A graphIT Kft. 25 éve része a hazai CAD/CAM/PLM piacnak és meghatározó szereplőjévé vált a sokrétű autó- és járműipar, fogyasztási cikkek, gépgyártás, logisztika, szerszámtervezés-gyártás, illetve olaj- és gázipar területeinek. A cég összetett mérnöki tapasztalattal, valamint Siemens PLM szoftvermegoldásokkal biztosítja ügyfelei számára a mindennapi együttműködést.
Az Autodesk bejelentette az Inventor 2024-es verzióját, ami az előző verziókban megszokott módon sok hasznos új lehetőséget kínál a felhasználóknak. Megjelent néhány teljesen új funkció a szoftverben és ezek mellett a meglévő eszközökben is számos továbbfejlesztés történt.
Egy mérnök a munkaidejének átlagosan 40%-át tölti értékteremtéssel. A drága munkaórák nagy része a hiányos szervezés vagy éppen a vállalaton belül kommunikációs nehézségek miatt megy pocsékba. Ilyen szemüvegen keresztül is érdemes nézni a szinte minden iparcéget sújtó munkaerőhiányt. Új sorozatunk azt a kérdést járja körül, hogy miként szabadíthatók fel értékes munkaórák a digitális eszközök kiaknázásával. A sorozat első részében Huss Dánielt, a graphIT Kft. NX termékmenedzserét kérdeztük a terméktervezés digitalizálási lehetőségeiről.
A Siemens Digital Industries Software terméke a Solid Edge CAM Pro, mint új termék már több mint egy éve lépett a piacra – tekintsünk vissza mi is történt ez idő alatt.
A graphIT Kft. december 8-án, 10:00 órától tartja következő ingyenes online webinárját, melyben bemutatják, hogyan lesz megtérülő egy CAD rendszerbe való beruházás.
Dinoszauruszok és medvék ritkán bukkannak elő ugyanabban az interjúban, de 30 évbe sok minden belefér – még némi ipartörténeti nosztalgiázás is. 30 éves lett az egykor a hazai CAD-piacot forradalmasító Creative Engineering, majd Unitis, végül S&T néven ismert cég. Nyirő Ferenc, az S&T Consulting Hungary Kft. Ipari Digitalizáció Üzletágának vezetője a 30 év minden sikertörténetének és buktatójának szem- és fültanúja volt, amiket most a TechMonitor olvasóival is megosztott.
A Siemens Digital Industries Software október 12-én online közvetítésen keresztül jelentette be a Solid Edge 2023-as portfólióját. Dan Staples és Jeff Walker – akik a kezdetek óta a Solid Edge-nél töltenek be vezető szerepet – által bemutatott újdonságok átfogó képet adnak a szoftvercsalád új lehetőségeiről, funkcionalitásáról. A portfólió folyamatosan fejlődik, igazodik a nemzetközi trendhez, de ugyanakkor a saját útját is járja az ügyfelek érdekében.
A teltházas konferencián röviden áttekintettük a kezdeteket, elemeztük a jelen helyzetet és ezek alapján megpróbáltuk megfogalmazni a jövővel kapcsolatos digitalizációs víziót, javaslatokat a magyar KKV-k, és nagyvállalatok számára.
A graphIT Kft. 2022. október 5-én több év covid okozta kihagyás után ismét megtartotta a hagyományosnak tekinthető Perspektíva CAD/CAM/PLM rendezvényt. A konferenciának a GoBudaMall mozija adott helyszínt, ahol nagy létszámú mérnök és cégvezető gyűlt össze. Az idei Perspektíva nem „csak” egy szakmai konferencia volt, hanem egy születésnapi rendezvény is, hiszen a graphIT idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.
A felhalmozott szaktudás mellett a legújabb tervezőmegoldásokat is felhasználja új modelljeinek fejlesztése során a Hymer lakóautógyártó. A prototípusgyártásban a digitális ikerpár kap szerepet, a fejlesztési folyamat egy része pedig a virtuális térbe helyeződik át a Siemens segítségével.
