Akár 1 440 db. (ISO 40) vagy 960 db. (ISO 50) szerszámot képes tárolni, ezért egy automatizált szerszámellátó rendszer alapján is képezheti. A moduláris felépítésű szerszámtár kompakt felépítésű, és fokozatosan, 360 db. (ISO 40) vagy 240 db. (ISO 50) szerszámmal bővíthető. A CTS teljes kapacitását kihasználva az alapterülete 6 500 x 4 450 mm.
Nemrég lehetőségünk volt ellátogatni a TooHighPSI műhelybe és elbeszélgetni Mike Jr.-vel az általuk gyártott nagy teljesítményű alkatrészekről, valamint arról, hogy a Haas gépei és szerszámai hogyan illeszkednek a gyártási programjukba.
Az új és innovatív E-Pallet interfész lehetővé teszi a klasszikus fluidtechnikai interfész biztosítását hidraulikaolajhoz és sűrített levegőhöz a szerelvényekhez, de akár teljesítmény-, érzékelő- és RFID-jelekhez is. Az E-Pallett lehetővé teszi az elektronikusan hajtott és felügyelt szerelvények beállítását, és így az intelligens szerelvény-koncepciók első ízben való alkalmazását az intelligens gyártásban. Az RFID érzékelőn keresztüli biztonságos sebességkorlátozás ezenkívül növeli a biztonságot, mivel az asztal maximális sebessége automatikusan beállítható minden egyes szerelvényhez.
Az új RC2 és RC4 bevonatokkal a Paul Horn GmbH új fejlesztéseket mutatott be a nagy teljesítményű szerszámbevonatok területén. A nagy szívósság és keménység lehetővé teszi az acélok megmunkálását nagy vágási sebességgel, és a szerszám élettartamának jelentős növekedéséhez vezet. A magas hőmérséklet-ellenállás lehetővé teszi a száraz megmunkálásban és minimális mennyiségű kenés mellett is a produktív használatot. Az új HiPIMS bevonattal számos szerszámrendszer kapható raktárról. A házon belüli bevonatolás gyors szállítási határidőket tesz lehetővé még a speciális szerszámok esetében is.
A HaasTooling.com az egyik legjobb választás a következő munkához szükséges szerszámok beszerzéséhez. Végezzen akár marást, akár esztergálást, az oldalon megtalálja a szükséges szerszámokat, szerszámtartókat és befogástechnikát, verhetetlen árakkal és gyors kiszállítással. Tekintse meg a vidót a felkínált szerszámkategóriákról, és ne feledje, hogy mindig új eszközök és kategóriák jelennek meg a kínálatban.
A világjárvány okozta kényszerszünet után 2023. június 14-16. között tértek vissza a Paul Horn GmbH Technológiai Napjai. A német szerszámspecialista a 37 országból származó több mint 3 000 látogató előtt mutatta be a tübingeni telephely működését és az elmúlt években kifejlesztett szerszámtechnikai újdonságait.
A világjárvány okozta kényszerszünet után 2023. június 14-16. között tértek vissza a Paul Horn GmbH Technológiai Napjai. A német szerszámspecialista a 37 országból származó több mint 3 000 látogató előtt mutatta be a tübingeni telephely működését és az elmúlt években kifejlesztett szerszámtechnikai újdonságait.
Az anularTOOL technológiai ciklus segítségével az addig hozzáférhetetlen pozíciók is megmunkálhatók. A 360°-ban szabadon mozgatható szögfej új megoldásokat kínál az egyéni problémákra.
Az újonnan kifejlesztett szerszámrendszer rendkívül gazdaságos és termelékeny marási teljesítményt tesz lehetővé. Minden egyes precíziósan köszörült váltólapka négy használható vágóéllel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a felhasználónak többé nincs szüksége különböző betétekre a marótest felszereléséhez. A Horn az új RC4G bevonattal kínálja a kerek forgácstörő horonnyal ellátott pozitív lapkákat. Ez a minőség nagy vágási teljesítményt tesz lehetővé a marási folyamat során.
Rengeteg lehetőség áll rendelkezésére a Haas marógépekhez választható hűtőfolyadék- és forgácstisztítási módszerekben. Az alábbi videó pedig könnyen érthető áttekintést nyújt a teljes választékról.
Az additív gyártásra, a csatlakoztathatóságra, az együttműködő robotokra és a fenntarthatóságra összpontosító négy közös standon élőben tapasztalhatják meg a legújabb trendeket. „Sehol máshol nem sorakoznak fel ilyen átfogóan az ágazat innovációi – mutatott rá Martin Göbel, az EMO-t szervező VDW (Német Szerszámgépgyártók Szövetsége) kiállítás igazgatója a 2023. május 23-án Budapesten tartott sajtótájékoztatón. – Aki tehát szeptemberben Hannoverbe látogat, az ne hagyja ki az EMO közös, tematikus standjait sem.”
A szerszámbevonatok a bevonat nélküli társaikhoz képest több mint 1 000 százalékkal növelik meg a keményfém szerszámok élettartamát. Az IG6 egy rézszínű, alumínium-titán-szilícium-nitrid (AlTiSiN) bevonattal rendelkezik, amely a P és az M szerszámcsalád S224-es és S229-es vágólapkákkal felszerelt beszúró rendszereihez ideális választás. A hozzá optimalizált keményfém alapanyagú lapkákkal a bevonat gyorsabb anyagleválasztást és jelentős élettartam-növekedést tesz lehetővé a fent említett szerszámrendszerekkel végzett acélmegmunkálás során.
Forgácstörők és nagyoló marók – Haas Automation napi tippje Amikor szármaróval zsebeket alakítunk ki, nem ritka, hogy egy halom forgács kerül a zsebbe, amiket nehéz onnan eltávolítani. Mark több szármaró stílust mutat be, amelyek kisebb darabokra vágják a forgácsot, így azok sokkal könnyebben kivehetők a zsebből, mielőtt a szármaró megsérülne ugyanazon forgácsok újbóli vágásakor.
Az Optimum Hungária Kft. a szerteágazó gépkínálatából idén több szeletet is bemutat az Ipar Napjai látogatóinak, ezáltal a fémmegmunkálás szinte minden válfaja (lemezmegmunkálás, forgácsolás, köszörülés) megtekinthető lesz a standon – szinte külön kiállítást alkotva a kiállításon belül.
Fejlett gyártás – most. Ezzel a mottóval május 10. és 12. között ismét „OPEN HOUSE-Time” lesz a CHIRON Csoportnál. A Tuttlingenben zajló kiállítás három napja az előremutató gyártási folyamatokról szól, amelyek tökéletesen megfelelnek a felhasználók specifikációinak, termékeinek és iparágainak.
Erős hazai és nemzetközi versenyben szereplő képzett, sokoldalú csapat a nem túl nagy Magyarország közepén, világszínvonalú szerszámgépparkkal és szokatlanul erős digitális támogatással. Működésüket tényszerű számokból alkotott statisztikákra épülő folyamatfejlesztések és a csapat kohéziójának szüntelen erősítése jellemzi leginkább. Motiváló küzdelem a gazdasággal, szervezeti kultúrával, kommunikációval, és rövid idő alatt elért számos szakmai siker. Ez itt a kecskeméti Cursor CNC története.
Két hét az innovatív technológiák és a fenntartható gyártás jegyében – ezek voltak az idei DMG MORI nyílt napok! 2023. január 30. – február 11. között összesen 28 kiállított CNC-gép, 14 autonóm gyártási megoldás demonstrálta a folyamatintegráció, az automatizálás, a digitalizálás és a fenntarthatóság holisztikus megoldásait. A pfronteni nyílt napokon külön fókuszterületeknek számítottak az orvosi technológia és a repülőgépipar.
A soron következő Mazak Nyílt Napokon nemcsak a legújabb gépeket tekinthetik meg demo megmunkálás közben, hanem még többet tudhatnak meg a Mazak iCONNECT rendszerről és annak előnyeiről.
2023. március 16-án, csütörtökön minden a fogaskerék gyártásról szó majd Kemptenben, a Liebherr-Verzahntechnik GmbH központjában. A német gépgyártó a partnereivel – Fraunhofer-Institut IWU Chemnitz, Ingersoll Werkzeuge GmbH, Kristen + Görmann KG, Oerlikon Balzers Coating Germany GmbH, valamint a karlssruhei wbk Institut für Produktionstechnik und Technologie – érdekes programot állított össze a szakmai napra.