Tisztelettel meghívjuk Önt és érdeklődő munkatársait az “S&T FOCUS 2022 Okosgyár – 30 éves jubileum” c. rendezvényünkre.
A graphIT idén ünnepli a 25. évfordulóját, ezt a mérföldkövet egy ingyenes, publikus rendezvény keretén belül ünnepli meg.
Szeptember 14-én, 10 órától tartjuk következő ingyenes, online webinárunkat, melyben bemutatjuk hogyan válhatnak hatékonyabbá a munkafolyamatok a tervezésben-gyártásban. Megmutatjuk miért érdemes használni 3D CAD szoftvert, mely program a legmegfelelőbb egy cég munkafolyamataihoz, és milyen előnyökre tehetnek szert azok, akik 3D modellezési eljárást vezetnek be, vagy használnak.
A SIMTEC, mint az ANSYS Kelet-európai Elite Certified Channel Partnere, 2001 óta kínálja a legszélesebb és legintegráltabb szimulációs szoftver és szolgáltatás portfóliót a régióban. Alapítója és ügyvezetője, Dr. Ourania Faltsi, a FLUENT áramlási szimulációs szoftver eredeti fejlesztői csapatának tagja. A SIMTEC görögországi alapítása óta élen jár a számítógépes műszaki tervezés (CAE) és a mérnöki szimuláció bevezetésében Kelet-Európában.
A tavalyi évben a digitális ikrekre fordított kiadások világszerte összesen elérték a 6,75 milliárd dollárt, a technológia végfelhasználói pedig 21,1 százalékban a gyártóiparból kerültek ki. Az előrejelzések és tapasztalatok szerint az innováció szárnyalása idén sem hagyott alább, így a digitális ikrek piaca az év végére elérheti a 8,88 milliárd dollárt. A növekvő energia- és alapanyagárak mellett kulcsfontosságú, hogy a vállalatok lépést tartsanak a fejlődéssel, hiszen óriási összeget takaríthatnak meg hosszú távon az új ipari lehetőségekkel – hívják fel a figyelmet a digitális ikrek előnyeire az EuroSolid Zrt. szakemberei.
A Creo Magyarország meghatározó CAD/CAM/CAE rendszere, amelynek megérkezett a legújabb, 9.0 verziója. A szoftver fejlesztői ismét emelték a lécet.
A graphIT Kft. 2022. május 5–6. között tartotta az éves, kizárólag szoftverfelhasználóinak tartott szakmai konferenciáját Gárdonyban, amit nagy érdeklődés kísért.
Nemcsak a hagyományos PLM életciklust érdemes megvizsgálni, hanem értékesítési és gyakorlati szempontból az ajánlatadással induló tervezésen át a szerszám utómunkálatait és karbantartását/javítását támogató eszközöket is, melyeknek nagy szerepe van a gyakorlatiasabb és hatékonyabb vállalati folyamatok sikerében. A graphIT Kft. csapata ebben nyújt partnereinek több mint 25 éve megoldásokat, immár 500+ ipari ügyfélnél napi használatban.
A járműipar a valaha volt legnagyobb átalakulásán megy keresztül. Az elektronizáció, a chip- és nyersanyaghiány, az elszabaduló energiaárak, a COVID által okozott ellátási zavarok, valamint a munkaerőhiány soha nem látott kihívások elé állítják a szektort.
A Siemens NX egyre több nagynevű multit tudhat felhasználójának. Ugyan a piacon számos kiemelkedő CAD/CAM/CAE szoftver megtalálható, egyre többen mégis a csúcskategóriás NX-et választják. Vajon miért?
Az elmúlt években a CAD és a CAM rendszerek területén egyre fontosabbá váltak a komplex, minden igényt kielégítő megoldások. Az új piaci szereplők és a már meglevő szoftverfejlesztő cégek stratégiai céljai között szerepel az ügyfelek „mindent egy kézből” történő kiszolgálása.