A 2023-as esztendő rögtön egy nagy rendezvénnyel indult: 2023. január 30. és február 11. között a DMG MORI legnagyobb, németországi gyárában, Pfrontenben ismét megrendezésre kerültek a szokásos nyílt napok. A szerszámgépgyártó 3 800 m²-es területen, 5 000 látogató előtt mutatta be hét világpremierét. Az esztergákat a CTX 350 képviselte, ami a korábbi CLX és CTX alpha-családok előnyeit ötvözi. A DMG MORI által szintén bemutatott T1 és T2 a belépő szintet jelentik az univerzális esztergák között. Szintén megtekinthető volt az M1 nagytestvére, a 3 tengelyes M2. A szimultán 5 tengelyes marás témájában a DMU 40 és a monoBLOCK-család új generációja, valamint a DMF 300|11 jelentette az újdonságot. A magas színvonalú automatizálást 14 autonóm gyártási megoldás demonstrálta az összesen 28 kiállított CNC-szerszámgép közül, amik minden technológiát lefedtek. Az egyik legfőbb látványosság a CTS (Central Tool Storage – központi szerszámtároló) volt, egy központi szerszámtár, amely egy szállítórendszer segítségével automatizálja a szerszámellátást.
A szakmai látnivalók mellett a szórakozási lehetőségek sem szorultak a háttérbe a Haas Automation által a magyar ügyfeleknek a brüsszeli Haas központba szervezett úton.
Hét világpremierrel, valamint az automatizálás, a folyamatintegráció, a digitalizálás, az energiahatékonyság és a finanszírozás területeinek legfontosabb tudnivalóival várja az érdeklődőket a DMG MORI pfronteni Open House rendezvénye.
A jövő gyorsabban itt lesz, mint gondolnánk – de fel lehet rá készülni. A 2022. november 17–18-án rendezett hagyományos Gyártásautomatizálási Napok során a fémipar hat meghatározó szereplője mutatta be azokat a megoldásokat, melyekkel egy energia- és költséghatékony, automatizált, egyedi alkatrészek gyártására is képes termelési rendszer építhető fel.
Az Okuma parndorfi technológiai központjában megrendezett, ebéddel egybekötött Lunch&Learn ügyféltalálkozón és gépbemutatón CNC-szerszámgépekkel, automatizálási megoldásokkal, digitalizált rendszerekkel, finanszírozási lehetőségekkel és a legújabb megmunkálási stratégiákkal ismerkedhetett meg a megjelent nagyszámú érdeklődő.
2022. november 8–10. között új fejezetéhez érkezett a Yamazaki Mazak őszi Nyílt Nap sorozata, ami idén a gépek és a megmunkálási folyamatok energiahatékonyságát javító lehetőségeket helyezte a középpontba. Az átfogó kínálatról a Nyílt Nap társkiállítói gondoskodtak, négy modern szerszámgép pedig élőben, megmunkálás közben is megtekinthető volt.
2020 novembere és 2022 áprilisa után 2022. november 8–9. között újra visszatértek a Renishaw & CHIRON Technológiai Napok, amelyen CHIRON szerszámgépek és Renishaw mérőeszközök demonstrálták a két vállalat termékei közti szinergiákat. Az információéhség sok iparcégben legyőzte a magyar gazdaságra jelenleg jellemző halogatást, és ők jártak jól – a folyamatirányítási és automatizálási lehetőségek mellett egy valódi világújdonsággal is megismerkedhettek a 3D fémnyomtatás területéről!
A GF Machining Solutions 2019-ben alapította meg hazai márkaképviseletét, de a járványhelyzet miatt egészen 2021 nyaráig kellett várni arra, hogy megrendezzék első házi kiállításuk. De ha egy üzlet beindul… a második házi kiállítás hat társkiállítót is felvonultatott, akiknek (is) köszönhetően jócskán sikerült felülmúlni a tavalyi 120-as látogatószámot.
Okuma CNC szerszámgépek és automatizálási megoldások a Parndorfban megrendezett, ebéddel egybekötött ügyféltalálkozón és gépbemutatón.
2022. november 9-én a Seco Tools és egyes partnerei a helyszínen és online látogatható rendezvényt rendeznek Automative & General Engineering ITI néven. A felületmegmunkálási bemutatók, valamint a szakértői elődadások áttekintik a legújabb megoldásokat az autóipari és az általános gyártás számára. A németországi Düsseldorf közelében fekvő Erkrathban található új Innovation Hubban megrendezett német autó ITI programot az interneten keresztül is közvetítik. Ezenkívül az élő német rendezvényről a legfontosabb részeket és interjúkat angol nyelven közvetítik az interneten keresztül.
A Haas Automation magyarországi képviselete és a CAD-CAM Solutions Kft. idén is megrendezi a tavaly nagy sikert aratott, „Gyártásautomatizálási napok” néven ismert hagyományos házi kiállítást.
A rendezvényen több gépet lehet megnézni munka közben, emellett kiemelten foglalkoznak a Mazak Go Green startégiájával is, így a Mazak gépek energiahatékonyságot támogató lehetőségeit is bemutatják és egy különleges előadással készülnek, ahol az energiahatékonysági beruházások támogatási fejlesztési lehetőségeit, pályázatait veszik górcső alá egy külsős szakértő segítségével.
Fedezze fel a legújabb technológiákat és szolgáltatásokat rendhagyó Nyílt Napunk során!
A Studer által a GrindingHub szakkiállításon bemutatott S36 palástköszörűt a kis méretű munkadarabokhoz való kompakt S11 és a közepes méretű alkatrészekhez ajánlott S22 közé pozicionálták. Az új S36 számos funkcióban hasonlít a nagyon sikeres, több mint ezer darabban értékesített elődjéhez, de a bevált koncepciót a változó követelményekhez szükséges új funkciók egészítették ki. „Az e-járművek gyártásában folyamatosan magas a közepes és nagy sorozatok költséghatékony köszörülési megoldásai iránti kereslet – jelentette ki Martin Habegger projektmenedzser. – Az új gépet a járműgyártás mellett a hidraulika, a szivattyú- és a szerszámgyártás területén is használják majd.”
A CHIRON Csoport Nyílt Napjai az egész iparág számára jelentenek innovációs és kommunikációs platformot. Idén pedig – végre – a rendezvény ismét személyesen fogadhatta a világ minden tájáról érkező szakértő látogatókat. Ennek köszönhetően május 11–13. között mintegy 1 200 látogató láthatta élőben az innovatív megoldásokat Tuttlingen városában, bekapcsolódhatott a műszaki megbeszélésekbe, és rengeteg új ötletet és inspirációt meríthetett a saját gyártási gyakorlatához – „A teljesítmény találkozik a pontossággal” szellemisége jegyében.
Interjúnkban a Smartus Zrt. ügyvezetőjével, Mátyás Jánossal és az Okuma Europe GmbH alelnökével, Max Pieperrel beszélgettünk arról, hogyan szolgálja ki a modern gyártási igényeket az Okuma multifunkciós gépekkel és rugalmas, teljesen automatizálható robotos kiszolgálással.
2022. április 26–29. között a TechMonitornak is lehetősége nyílt ellátogatni az INDEX reichenbachi gyáregységébe. A Nyílt Napok ideje alatt a reflektorfény az innovatív gépi megoldásokra és szolgáltatásokra vetült, amelyek a megmunkálás folyamatláncának egészét felölelik. A gépeken végzett élő bemutatók mellett az automatizálási megoldásokkal és az iXworld platform digitális megoldásainak legújabb fejlesztéseivel is megismerkedhettünk.
A koronavírus-járvány legnehezebb időszakai után 2022. május 9–21. között tért vissza a DMG MORI hagyományos pfronteni házi kiállítása. Az olyan bevált termékek mellett, mint a vezető nélküli szállítórendszerek (AGV), a DMG MORI nem kevesebb, mint négy újítást mutatott be a mintegy 4 000 szakmai látogatónak: a Robo2Go MAX-ot, a MATRIS lightot, a PH Cell 2000-et és a PH 50-et.
Hogyan kapcsolódik egymáshoz a szoftverfejlesztés és a gépipar világa? Hogyan ülteti egy asztalhoz egy vállalat a gépész- és villamosmérnököket az IT fejlesztőkkel? Milyen lehetőségeket teremt ez? Milyen hatással vannak erre napjaink digitalizációs trendjei? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ interjúnkban, ahol Dr. Várady Péter, a DMG MORI HEITEC Digital Kft. és a HEITEC Hungary Kft. ügyvezetője beszélt az általuk fejlesztett alkalmazásokról, a cég terveiről és a szoftverek és szerszámgépek összefonódásáról is.
A DMG MORI élőben várja látogatóit hagyományos pfronteni házi kiállításán, 2022. május 9. és 21. között. A DMG MORI az egészség megóvása érdekében meghosszabbította a kiállítási időszakot, hogy csökkentse a napi látogatószámot, és ezáltal több időt hagyjon a személyes találkozókra. Az új, nagyobb bemutatóteremben a jövőorientált és rugalmas automatizálási megoldásoké lesz a főszerep, amelyből 14 darab lesz látható. Az olyan bevált termékek mellett, mint a vezető nélküli szállítórendszerek (AGV), a DMG MORI nem kevesebb, mint négy újítást mutat be: a Robo2Go MAX-ot, a MATRIS lightot, a PH Cell 2000-et és a PH 50-et. Az ehhez hasonló automatizálási megoldások a házi kiállítás után is megtekinthetőek lesznek az állandóan felszerelt bemutatóteremben és más helyszíneken is. A digitalizálás területén a Cell Controller LPS4-en, a digitális ikreken és a TOOLING CAM & Store-on lesz a hangsúly. Két világpremier, az NTX 500 és a DMU/DMC 85 H monoBLOCK bemutatása teszi teljessé az összesen 26 gépet felsorakoztató házon belüli kiállítást. A program állandó eleme a nagyszámú prezentáció, amelyeket élőben és online közvetítenek a DMG MORI Broadcast Studióból.
A koronavírus járvány legnehezebb időszakai után 2022. május 9. és 21. között tér vissza a DMG MORI hagyományos pfronteni házi kiállítása. Az olyan bevált termékek mellett, mint a vezető nélküli szállítórendszerek (AGV), a DMG MORI nem kevesebb, mint négy újítást mutat be: a Robo2Go MAX-ot, a MATRIS light-ot, a PH Cell 2000-et és a PH 50-et. Az ehhez hasonló automatizálási megoldások a házi kiállítás után is megtekinthetők lesznek az állandóan felszerelt bemutatóteremben és más helyszíneken is.
Az autóipari követelmények magas mércének számítanak a szerszámgépek világában. Amelyik konstrukció hozza azt a pontosságot, megbízhatóságot és költséghatékonyságot, hogy megállja a helyét az autóipari tömeggyártásban, arra bátran bízhatja bármelyik üzem a fontos megmunkálási feladatokat. 1 600 darab fogácsológép működtetése pedig olyan tapasztalatot eredményez, amivel kevesen rendelkeznek Magyarországon. Szőke Balázs, a DENSO Gyártó Magyarország Kft. karbantartási vezetője a TechMonitor olvasóival is megosztotta ezeket a tapasztalatokat.
A CHIRON Csoport szeretettel meghívja Önt a 2022. május 11-13. közötti, az egész iparágban nagy népszerűségnek örvendő eseményére, a németországi Tuttlingenben sorra kerülő CHIRON OPEN HOUSE-ra. A látogatók számos megmunkálási innovációt láthatnak majd élőben, és értékes információkat kaphatnak az automatizált, jövőbiztos és fenntartható gyártást szolgáló termékekről és megoldásokról.
A SCHUNK új változatokkal bővített a mágneses megfogókat tartalmazó portfólióját.A kétpólusú EMH-DP megfogó különösen a a pick @ place alkalmazásokban, a kaotikusan előkészített alkatrészek megfogásában mutatja meg erősségeit. A megfogó oldalai is mágnesesek, így a megfogó és a tálca fala közé beszorult apró alkatrészeket is meg tudja fogni.További információ a schunk.com/magnet oldalon található.
A DMG MORI duoBLOCK® sorozata a több évtizedes 5 tengelyes tapasztalatokat marási/esztergálási know-how-val ötvözi.A duoBLOCK® sorozat példátlan pontosság és ergonómia mellett végzi el az egydarabos és univerzális megmunkálást, ezenkívül a tömeggyártáshoz nélkülözhetetlen termelékenységet és folyamatbiztonságot is tartalmazza! A duoBLOCK® sorozat ennélfogva világszerte szabványokat állít fel minden iparágban a felhasználók számára.
Az iTENDO² pad csomag esetében különösen gyors az üzembe helyezés, az intelligens szerszámtartót ugyanis ilyenkor egy alumíniumtokban lévő tablet PC-vel szállítják le. Más szóval: szereljük fel a szerszámtartót, csatlakoztassuk a táblagéphez, és készen is vagyunk. A mellékelt alkalmazás segítségével a felhasználó az összes fontos adatot közvetlenül a táblagépről is lekérheti, és paraméterezésre, illetve trendelemzésre használhatja. A hangsúly a folyamatok átláthatóságán és az egyszerű folyamatoptimalizáláson van a rezgések elkerülése érdekében.
Lámpa öntőforma megmunkálása duoBLOCK 5 tengelyes megmunkálóközponton olyan legmodernebb megmunkálási stratégiákkal, mint például: - Z-szintű nagyolás - Saroktámasz megmunkálása - Beszúró marás - 5 tengelyes magas fokozatú simítás körkörös szegmensvágóval - 3D profil kikészítés másolómaróval Open Minds hyperMILL-lel programozva és Paul Horn szerszámokkal felszerszámozva.
A szerszámgépipar a természeténél fogva eleve meglehetősen széttöredezett, kevés globális szereplővel és több, kis és közepes méretű helyi versenytárssal. A magyar szerszámgéppiac az elmúlt évtizedben a nemzetközi tendenciákat tükrözte vissza, a gazdasági és társadalmi megatrendek azonban mindig hoznak nyerteseket és veszteseket. Mit gondolnak erről a hazai szerszámgép-kereskedők?
A címben szereplő kérdőjel oka: a globális szerszámgéppiacra vonatkozó optimista forgatókönyvek mennyiben valósulnak majd meg a nagy autóipari kitettséggel és nagyrészt bérmunkai háttérrel jellemezhető magyar fémiparban?
2022. február 22-24. között egy háromnapos rendezvénnyel nyitotta meg a Mazak a fémmegmunkálás idei rendezvénysorozatát. A bemutatóteremben az 5 tengelyes, illetve függőleges és vízszintes megmunkálóközpontokon kívül a fiber lézeres lemezmegmunkálás is helyet kapott, számos automatizálási megoldással körítve. A gépbemutatókat most is demómegmunkálások és egyéni konzultációk színesítették.
A szerszámgépipar a természeténél fogva eleve meglehetősen széttöredezett, kevés globális szereplővel és több, kis és közepes méretű helyi versenytárssal. A magyar szerszámgéppiac az elmúlt évtizedben a nemzetközi tendenciákat tükrözte vissza, a gazdasági és társadalmi megatrendek azonban mindig hoznak nyerteseket és veszteseket. Mit gondolnak erről a hazai szerszámgép-kereskedők?
Ismerje meg a DMG MORI gépcsalád legújabb és egyben a saját kategóriájának legerősebb tagját! A WH 3 Cell holisztikus automatizálási megoldásnak köszönhetően a DMP 35 géppel az alkatrész teljes megmunkálása elvégezhető, ami óriási mértékben növeli az gépkezelő nélküli gyártási képességeket és a termelékenységet. Teszi mindezt minimális, mindössze 3,15 m²-es alapterület mellett. Ez a megoldás döntő versenyelőnyt biztosít a jövőre nézve az olyan iparágak számára, mint az orvosi technológia. Tekintse meg, hogy miként használhatja a DMP 35 és a WH 3 Cell rendszereket a saját üzemében!
Sikeres egyeztetésekkel zárult a DMG MORI februári Digital Workshop-ja, ahol kellemes légkörben, az ipar számára legrelevánsabb digitalizációs témákat vették górcső alá a szerszámgépgyártó szakemberei.
A szerszámgépipar a természeténél fogva eleve meglehetősen széttöredezett, kevés globális szereplővel és több, kis és közepes méretű helyi versenytárssal. A magyar szerszámgéppiac az elmúlt évtizedben a nemzetközi tendenciákat tükrözte vissza, a gazdasági és társadalmi megatrendek azonban mindig hoznak nyerteseket és veszteseket. Mit gondolnak erről a hazai szerszámgép-kereskedők?