Egyre több hazai gyártóvállalat törekszik arra, hogy gyártósorait minél gyorsabban alkalmassá tegye az új termékek egymás utáni gyártására. A termelékenység szempontjából fontos az időráfordítás. A DENSO-nak sikerült számos üzemórát megtakarítania, az eredmény magáért beszél.
A tervezéshez, dokumentáláshoz, adatkezeléshez és validáláshoz naponta használt munkafolyamatok magasabb szintre emelését célzó új fejlesztésekkel és hatékony együttműködéssel növelje versenyelőnyét!
Négy évvel ezelőtt új időszámítás kezdődött a Solid Edge háza táján, miután a Siemens 2017-ben elkezdte portfólióvá alakítani a CAD szoftver köré tartozó megoldásokat. Ennek megfelelően minden évben megjelenő új verzió már nemcsak a mechanikai tervezésben hoz új lehetőségeket, hanem a portfólió is folyamatosan bővül a felhasználói igényeknek megfelelően.
Nagy örömünkre szolgált, hogy hosszú kihagyás után, idén személyesen is találkozhattunk ügyfeleinkkel és az érdeklődőkkel az EPLM TRENDS 2021 rendezvényünk keretében. Az eseményt emellett az online térben is követhették a résztvevők, így mindenki a számára biztonságosnak ítélt módon nézhette meg az őt érdeklő a szakmai előadásokat.
Hagyományos, őszi szakmai rendezvényünk a vonatkozó járványügyi szabályozások figyelembevételével idén hibrid formában kerül megrendezésre 2021. október 7-én. Az EPLM Trends célja, hogy olyan szakmai fórumot szolgáltasson, ahol első kézből kaphatnak szakmai tanácsokat és friss információkat a résztvevő szakemberek. Kollégáinkkal idén is olyan programot igyekeztünk összeállítani, amely választ kínál a gépészeti tervezés, a gyártás és termelésütemezés átalakulásával járó kihívásokra.
Megjelent a Siemens NX legújabb verziója, mely az eddigiekhez hasonlóan számos újdonsággal rukkolt elő. Folytatódik az előző két főverzióban (NX1926 és NX1953) már elkezdett témakörök továbbfejlesztése, továbbá számos felhasználói igény is bekerült az NX 1980-as kiadásába, az eddig nem látott modulok mellett.
Ipari digitalizációs megoldások gépgyártók és integrátorok számára.
Mi is az a Reverse Engineering? Hogyan integrálható a tervezési folyamatokba? Mikor érdemes Reverse Engineering folyamatot használnunk? Milyen előnyökkel jár? Miért okoz szoftveres kihívást egy Reverse Engineering feladat? Cikkünkben ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
A 2020. márciusi sokkszerű leállás a szoftverpiacot is elbizonytalanította. A munkájuk nem lett kevesebb – hiszen támogatniuk kellett az ügyfeleket a távoli munkavégzés feltételeinek megteremtésében –, de a jövőkép egy-két hónapra ködbe burkolózott. A vírus azonban egy téren a kezükre is játszott: évekkel lendítette előre a digitalizálás folyamatát. Hogyan alakult azonban a forgalom, és mi a CAD/CAM/PLM ágazat jövőképe 2021-re? Megtudható a meghatározó piaci szereplők bevonásával készült összeállításunkból.
A 2020. márciusi sokkszerű leállás a szoftverpiacot is elbizonytalanította. A munkájuk nem lett kevesebb – hiszen támogatniuk kellett az ügyfeleket a távoli munkavégzés feltételeinek megteremtésében –, de a jövőkép egy-két hónapra ködbe burkolózott. A vírus azonban egy téren a kezükre is játszott: évekkel lendítette előre a digitalizálás folyamatát. Hogyan alakult azonban a forgalom, és mi a CAD/CAM/PLM ágazat jövőképe 2021-re? Megtudható a meghatározó piaci szereplők bevonásával készült összeállításunkból.