A CLX 450 TC egy univerzális esztergagép: - amely sokféle munkadarabot képes megmunkálni újraszerszámozás nélkül; - amely az esztergálás mellett marási műveletekre is képes; - amellyel a munkadarabok mind a 6 oldalról teljesen készremunkálhatók; - amely könnyen és rugalmasan automatizálható; - és csak annyiba kerül, amennyibe egy normál univerzális esztergagép.
2021. december 7-én és 8-án Sóskúton ismerhette meg a szakmai közönség a japán gépgyártó óriás az októberi EMO kiállításon debütált újdonságait. A bemutatóteremben az 5 tengelyes, illetve függőleges és vízszintes megmunkálóközpontokon kívül az új fiber lézeres vágógép is megtekinthető volt valós megmunkálási körülmények között.
Szerszámgépet – hacsak nem a sokadik modellt vásároljuk ugyanabból a típusból – nem lehet katalógusból vásárolni. A döntés lelkiismeretes meghozatala személyes tapasztalatokat feltételez, amire a kereskedőknek is fel kell készülniük. Egy korszerű, modern székház és bemutatóterem megépítése minden hazai kereskedő számára hatalmas mérföldkőnek számít. Egy efféle beruházás részleteibe, nehézségeibe és előnyeibe vezeti be Hederics Tamás, a Sheet Metál Technológia Kft. ügyvezető igazgatója a TechMonitor olvasóit.
2018-ban történelmi csúcsot döntött a globális szerszámgéppiac. Az autóipar gyengélkedése, valamint a vámháborúk 2019-ben mintegy 11 százalékos csökkenést eredményeztek, amit csak megfejelt 2020-ban a koronavírus-járvány. Magyarországon például mintegy 8 százalékkal dolgoztak kevesebbet a munkavállalók tavaly, mint 2019-ben, ami a gépértékesítéseken is nyomot hagyott. A jó portfóliót felépítő szerszámgép-kereskedők azonban mostanra maguk mögött hagyhatták a nehéz időszakot. Horváth Tamás, a jövőre 25 éves IC-Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a portfólióépítés receptjét osztja meg a TechMonitor olvasóival.
2021. november 8-12. között rendezte meg a Cad-Cam Solutions Kft. az immár hagyományos házi kiállítás sorozatának idei kiadását „Gyártásautomatizálási napok 2021” címmel. A szakmai partnerek által tartott előadások és műhelymunkák közül minden látogató kiválaszthatta a számára leginkább érdekes témát.
A szakmai napok során párhuzamosan több előadás és műhelymunka (workshop) zajlik, így minden kedves látogató kiválaszthatja a számára leginkább érdekes témát.
Végre ismét minden feltétel adott volt ahhoz, hogy visszatérjünk a hagyományokhoz, és az idén a 30. születésnapját ünneplő Helvet Kft. megrendezze a cégcsoport Házi Kiállítását. A szervezők nem is okoztak csalódást a szép számmal megjelent látogatóknak, akiket új gépmodellek, új beszállító, valamint élményszámba menő programkínálat várt. Jómagam pedig ismét az „aranykorban” érezhettem magam, amikor egyik rendezvényről a másikra siethetek, és mindenhol beruházást tervező szakemberek állják körül a kiállított újdonságokat.
2021 eseményszegény hónapjaiban minden iparági rendezvény lehetőségét érdemes megragadni ahhoz, hogy képbe kerüljünk és megalapozott beruházási döntést hozzunk. A Galika csehországi Nyílt Napjai kiváló lehetőséget biztosítottak arra, hogy az ügyfelek személyesen is megfigyelhessék a gépek működését, és a velük tartó szakértőkkel átbeszélhessék a berendezések paramétereit, illetve a velük megmunkálható anyagokat és alkatrészeket.
Budapesttől alig 70 km-re, Szentlőrinckátán jártunk, a mindössze 2 000 főt számláló község legnagyobb foglalkoztatójánál, a KÁTA CNC telephelyén. A több mint 20 éve, 1997-ben alakult céget annak idején egy bérelt csarnokban, akkor még bérelt gépekkel itt indította el Csányi János. Vele és a cég műszaki vezetőjével, Dobák Zsolttal beszélgettünk az immáron 300 embert foglalkoztató és egy jászberényi fiókteleppel is rendelkező vállalkozásnak a fejlődéséről, valamint gépberuházásainak történetéről.
A cégcsoport idén is ráérzett arra, hogy milyen inspirációra van szüksége a világ minden tájáról érkező szakmai látogatóknak. A 2021. június 15–18. között tartott második OPEN HOUSE ONLINE rendezvényen számtalan látni- és felfedeznivaló akadt, amit a napi gyakorlatba is átültethettek az érdeklődők. Az élőben közvetített Innovation Talks beszélgetések is hasznos impulzusokat tartalmaztak.
A GF Machining Solutions 2019-ben alapította meg hazai márkaképviseletét, de – nem utolsósorban a járványhelyzetnek köszönhetően – egészen június 21-ig kellett várni arra, hogy a svájci gépcsodák egy házi kiállítás keretein belül is megtekinthetők legyenek. Az eredmény pedig igazolta, hogy megérte várni a rendezvényre.
A Tesla autóit gyakran említik példaként arra, hogy az elektromos járműveknek nincs szükségük többszörös áttételre vagy kettős erőátvitelre. Kivéve persze az összes modellt, amelynek van. A többáttételes EV-k trendjének erősödésével Mats Wennmo, a globális fémforgácsolási vezető Sandvik Coromant termékmenedzsere elmagyarázza, hogy a nagyteljesítményű foghántolásnak nevezett folyamat miként segíthet az EV-gyártóknak lépést tartani, de jelentősen csökkentett megmunkálási idővel.
A Team Cutting Tools a CERATIZIT Csoporttól bemutatja új katalógusát, amelyben ügyfeleink mindent megtalálnak a forgácsoláshoz, az orsótól a gépasztalig.
A közvélekedés változása a globális felmelegedésről, valamint a tiszta környezet létrehozására és megőrzésére irányuló törekvések hatására világszerte olyan intézkedéseket hoztak, melyek miatt az autógyártóknak csökkenteniük kell a CO2-kibocsátást.
A 2019-ben alapított GF Machining Solutions hazai márkaképviseletének első házi kiállítása kerül megrendezésre június 21–23. között. A rendezvény során számos újdonságot és technológiát mutatunk be a hozzánk ellátogatóknak.
A 1986-ban alapított francia Sicta-csoport alumíniumból készülő turbó-feltöltő kompresszorházak gravitációs öntésére és megmunkálására specializálódott. Európa második legnagyobb autóipari beszállítója ezen a területen. Partnerei között tudhatja többek között a Mercedes, a BMW, az Audi, a Jaguar, a Fiat és a Porsche márkák gyártóit is. Az autóipari átalakulások több szerszámgépet is eladólistára tettek, amiből most a magyar autóipari beszállítók is profitálhatnak.
A minden évben hagyományosan tavaszal megrendezett Lunch&Learn rendezvény idén a járványügyi helyzet miatt nem kerül megrendezésre. A Smartus Zrt. azonban jelenleg is arra törekszik, hogy a digitalizáció adta lehetőségeket kihasználva tudásanyagot online bemutatók formájában ossza meg az ügyfelekkel.
Minden képzett gépkezelő mellett kiváló szerszámok sorakoznak fel. A Haas pedig egy közvetlen és egyszerű csatornát hozott létre a kiváló minőségű forgácsoló szerszámok alacsony áron történő megvásárlásához. Minden szerszámhoz videók és forgácsolási adatok állnak rendelkezésre. Ha rákattintunk a kívánt szerszámra, egy videót tekinthetünk meg annak működéséről, beleérte az előtolásokat és a sebességet, a fogásmélységet, valamint az összes szükséges adatot, amikkel a szerszám megérkezésekor azonnal munkába is állíthatjuk azt.
Kihívásokkal teli időket él át a járműipar. A hajtáslánc villamosítása – ami mind az OEM-gyártók, mind a beszállítók részéről paradigmaváltást igényel – valószínűleg a legnagyobb kihívást testesíti meg az autóipar számára, annak teljes történelme alatt. Az általában meglehetősen egyszerű erőátviteli rendszert használó akkumulátoros járművek térhódítása ellenére számos tényező mutat abba az irányba, hogy a belátható jövőben a hibrid technológia számít majd a meghatározó erőforrásnak. A szigorodó előírások, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és az általános klímavédelmi célok érdekében a belső égésű motoroknak és az erőátviteli rendszereknek is fejlődniük kell.
November 5-én és 6-án került megrendezésre a GE-CO Hungary Kft. szakmai rendezvénye. A cég közel 1 400 m2-es csarnoka lehetővé tette, hogy a látogatók a megfelelő távolságtartás mellett, de mégis közelről, működés közben tekinthessék meg a kiállított gépeket. A rendezvényre ellátogató érdeklődők elmondhatják magukról, hogy minden bizonnyal a 2021-es év utolsó személyes szakmai rendezvényén vettek részt.
Korlátozott számban még lehet regisztrálni a 2020. november 3-5. között – hagyományteremtő szándékkal – megrendezésre kerülő I. RENISHAW & CHIRON DAYS! rendezvényre.
A látogatók a nyílt napokon a legújabb öttengelyes és automatizálási megoldásokat ismerhették meg testközelből. Az elmúlt hónapok tapasztalatai azt mutatják, hogy a vírushelyzet egyelőre tartósan a mindennapjaink része marad, ezért a szervezők a nyitott bemutatótérrel, a kis létszámú csoportokkal és a higiéniai intézkedésekkel a maximális biztonságra törekedtek.
Virtuális élő közvetítéssel és kivételes digitális bemutatóteremmel ünnepli az ipari trendeket, új fejlesztéseket, illetve az innovatív termékeket és megoldásokat a DMG MORI.
Ismerje meg legújabb 5 tengelyes és automatizálási megoldásokat. Termelő gépes környezetben - testközelből. Az előadások és bemutatók után a szervezők ebédről és italról gondoskodnak.
Három magaas minőségű Yamazaki Mazak szerszámgépre lehet licitálni a Surplex új online aukcióján.
Azt mondják, hogy az élet egy maraton, nem sprint. Az autógyártók számára a tartósabb szerszámmegoldások nélkülözhetetlenek a jövedelmezőbb gyártáshoz, ám a gyártók gyakran nem látnak okot meglévő szerszám-összeállításuk leváltására. James Thorpe, a Sandvik Coromant, a fémforgácsolási szerszámok globális vezetőjének globális termékmenedzsere most elmagyarázza, hogy miért nem szabad alábecsülni a tartósabb szerszámok – mint például a CoroDrill termékcsalád legújabb tagja – előnyeit, különösen az alkatrészenkénti költségek csökkentése és az összteljesítmény növelése tekintetében.
Ahogy az ipari dekonjunktúra hatásainak enyhítésében, úgy a válságot követő felpattanásban is meghatározó szerep juthat a felkészült munkaerőnek. A tréningek iránti növekvő kereslet idén is folytatódni látszott, de áprilisban gyakorlatilag lenullázódott az ágazat bevétele. A magyar tréningpiac ugyanis 99 százalékban tantermi oktatásokat jelentett, amit csak kis részben tudtak átvenni az online tréningek. Májusban azonban az élet kezdett visszatérni a rendes kerékvágásba, a fémipari vállalkozások pedig a képzések terén is elkezdhették utolérni magukat. A modern vezérléstechnikai ismeretek elsajátításának lehetőségeiről Sipos Ádám, a Smartus Zrt. alkalmazástechnológusa beszélt a TechMonitornak.
A minden évben hagyományosan tavaszal megrendezett Lunch&Learn rendezvényt idéna kialakult járványügyi helyzet miatt később kerül megrendezésre. A Smartus Zrt. rendszeresen ismétlődő online bemutatók formájában osztja meg az információt az érdeklődőkkel.
A minden évben hagyományosan tavaszal megrendezett Lunch&Learn rendezvényt idéna kialakult járványügyi helyzet miatt később kerül megrendezésre. A Smartus Zrt. rendszeresen ismétlődő online bemutatók formájában osztja meg az információt az érdeklődőkkel
A válság számos gyártó céget sodort veszélybe. A koronavírus rámutatott a komplex globális ellátási láncok sebezhetőségére. A helyzetet súlyosbítja, hogy a CNC-ipar nagyban függ az időben történő szállításoktól. Egyetlen napos szállítási késedelem fennakadásokat okozhat a a teljes ellátási láncban, ami költségnövekedéshez, értékesítési veszteségekhez vagy akár teljes leálláshoz vezethet.
A minden évben hagyományosan tavaszal megrendezett Lunch&Learn rendezvényt idéna kialakult járványügyi helyzet miatt később kerül megrendezésre. A Smartus Zrt. azonban jelenleg is arra törekszik, hogy a digitalizáció adta lehetőségeket kihasználva tudásanyagot online bemutatók formájában ossza meg az ügyfelekkel.
A minden évben hagyományosan tavaszal megrendezett Lunch&Learn rendezvényt idéna kialakult járványügyi helyzet miatt később kerül megrendezésre. A Smartus Zrt. azonban jelenleg is arra törekszik, hogy a digitalizáció adta lehetőségeket kihasználva tudásanyagot online bemutatók formájában ossza meg az ügyfelekkel.
The coronavirus shutdown is an extreme situation for the entire economy and is hitting the CNC industry hard. Although there is huge uncertainty, we can be sure of one thing: falling into a state of shock is the most dangerous reaction to this acute situation and is therefore not an option. Instead, the best way to counteract the problem is with a mix of flexibility, optimism and solidarity. Because we will overcome this crisis together! Here at ORDERFOX.com, we want to play our part, which is why we are enabling CNC manufacturers and buyers to use our entire platform free of charge – for a dynamic and cooperative response to the shutdown.
A világ vezető digitális CNC-piacterén a gyártók mindössze néhány kattintással találnak megfelelő partnercégeket a termelés zavartalanságának biztosításához. Mindezt közvetlen módon, régiós, országos, vagy globális szinten. Minimális erőfeszítéssel és jutalék nélkül. Az online piactér az akut globális válság miatt április 30-ig mindenki számára ingyenessé vált.
A kormányzat nem titkolt célkitűzése, hogy Magyarország régiós autóipari központtá váljon. Az ipari súlypontok ennek megfelelőn tolódtak el az elmúlt években, így sok hazai fémmegmunkáló cég célja lett az autóipari beszállítói körbe tartozás vagy a piramisban a feljebb kerülés. Az autóiparban pedig a gyártás és a cégműködés minden elemének van jelentősége; nem utolsósorban az üzem légtisztító rendszerének is. Az Év Vállalkozója díj 2018-as nyertesének számító Gotthárd Imre többek között a hagyományos olajszűrők lecserélésével tett szert versenyelőnyre az ismét egyre élesedő piaci helyzetben.
A koronavírus miatti biztonsági intézkedések miatt a legóvatosabb becslések szerint is több száz érdeklődő végül nem utazott el a Házi Kiállításra, de így is mintegy 8 000 szakmai látogató ismerhette meg a kiállított 45 csúcstechnológiás gépet és 15 automatizálási megoldást – köztük négy világpremiert.
Amire a DMG MORI a szavát adta, azt be is váltja. A globális piacvezető a teljes sebességre kapcsolással fémjelzett program első eredményeit a hagyományos pfronteni Nyílt Napokon mutatta be. A figyelem középpontjába az integrált digitalizálási koncepciók, úttörő műhelytechnológiák és az intelligens automatizálási megoldások kerültek.
A koronavírus miatti biztonsági intézkedések miatt a legóvatosabb becslések szerint is több száz érdeklődő végül nem utazott el a 2020. február 11-15. között tartott Házi Kiállításra, de így is mintegy 8 000 szakmai látogató ismerhette meg a kiállított 45 csúcstechnológiás gépet és 15 automatizálási megoldást – köztük négy világpremiert.
Szeretettel meghívjuk Önt az OKUMA Lunch & Learn Rendezvényére, amelynek középpontjában ez alkalommal is exkluzív szakmai tartalom áll majd élő gépi környezetben, egyéni konzultációs lehetőségekkel.
A nemzetközi szerszámgépipar a nyolcadik éve tartó szárnyalás után 2018 negyedik negyedévében határozott lejtmenetbe kezdett. Ez senkinek sem okozott meglepetést, az okokat már széles körben azonosították és megvitatták. De mennyire lesz tartós a dekonjunktúra és milyen hatással lesz a hazai beszállítókra?
A nemzetközi szerszámgépipar a nyolcadik éve tartó szárnyalás után 2018 negyedik negyedévében határozott lejtmenetbe kezdett. Ez senkinek sem okozott meglepetést, az okokat már széles körben azonosították és megvitatták. De mennyire lesz tartós a dekonjunktúra és milyen hatással lesz a hazai beszállítókra?