A 2020. márciusi sokkszerű leállás a szoftverpiacot is elbizonytalanította. A munkájuk nem lett kevesebb – hiszen támogatniuk kellett az ügyfeleket a távoli munkavégzés feltételeinek megteremtésében –, de a jövőkép egy-két hónapra ködbe burkolózott. A vírus azonban egy téren a kezükre is játszott: évekkel lendítette előre a digitalizálás folyamatát. Hogyan alakult azonban a forgalom, és mi a CAD/CAM/PLM ágazat jövőképe 2021-re? Megtudható a meghatározó piaci szereplők bevonásával készült összeállításunkból.
A 2020. márciusi sokkszerű leállás a szoftverpiacot is elbizonytalanította. A munkájuk nem lett kevesebb – hiszen támogatniuk kellett az ügyfeleket a távoli munkavégzés feltételeinek megteremtésében –, de a jövőkép egy-két hónapra ködbe burkolózott. A vírus azonban egy téren a kezükre is játszott: évekkel lendítette előre a digitalizálás folyamatát. Hogyan alakult azonban a forgalom, és mi a CAD/CAM/PLM ágazat jövőképe 2021-re? Megtudható a meghatározó piaci szereplők bevonásával készült összeállításunkból.
Nélkülözhetetlen, mindenhol ott van és mégis méltatlanul keveset foglalkozunk vele. A mérnöki- és fejlesztési folyamatokban keletkező adatok – amelyek lehetnek tervadatok és termékadatok egyaránt – képezik a gyártás, termelés alapját. A komplex termékadat-kezelésnél olyan igények jelennek meg, amelyre a teljes termékéletciklus-kezelés ad választ.
A szervezők újragondolták, hogy miként kapcsolhatják össze a SOLIDWORKS ökoszisztémát a világ minden tájáról. Az egészségvédelem érdekében a 3DEXPERIENCE WORLD eseményt virtuális formában rendezik meg 2021. február 8–11. között.
Próbálja ki a SOLIDWORKS 2020 megoldást online még ma a MySolidWorks rendszerben!
Mindannyian tapasztalhattunk az elmúlt években, hogy a közösségi média megváltoztatta a kommunikációnk módját. Az összes kis- és középvállalkozás 81% -a jelenleg is használ valamilyen közösségi platformot a cégen belül. A Dassault Systemes új, felhő alapú megoldása, a 3DEXPERIENCE biztosítja ezt a kényelmes kommunikációs módot, miközben további funkciókat kínál mérnöki és üzleti területen egyaránt.
A minden szempontból rendhagyó 2020-as évben is megrendezésre került a szokásos éves graphIT Felhasználói Konferencia. Az eseményre 2020 november 18.-án került sor. A járványhelyzetre való tekintettel a konferencia online formában zajlott le. A graphIT 2020 Felhasználói Konferencia célkitűzése volt iránymutatást, segítséget nyújtani, javaslatokat és ötleteket adni arra nézve, hogyan lehet az idei évben kialakult változásokkal sikeresen megbirkózni.
A közelmúltban a Develop3D közzé tette a D3D 30-as listáját, amely azokat a technikai újdonságokat tartalmazza, melyek leginkább javíthatják a termékfejlesztési munkafolyamatokat. A Solid Edge konvergens modellezés modulját is szerepeltetik ezen a listán, mely óriási elismerésnek számít a PLM ipar színpadán.
A pandémia következtében kialakult egészségügyi helyzetre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy ebben az évben webinárok formájában tájékoztatjuk az Ipar 4.0 iránt érdeklődőket.
A szegedi Procontrol, saját fejlesztésű elektronikai termékeit egyedi, kis szériás megrendelésekre készíti. Míg kezdetben a gépészeti tervezést és gyártást alvállalkozókra bízták, a piaci igények változásának következtében ma már ezt is házon belül végzik. Hogyan találták meg a megfelelő tervezőszoftvert és miben járult ez hozzá a növekedésükhöz, miként gyorsította meg munkafolyamataikat.