A nemzetközi szerszámgépipar a nyolcadik éve tartó szárnyalás után 2018 negyedik negyedévében határozott lejtmenetbe kezdett. Ez senkinek sem okozott meglepetést, az okokat már széles körben azonosították és megvitatták. De mennyire lesz tartós a dekonjunktúra és milyen hatással lesz a hazai beszállítókra?
A nemzetközi szerszámgépipar a nyolcadik éve tartó szárnyalás után 2018 negyedik negyedévében határozott lejtmenetbe kezdett. Ez senkinek sem okozott meglepetést, az okokat már széles körben azonosították és megvitatták. De mennyire lesz tartós a dekonjunktúra és milyen hatással lesz a hazai beszállítókra?
2019. október 9-én és 10-én tartotta hagyományos szakmai Nyílt Napjait az M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft. Az elméletet a gyakorlattal ötvöző előadások és élő bejelentkezések a költséghatékony, termelékeny és kiváló munkakörnyezetet biztosító fémmegmunkálási eljárásokat helyezték a fókuszba.
2019. október 3-án és negyedikén immár második házi kiállítását tartotta Győrben a hazai Haas-képviselet. Az új helyszínen kívül a hannoveri EMO szakkiállításon is bemutatott CM-1 Compact Mill megmunkálóközpont Magyarországra hozatala, valamint az átfogó társkiállítói kínálat is növelték a rendezvény vonzerejét, így a bemutatóterem olykor szinte zsúfolásig megtelt az ország minden részéről érkezett fémmegmunkáló szakemberekkel.
Maradjunk a hagyományos, hűtő- és kenőfolyadékok segítségével végzett megmunkálási eljárásoknál, vagy életképes alternatívát jelent a száraz megmunkálás és a minimálkenés? Technológiai szempontból fontos figyelembe venni az anyagtulajdonságokat és a gép teljesítményét, de a folyamat átfogó értékelésébe az üzem általános költségei, az energiával és az egészséggel kapcsolatos ráfordítások is beleszámítanak. Jelen cikk a szerszám- és gépgyártók gyakorlati szempontjai felől közelítve vizsgálja a száraz megmunkálás lehetőségeit.
Szeretettel meghívjuk Önt is a hazai Haas Factory Outlet kétnapos (újra)nyitási ünnepségére és házi kiállítására.
Egyre aktívabb szerepet tölt be a Haas a hazai és nemzetközi ipari vérkeringésben. Az elmúlt két évben egymást érték az amerikai szerszámgépgyártó által szervezett magyarországi és külföldi Nyílt Napok és egyéb szakmai rendezvények. A gépbeszerzés előtt álló fémmegmunkáló vállalkozásoknak a májusi Mach-Tech kiállítás újabb kiváló lehetőséget ad arra, hogy megismerkedjenek a legújabb fejlesztésekkel. Ne döntsenek látatlanul!
Március 26-28. között rendezte meg a WFL Millturn Technologies immár hagyományosnak mondható Technológiai Találkozóját. A multifunkcionális esztergaközpontok fejlesztésére és gyártására specializálódott osztrák cég háromnapos rendezvényének középpontjában idén az Ipar 4.0 által kínált új lehetőségek álltak.
Digitalizáció és elektromobilitás – ezek közül a megatrendek közül már egy is elég lenne ahhoz, hogy a termelőiparban és a gépgyártásban jelentős változásokat okozzon. De mit is jelent az pontosan, ha mindkettő párhuzamosan jelentkezik, és hogyan készüljenek fel a gyakorlatban a cégek a nagy változásra? Ezek a kérdések állnak az EMAG 2019. május 15-én és 16-án Salachban megrendezésre kerülő Technológiai Fórumának középpontjában. A rendezvény merész kísérletet tesz arra, hogy átfogóan tekintsen a jövőbe és egyúttal konkrét válaszokat is adjon. A fejlesztési eredmények bemutatása során tehát kiemelt szerepet kap a tudomány és a gyakorlat kapcsolata. A neves szakértők előadásaiban szó lesz többek között a „jövő mobilitása”, valamint a „big data” témakörökről a gyártási folyamat kontextusában. Ezenkívül az EMAG szakemberei különböző üléseken és egy ún. témavilág keretébe foglalva mutatják be az elektromobilitás új gyártási megoldásait.
Március 27-én tartotta a Mazak és az Iscar első közös szemináriumukat a Mazak sóskúti Technológiai Központjában. A megjelent szakmabeliek a rövid elméleti bevezető után egy Integrex i-200 ST megmunkálóközponton tapasztalhatták meg többek között a be- és leszúró, profilozó szerszámok, valamint a gazdaságosságot előtérbe helyező nagyoló, simító esztergakések előnyeit.
2019. február 21-én nagyszabású Nyílt Nap keretén belül kerültek bemutatásra a Haas újdonságai a kaliforniai szerszámgépgyártó belgiumi európai központjában, ahová Magyarországról is érkeztek érdeklődők.
Megint elérkezett az idő: megérkezett a Hoffmann Group új Év végi akciós katalógusa!
Október 17-én és 18-án tartotta hagyományos Nyílt Napjait a Galika Szerszámgépek Kft. A kötött program nélkül tartott rendezvényre mindkét napon folyamatosan érkezhettek a látogatók, aminek köszönhetően minden érdeklődő kényelmesen szemügyre vehette a számára érdekes gyártóberendezéseket. A Nyílt Napokon a cég alaptevékenységét adó forgácsolótechnológiák mellett lézer- és méréstechnikai fejlesztések is bemutatásra kerültek.
Milyen módon gyárthatók még hatékonyabban az igényes autóalkatrészek, és ebben milyen szerepet játszik a gyártóeszközök digitalizálása? Ezekre a kérdésekre ad választ az EMAG-csoport az idén szeptember 18–22. között Stuttgartban megrendezésre kerülő AMB kiállításon. A gépgyártók számos nagy teljesítményű megoldást mutatnak be élőben, többek között a fogaskerekek, bütykök, perselyek és sok más alkatrész gyártására alkalmas VL 1 TWIN kétorsós pick-up rendszerű esztergagépet. A gép két főorsóval rendelkezik, amellyel egyidejűleg két egyforma alkatrészt lehet megmunkálni. Ennek eredményeként jelentős mértékben megnő a termelési mennyiség, a darabköltségek ugyanakkor csökkennek.
Szeretettel meghívjuk Önöket A Haas győri házi kiállítására, mely 2018. október 4-5-én kerül megrendezésre 9027 Győr, Ipari Park, Platánfa u. 2. szám alatt.
Május 29-én és 30-án tartotta közös Technológiai Napjait Ascherslebenben a Schunk GmbH és a Schiess GmbH. A rendezvényre több mint 40 érdeklődő látogatott el. A rendezvény a beállítási idő optimalizálásával elérhető költségcsökkentésre fókuszált.
Az autóipari ellátási lánc nagy követelményeket támaszt a beszállítókkal szemben. Ebben a cikkben áttekintjük a beszállítók számára jelentkező megmunkálási feladatokat, és megoldásokat kínálunk ezek elvégzésére.
2018. június 12-13. között rendezte meg a Haas Automation a magyar és osztrák ügyfeleknek szóló Házi Kiállítást, amire a TechMonitor is meghívást kapott. A csúcsmodern automatizálási megoldásokat is felsorakoztató rendezvényen több gép is gazdára talált. Helyszíni beszámolónkat olvashatják.
Szeretettel meghívjuk Önöket A Haas leobeni házi kiállítására, mely 2018. június 12-13-án kerül megrendezésre mindkét napon 09.00 – 17.00 óra között a 8700 Leoben, Am Prettachfeld 6. szám alatt.
A magyar határtól mintegy 10 kilométerre található parndorfi Technológiai Központjában tartotta idei első Lunch & Learn rendezvényét az Okuma. Az idehaza a Smartus Zrt. által képviselt japán gépgyártó a március 22-ei eseményen az intelligens gyártás és a folyamatoptimalizálás támogatásához nyújtott megoldásairól tartott előadásokat gépi környezetben bemutatott szimulációk kíséretében.
Márciusban újabb különlegességgel bővítette parndorfi Technológiai Központjában kiállított szerszámgépparkját az Okuma. Az idehaza a Smartus Zrt. által képviselt Okuma nagysebességű kétoszlopos MCR-A5CII portálgépe a nagyméretű munkadarabok hatékony ötoldalú megmunkálást teszi lehetővé. A központban általános, valamint süllyeszték- és öntőforma tesztmegmunkálás élő bemutatásával várják az ügyfeleket.