Október 8-án érdemes lesz a képernyőre tapadni. Idén ősszel ugyanis egésznapos szakmai programmal várja az érdeklődőket az Enterprise Group által szervezett EPLM Trends Digital. A webkonferencián számos iparági szakértő és kutató tart előadást, illetve izgalmas gyakorlati bemutatókat tematikus szekciókban. Ne maradjon le az ipari digitalizációval kapcsolatos legfrissebb hírekről és fejlesztésekről – regisztráljon és kövesse az előadásokat online!
Az Onshape új alapokra helyezi a kollaboratív gépészeti termékfejlesztést. Az Onshape a piac első teljes mértékben felhő alapú CAD/PLM rendszere, mely egyesíti a robusztus CAD megoldásokat az erőteljes adatkezelési, együttműködési eszközökkel és a valós idejű elemzéssel.
Küzdje le az elektronikai tervezés során felmerülő speciális és összetett problémákat hatékony számítógépes elemzéssel.
Az új és továbbfejlesztett funkciók sora, és új közvetlen integráció más szoftvermegoldásokkal biztosítják, hogy az ALPHACAM a frontvonalban maradjon a gyártócégek támogatásában az Ipar 4.0-s elvárásokat kielégítő Okos gyárak kialakításának területén.
Az Onshape alapjaiban változtatja meg a termékfejlesztés világát a teljes mértékben felhő alapú integrált CAD és PLM technológiával. A szoftver nemzetközi szinten rendkívül sikeres és most megérkezett Magyarországra is: az S&T Consulting Hungary 2020. júliustól az Onshape-pel bővítette termék portfólióját. Az S&T az ügyfelei számára egyszerre biztosítja a vezető desktop CAD rendszert a Creo-t és az első számú online CAD szoftvert az Onshape-et.
Az NX egy olyan integrált CAD/CAM/CAE tervezőrendszer, mely vezető technológiájával és komplexitásával a termékfejlesztési folyamat teljes egészét képes támogatni, a koncepcionális tervezéstől a gyártásig.
A szerszámgyártás CAD-es feladataihoz a legkedveltebb szoftver a Siemens NX megoldása. Ezeknek a felhasználóknak több forrásból származó CAD adatokkal kell dolgozniuk, de ez sem okoz problémát a NX szinkronmodellezési technológiának köszönhetően, amely páratlan lehetőséget biztosít az importált modellek kezelésére is. Az NX használatának másik jelentős előnye a szerszámgyártók számára a beágyazott hatékonyságot növelő eszközök az NX MOLD Design modulban.
A szerszámgyártás továbbra is kritikus eleme azoknak az iparágaknak, amelyek tartós fogyasztási cikkeket állítanak elő, mint az autók és alkatrészeik, elektronikai cikkek és háztartási készülékek. A területen tapasztalható gyors növekedés Észak-Amerikában és Ázsiában volt, lassabb növekedés jellemezte az európai piacot, aminek számos oka van.
Integrált CAM rendszert keres Solid Edge mellé? Itt a Solid Edge CAM Pro (powered by NX)!
Megjelent a Siemens legújabb, folyamatos frissítésű NX verziója. A megjelent új verzió számos új funkciót és megannyi praktikus fejlesztést tartogat, hogy megkönnyítse a mindennapi munkát. Ha kipróbálná az új verziót vagy frissítené meglévő NX rendszerét, keressen minket a www.graphit.hu weboldalon lévő elérhetőségeinken.
Az NC vezérlésű szerszámgépek 1952-es megjelenése óta a gyártóeszközök hihetetlen fejlődésen mentek keresztül, de az alapvető elvárások ugyanazok maradtak, miszerint kerüljön a darab minél gyorsabban a szerszámgépre és készüljön el a megmunkálás mihamarabb. Ezen igények kielégítésére a válasz a céges folyamatok optimalizálása, amelynek alapja a szerszámgépen kívüli programozás és a megfelelő megmunkálási sablonok.
A CAD Studio újabb állomáshoz érkezett a felvásárlások sorában: Magyarország legnagyobb Arany fokozatú Autodesk-partnere, a VARINEX CAD- és GIS-szolgáltatásainak átvételével bővíti nemzetközi tevékenységét.
A PTC bejelentette, hogy aláírta az Onshape vállalat felvásárlásáról szóló végső megállapodást. Az Onshape cég az első, a számítógépes tervezést (CAD) az erőteljes adatkezelési és együttműködési megoldással (PLM) egyesítő Software as a Service (SaaS) termékfejlesztési platform megalkotójaként ismert.
Tisztelettel meghívjuk Önt és érdeklődő munkatársait az S&T FOCUS OKOSGYÁR c. rendezvényre.
A rendezvényen átfogó képet kaphat az élenjáró, legkorszerűbb ipari digitalizációs (CAD, PLM, gyár- és robotszimuláció, MES, AR, IoT) technológiákról, és gyakorlati tanácsokat, ötleteket ismerhet meg a sikeres digitalizációs projektekhez.
Ha ősz, akkor SOLIDWORKS! Megérkezett a program 28. verziója, mely ismét tartogat a mérnökök számára nagyszerű újításokat, meglévő funkciók továbbfejlesztését, valamint olyan eszközöket, amelyek a felhasználók kérésére kerültek bele a szoftverbe.
A graphIT Kft. autóipari standard CAD/CAM/PLM szoftvermegoldásokkal lesz jelen október 16-18. között a Nemzetközi járműipari szakkiállításon, a HUNGEXPO-n. A szakmai látogatók széleskörű tájékoztatást kaphatnak többek között a legnagyobb OEM-ek és beszállítóik által használt NX-ről és Teamcenterről, továbbá informálódhatnak a Solid Edge, a digitális gyártás (Tecnomatix termékcsalád) és termelésütemezési szoftverek autóipari alkalmazásáról.
A PERFORMA 2019 szakmai konferencián az innovációk, technológiai újdonságok bemutatása és testközelbe hozása kerül a középpontba. Olyan trendekről, megoldásokról értekeznek a jelenlevők, amelyek nagyban hozzájárulnak a magyar piac modernizációjához és fejlődéséhez.
Az Altair a HyperWorks 2019 verziójának bemutatásával szélesebb közösség számára teszi elérhetővé az erőteljes tervező és mérnöki szoftverét. A vezető szimulációs platform legfrissebb verziója egyesíti a tervezői, a mérnöki és a gyártással foglalkozó csapatok munkáját, ezáltal felgyorsítva a fejlesztési ciklusokat.
A "Solid Edge 2020 - A változ(tat)ás útján” webkonferencia keretein belül, ipari példákon keresztül ismerheti meg az új Solid Edge verzió fejlesztéseit, és olyan értékes, hasznos információkhoz juthat, amelyeket a mindennapi munka során felhasználhat.
Egy új, generatív tervezésnek nevezett folyamat teljesen átformálja azokat a módszereket, amelyekkel a hétköznapi tárgyak készülnek, a székektől kezdve az autókon át a szerszámgépekig.
Az ANSYS 2018 tavaszán piacra bocsátott Discovery tervezői szoftvercsalád egy éves pályafutása alatt már eddig is falakat döntött le, és ez a folyamat nem látszik lassulni.
A PTC ma bejelentette a Creo® 3D-s CAD platformjának legújabb verzióját, ami lehetővé teszi a mérnökök számára, hogy egyetlen rendszerben valósítsák meg innovatív tervezési és gyártási projektjeiket. A Creo 6.0 új funkciókat mutat be a valós idejű szimuláció, a kiterjesztett valóság (AR) és az additív gyártás területén valamint a produktivitás növelés területén.