Intelligens gyártás, folyamatoptimalizálás és szimuláció gépi környezetben, egyéni konzultációval.
Tavaly novemberben jelentette be az Okuma Europe, hogy a németországi Krefeldben lévő székhelyére költöztette át Repülőgépipari Kiválósági Központját. A november 7-9. között megrendezett Nyílt Napokon több mint 200 látogató tekinthette meg az új központot, ahol a japán gyártó az EMO kiállításon debütáló újdonságait is bemutatta, különös tekintettel a repülőgépgyártásra. Kiemelt figyelmet kapott az Okuma díjnyertes szuper többfunkciós LASER EX szériája, az intelligens gyártást lehetővé tevő Connect Plan és a gyártó legújabb automatizálási technológiái. Az Okuma kizárólagos hazai forgalmazója, a Smartus Zrt. meghívására Magyarországról több partner is részt vett a rendezvényen.
Sok tényezőt vesznek figyelembe olvasóink új szerszámgép vásárlása előtt, de a pontosság mindig a kiemelt kritériumok között szerepel. Az üzembe helyezéskor mért néhány mikronos pontosság már alapvető elvárásnak számít, még akkor is, ha sok alkalmazás esetében ennek ma még nincs döntő jelentősége. A szerszámgépekkel elérhető pontosság azonban már túllépett a mikronokon és a nanométeres tartományba tart – egy eddig ismeretlen világba, amit mind ez idáig csak a biotechnológia eredményeiből ismerhettünk.
„Több üzlet, növekvő nemzetköziség és rengeteg innováció” – röviden így jellemezhető a vezető fémipari világvásár Carl Martin Welcker, az EMO Hannover 2017 általános ügyekért felelős biztosa szerint. Egy felmérés szerint a kiállítás jelentős hatást gyakorolt az üzleti tevékenységre. A látogatók elmondása szerint a következő 24 hónap során összesen több mint 20 milliárd euró gyártástechnológiai befektetés várható. Csak a vásár hat napja alatt összesen 8 milliárd euró értékű üzlet jutott el a lezárásig.
Az ősz a gépiparban is a kiállítások és egyre jobban a házi kiállítások időszaka. A látogatók is felismerték, hogy a gépek helyszíni – akár gyártás közbeni – szemrevételezése számos gyakorlati előnnyel jár.
Hannoveri sajtótájékoztatóján a 2. pavilont teljesen elfoglaló DMG MORI a fémmegmunkálás és digitalizálás terén betöltött vezető szerepét kívánta demonstrálni.
Ezúton szeretnénk meghívni Önt és kedves Kollégáit a 2017. szeptember 18.-23. között megrendezésre kerülő EMO szakkiállításra a 2-es számú csarnokba, a DMG MORI standjához.
A McLaren–Honda hivatalosan is meghosszabbította szerződését a Yamazaki Mazakkal, a jövőben is biztosítva a multinacionális szerszámgépgyártó céget a McLaren–Honda Formula–1-es csapatának hivatalos szerszámgép-beszállítói pozíciójáról.
A DMG MORI évek óta növekvő ágazata, az autógyártás jelentős szerkezeti változáson megy át. Az egyre többféle modell és típusváltozat, ugyanakkor az egyre rövidebb termékélettartamok, a széleskörű modularizálás és blokk-szemléletű gyártás, az új technológiák alkalmazási kényszere, valamint a rendkívüli költségnyomás, és a fejlődő országok egyre növekvő termelése összességében erős, újító szellemű és rugalmas beszállítókat követel meg, akik ilyen körülmények között is talpon tudnak maradni. A szerszámgépek és teljes gyártórendszerek globális gyártójaként a DMG MORI megfelel ezeknek a kihívásoknak széleskörű értékesítő és szervizhálózatával, valamint a beszállító üzemek rugalmas csoportjával az összes kulcsfontosságú értékesítési piacon. Ennek köszönhetően az autógyárak és beszállító iparáguk nélkülözhetetlen partnere maradt.
A DMG MORI évek óta növekvő ágazata, az autógyártás jelentős szerkezeti változáson megy át. Az egyre többféle modell, ugyanakkor egyre rövidebb termékélettartamok, a széles körű modularizálás és a rendkívüli költségnyomás, valamint a fejlődő országok egyre növekvő termelése összességében erős, újító szellemű és rugalmas beszállítókat követel meg, akik ilyen körülmények között is talpon tudnak maradni.
Az olasz Chiaro Macchine Speciali mérnöki vállalat speciális rendszereket tervez, amelyeket világszerte használnak az autógyárakban. 2015-ben a vállalat egy új Haas VM-6 függőleges megmunkálóközpontot kapott, amelynek használatával a Chiaro mérnökei csökkenteni tudták a megmunkálás beállításának időtartamát, és sokféle, különböző méretű alkatrészt képesek könnyebben megmunkálni.
Az ősz hagyományosan a hazai szerszámgép-kereskedők házi kiállításainak szezonja is. Október végén került sor a hagyományos és CNC-szerszámgépek kereskedelmével, karbantartásával és szervizelésével foglalkozó Optimum Hungária Kft. nyílt napjaira is, ahol a cég gépkínálata mellett a teljes gépipari vertikumot – CAD/CAM rendszerek, szerszámok, szerszámbefogók, jelöléstechnika, hűtő- és kenőanyagok stb. – felölelő társkiállítók újdonságaival is találkozhattak az érdeklődők. A Házi Vásár tapasztalatairól és a CNC-szerszámgépek fejlődési irányairól Werderitsch Gábor, az Optimum Hungária Kft. ügyvezető igazgatója beszélt a TechMonitornak.
Szeretettel meghívjuk Önt és Partnereit 2016. november 17-én és 18-án az NCT taksonyi Szerszámgépgyárában megrendezésre kerülő „Nyílt Napok”rendezvényére!
Van valami, amivel a Haas minden ügyfele tisztában van: Bárhol is rendezzenek Forma–1-es futamot, szinte biztos, hogy a közelében található egy Haas gyári képviselet (HFO) is. A 2016-os Forma–1-es idény alatt a nemzeti HFO-k, amelyek közül sokan a 21 versenypálya közelében találhatók, nyílt napokat, közvetítéseket és versenylátogatásokat szerveznek. Az ügyfeleknek ilyenkor lehetőségük nyílik arra, hogy átéljék a Haas F1 Team bemutatkozó szezonjának izgalmait.
A Mazak új, magyarországi Technológiai Központjában a két legújabb, nagy teljesítményű horizontális megmunkálóközpont is megtekinthető.
Minden eddiginél több szakmai látogatót vonzott a Hermle házi kiállítása. A mintegy 1 200 cégtől érkező, összesen 2 800 látogató a marás, az esztergálás és a generatív gyártás legújabb fejlesztési trendjeivel ismerkedhetett meg a gosheimi gyáregységben.
A Basel közeli idillikus Bennwilben található Schneto AG a max. 65 mm átmérőjű esztergált alkatrészek megmunkálásának szakértője. A cég, amely gyártott munkadarabjainak tökéletes minőségével szerzett nevet magának, sokféle alkatrészt gyárt. A bútoripari alkatrészek ugyanúgy a cég széles körű portfóliójához tartoznak, mint a hidraulikus és pneumatikus, az elektrotechnikai, az autóipari és az épülettechnológiai alkatrészek.
Az olyan, folyamatosan változó tényezők, mint az olajárak, az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások és az egyre hatékonyabb technológiák kialakulása biztosítják a globális gépjárműpiac folyamatos változását. Ezek a tényezők tovább fokozzák az autógyártók és OEM-ek (eredetifelszerelés-gyártók) közötti piaci versenyt, és diktálják a jelenlegi autóipari trendeket. Cikkünk az egyik ilyen trendre fókuszál.
Bármit is állítanak a tankönyvek és az üzleti magazinok, nincs kőbe vésve, hogy mi is az ideális módszer egy vállalkozás beindítására. És azoknak a vállalkozásoknak, amelyek végül sikeresek lesznek, egy része rendkívül szerény kezdetekből indul, bármiféle üzleti terv nélkül. Vegyük például a Haas Automation ügyfelét, a Lange CNC-t. A stuttgarti székhelyű cég, amelynek tulajdonosa és alapítója Jens Lange és felesége, Steffi nem teljesen a véletlen eredményeként jött létre, bár a kezdeti időkben alig volt több egy – rendkívül időigényes – hobbinál.