Az Enterprise Group PLM üzletág filozófiájának szerves része, valamint szakértő csapatának kiemelt célja a gépészeti tanulmányokat folytató diákok felé irányuló tehetséggondozás. Ennek a tevékenységnek keretében az Enterprise Group közép- és felsőoktatási intézményekkel alakít ki együttműködési rendszereket, melyek magukba foglalják a diákok számára szervezett egyedi képzéseket, előadásokat és szakmai gyakorlati lehetőséget.
Zsúfolásig megtelt a Kongresszusi Központ Bartók terme az S&T novemberi ipari digitalizációs rendezvényén. A résztvevők betekintést nyerhettek a legújabb technológiákba és ki is próbálhatták azokat az aulában berendezett Okos Gyárban.
Tisztelettel meghívjuk Önt az “S&T FOCUS 2018 – Okos Gyár” c. rendezvényüre. A konferenciára elsősorban az ipari cégek és műszaki oktatási intézmények közép- és felsővezetőit várják a gyártás, robotika, szimuláció, termékfejlesztés a szervizelés, karbantartás, kereskedelem és logisztika területéről.
A szoftver tavaly bemutatott új képességeivel jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ötleteinket gyorsan rögzíthessük, és azokat innovatív termékekké alakíthassuk. Az új eszközök lehetővé teszik, hogy okos, kapcsolt készülékeket tervezhessünk, ahogy a CAM szoftver segítségével az okos gyártásba is belefoghatunk.
Cégvezetők, műszaki és termelési vezetők valamint informatikai döntéshozók vettek részt azon a konferencián, melyen valós ipar 4.0 szerinti gépipari, logisztikai és autóipari esettanulmányok adtak ötleteket az ipari digitalizáció, a termékfejlesztés és gyártás egyes elemeinek bevezetéséhez.
Az Altair a világ egyik vezető végeselemes cége. A HyperWorks szoftvercsalád high-end végeselemes megoldás csomagot kínál a specialistáknak a szoftver tudásával arányos áron. Olyan cégek alkalmazzák a termékeik optimalizálására, mint a Daimler, Ferrari, B&W vagy éppen az Airbus. Az Altair augusztus 29-én bejelentette a HyperWorks megoldókra épülő solidThinking Inspire termékcsalád következő generációját, amely az új licencelési rendszerének köszönhetően minden eddiginél elérhetőbbé vált. A szoftver gyökeresen átalakítja az eddigi szimulációsszoftver-vásárlási és -használati szokásokat.
Az Enterprise Group PLM üzletága 2018-ban is megrendezi EPLM TRENDS Digital 2018 CAD/CAM/CAE/PLM szakmai rendezvényét. Az online közvetített konferencián a „DIGITALIZÁCIÓS MEGOLDÁSOK TERVEZÉSI ÉS GYÁRTÁSI FOLYAMATOK ÁTALAKÍTÁSÁHOZ” témaköréhez csatlakozva mutatjuk be az általunk forgalmazott Siemens és Vero megoldásokat és új szoftververziókat.
Az EuroSolid Kft. ezúton szeretné Önt és kollégáit meghívni a SOLIDWORKS 2019 hazai bemutatójára, ahol első kézből megismerheti a legkorszerűbb mérnöki technológiákat és tervezői megoldásokat!
A gépipar jelenleg olyan mértékű átalakulás küszöbén áll, amilyenre az ipari forradalom óta nem volt példa. Az iparág az elmúlt évek során új termékek, folyamatok és alapanyagok széles körével készítette elő a terepet. Ezek mindegyikében megvan a potenciál arra, hogy alapvetően megváltoztassák a gyártás folyamatát.
Alacsonyabb költségek. Jobb minőség. Rövidítse le a piacra kerülési időt. A SOLIDWORKS legújabb eBook-sorozatából megismerheti, hogyan teheti ezt meg.