A franciaországi La Joliverie Haas műszaki oktatási központ (HTEC) diákjai élvezik, hogy a világ kétségkívül egyik legjobb HTEC központjában tanulhatnak. Azonban nem csupán arról van szó, hogy az intézmény számos Haas CNC-szerszámgéppel rendelkezik. Az iskolai dolgozók hosszú távú elkötelezettsége és a már több mint 30 éve folyamatban lévő, speciális műszaki projekt feltörekvő mérnökök nemzedékeit segítette.
Látogasson el a DMG MORI korszerű technológiai központjába, ahol szakmai nap keretén belül mutatják be Önnek a két legújabb ECOLINE fejlesztést.
A magántulajdonban lévő AmiL Srl vállalatcsoport felső vezetőit olyannyira lenyűgözték a Haas CNC-szerszámgépek, hogy azokat jelölték választott szerszámgépmárkaként, amikor beruházásba fogtak a gyors növekedés érdekében.
A Lywentech Machinery Company 1993 óta kínálja CNC-vezérlésű szerszámgépeit Lymco® márkanév alatt. A szerszámgépgyártásban jelentős tapasztalatokat szerzett cég átfogó termékcsaláddal áll meglévő és jövőbeni partnerei rendelkezésére. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatainak, partnerhálózatának köszönhetően gyorsan képes válaszolni a változó piaci igényekre, és akár a legösszetettebb alkalmazásra is képes megfelelő megoldást biztosítani. Megbízható szervizháttér gondoskodik a gépek karbantartásáról, azok hosszú élettartamát, folyamatos működését biztosítva.
Az alkatrészek sorozatgyártása mindig kihívást jelent. A gép felállítási helyének megtervezése, a gépek összekötése, az ütemidők meghatározása – mindez a minőség és a költséghatékonyság optimális összhangja érdekében.
A CNC-Bearbeitung Jürgen Buss GmbH tulajdonosa az amerikai dolgok szerelmese: imádja például a klasszikus autókat, az autósportot és a Haas gépeit. 1992-ben alapított cégével jelentős eredményeket ért el, amit saját bevallása szerint jelentős részben annak köszönhet, hogy Haas CNC-gépekbe fektetett be.
A Haas biztos megoldást választott arra, hogy az EMO 2015 kiállításon is a figyelem középpontjába kerüljön. A standon felsorakoztatott nagy teljesítményű, versenyképes áron kínált CNC szerszámgép mellett a kiállításon első alakommal lehetett megtekinteni a kaliforniai cég által készített és 2016-ban már pályákon kőröző Forma-1-es versenyautót.
A VMC MT gépcsalád gépei ideális gyártórendszerek a komplex geometriájú tárcsajellegű alkatrészekhez. Kiváló hozzáférésű munkaterének és az alul elhelyezett munkadaraborsónak köszönhetően az EMAG VMC MT sorozata ideális a rugalmasságot igénylő gyártási helyzetekben, mind prototípus gyártás, mind gyors átállásokat igénylő kisszériás gyártás esetében.
Az FCPK Bytów Lengyelországban, a 21 000 lakosú északi városban, Bytów-ban gyártja a fröccsöntő- és hidegalakító szerszámok szabványos alkatrészeit. Az amerikai tulajdonosa révén 85 éves múltra tekint vissza. A Lengyelország déli részén található Kielce városában készülnek a szerszámlapok. A nyers alapanyagból kiindulva minden művelet helyben zajlik, ezért szinte bármilyen igényt ki tudunk elégíteni.
Immár másodjára szélesedett a szabadalmazott 406 tangenciális marócsaládban elérhető szerszámkínálat.
„A HEIDENHAIN párbeszédes formátumával írt programok segítenek abban, hogy ne felejtsünk ki egyetlen fontos adatot sem – mert a hibaelhárítás rengeteg időt venne igénybe.” Christoph Nimmrichter, Pankl Racing Systems gépkezelője
A Yamazaki Mazak SmoothX modellje a cég MAZATROL CNC vezérlőrendszerének hetedik generációját testesíti meg. A szerszámgépvezérlést forradalmasító újdonság egy 10 éves fejlesztési program eredménye, amelynek három fő célkitűzése így foglalható össze: a lehető legegyszerűbb kezelhetőség biztosítása, a megmunkálás időigényének csökkentése és a CNC vezérlés további integrációja a teljes gyárat átfogó üzemirányítási rendszerbe.
A 2015. október 5-10. között megrendezett milánói EMO kiállításon a DMG MORI összesen hét világpremiert mutat be a 4. pavilonban. A gépújdonságok közül négy az esztergálás területéhez kapcsolódik: az Olaszországban gyártott SPRINT 32|5, a SPRINT 32|8 újonnan kifejlesztett verziója, a két méretben elérhető második generációs CTX gamma TC, valamint a nagy munkadarabok megmunkálására is alkalmas NLX 6000|2000 eszterga-maró megmunkáló központ. A marási műveletekhez tartozó három világpremier a duoBLOCK® sorozat negyedik generációját képviseli. A stand látványosságai közé tartoznak majd a DMG MORI termékskálát 2015. április 1. óta erősítő DMG MORI WASINO automata esztergái is.
A 2015. október 5-10. között megrendezett milánói EMO kiállításon a DMG MORI összesen hét világpremiert mutat be a 4. pavilonban. A gépújdonságok közül négy az esztergálás területéhez kapcsolódik: az Olaszországban gyártott SPRINT 32|5, a SPRINT 32|8 újonnan kifejlesztett verziója, a két méretben elérhető második generációs CTX gamma TC, valamint a nagy munkadarabok megmunkálására is alkalmas NLX 6000|2000 eszterga-maró megmunkáló központ. A marási műveletekhez tartozó három világpremier a duoBLOCK® sorozat negyedik generációját képviseli. A stand látványosságai közé tartoznak majd a DMG MORI termékskálát 2015. április 1. óta erősítő DMG MORI WASINO automata esztergái is.
A 2015. október 5-10. között megrendezett milánói EMO kiállításon a DMG MORI összesen hét világpremiert mutat be a 4. pavilonban. A gépújdonságok közül négy az esztergálás területéhez kapcsolódik: az Olaszországban gyártott SPRINT 32|5, a SPRINT 32|8 újonnan kifejlesztett verziója, a két méretben elérhető második generációs CTX gamma TC, valamint a nagy munkadarabok megmunkálására is alkalmas NLX 6000|2000 eszterga-maró megmunkáló központ. A marási műveletekhez tartozó három világpremier a duoBLOCK® sorozat negyedik generációját képviseli. A stand látványosságai közé tartoznak majd a DMG MORI termékskálát 2015. április 1. óta erősítő DMG MORI WASINO automata esztergái is.
A különböző forgácsolási folyamatok kombinációja egy gépben és egy felfogásban a megmunkálási időt tekintve rendkívüli megtakarítási potenciált jelent. A tárcsa jellegű alkatrészek megmunkálása során, a keményesztergálás és a köszörülés kombinációja révén a köszörülés feladata a rendkívül precíz geometriai részek létrehozására csökken.
A TaeguTec kibővítette a Chase2Hepta marócsalád forgácsoló lapka sorozatát új, jobbos, neutrális állású és wiper geometriájú váltólapkákkal, melyek széles körű alkalmazási területeket képesek lefedni, és jelentősen csökkentik a forgácsolóerőket.
Az érdi székhelyű GIA Form Kft. 100 millió forintos európai uniós támogatást nyert 2012 januárjában egy új, 3300 négyzetméteres, többszintes üzemcsarnok építésére. A létesítmény várhatóan 2014 első negyedévében nyitja meg kapuit Érden, az M6-os autópálya közelében.
A DMG/Mori Seiki házi kiállításának – a hagyományoknak megfelelően – a Deckel Maho dél-németországi, pfronteni gyáregysége adott otthont idén január 29. és február 2. között. Az idei évben az „Open House” rendezvény 4300 m2-en több mint 70 high-tech gépet, köztük 6 világpremiert, az NLX sorozat 3 európai premierjét és 9 innovációt sorakoztatott fel.
Írásunkban egy forgácsolási feladatok széles körét végző autóipari beszállító, a Linamar Hungary Zrt. példáján mutatjuk be, miként lehet a hatékonyságot fokozni, egyben a költségeket csökkenteni a használt forgácsolószerszámok körültekintő kiválasztásával és bevezetésével.