November 7-én, a Kongresszusi Központban került sor a több mint 200 érdeklődőt vonzó S&T-rendezvényre. Napjainkban nemzetközi megatrend a digitális és a fizikai világ konvergenciája, ami újradefiniálja az eddigi piaci erőviszonyokat az iparban. Azok a cégek, akik jól alkalmazzák az új technológiákat, a változások nyertesei lesznek, akik nem lépnek időben, versenyhátrányba kerülnek. Azonban egészen más lehetőségeket rejt magában az ipar 4.0 egy hatalmas tőkeerővel rendelkező multi és egy magyar kkv számára. A FOCUS rendezvényen bemutatásra kerültek napjaink legkurrensebb, a magyar cégek számára is elérhető ipar 4.0 technológiái.
A graphIT Kft. 2017. október 18-án megrendezte éves, nyilvános PLM rendezvényét a Perspektíva (20)-at. Az idei rendezvény azért kapta a Perspektíva (20) nevet mert a hazai CAD/CAM/PLM piac meghatározó megoldás szállítója idén ünnepli a huszadik évfordulóját.
A több mint két évtizedes mérnöki szimulációs tapasztalattal rendelkező VARINEX Zrt., a világvezető MSC Software Corp. kizárólagos magyarországi forgalmazója szeretettel vár minden érdeklődőt a tizenharmadik alkalommal megrendezésre kerülő SIMDAY Szimulációs Konferenciára.
A graphIT Kft. – a hazai CAD/CAM/PLM piac meghatározó forgalmazója, mint minden évben, így idén is megrendezi PLM Perspektíva szakmai napot, melyre ezúton meghívjuk Önt.
A FOCUS már több, mint két évtizedes hagyományokkal rendelkező szakmai nap, a termékfejlesztő, gyártó cégek számára. A rendezvény jellemzően 2-300 érdeklődő érdeklődésére tart számot, de ebben az évben még nagyobb létszámra számít az S&T.
Az EuroSolid Kft. idén ősszel mutatja be a SOLIDWORKS legújabb verzióját, amire ezúton szeretné meghívni Önt és kollégáit.
A Budapesti Vásárközpontban május 9–12. között megrendezett Ipar Napjai szakkiállítás Magyarország legnagyobb ipari rendezvénye, ahol a kiállító hazai és külföldi cégek legújabb fejlesztéseikkel léptek az érdeklődő látogatók elé. Az idei program középpontjában a digitalizáció, valamint az ipar 4.0-hoz kapcsolódó megoldások bemutatása állt.
Közhelynek számít, hogy a CAD-rendszerek piaca nemzetközileg és idehaza is érett piacnak tekinthető, szolid növekedéssel. A „langyos vizet” azonban alapjaiban forgathatja fel, ha a nagyobb gyártók átállnak a szoftverbérlet konstrukciójára. A váltáshoz egy másik megatrend is kapcsolódik: az ipar 4.0 koncepcióhoz kapcsolódó szoftvermegoldások előretörése. A CAD/CAM/PLM szoftverek piacának változásáról Nyirő Ferenc, az S&T Consulting Hungary Kft. üzletágvezetője beszélt a TechMonitornak.
A PTC, a 3D-s CAD-világ vezető innovátora napjaink legkurrensebb technológiáit integrálta a Creo 4.0-ba: IoT- (Internet of Things – dolgok internete) központú tervezés, additív gyártás, kiterjesztett valóság, modellalapú termékdefiníció. A Creo 4.0 a valaha megjelent legtöbb újdonságot felvonultató új verzió, amiben kiemelt hangsúlyt kapott a felhasználói élmény és a produktivitás növelése.
Biztosítsa jövő évi növekedését és maximálja profitját a CAD-Terv Kft. CATIA-ra vonatkozó egyedülálló ajánlataival!
Az idei évben a SW Simulation a felhasználói felületet tekintve és a motorháztető alatt is jelentős fejlődésen ment keresztül.
Az idei évben a SW Simulation a felhasználói felületet tekintve és a motorháztető alatt is jelentős fejlődésen ment keresztül.
2016. november 9-én tartotta éves rendezvényét a hazai CAD/CAM/PLM piac meghatározó megoldás szállítója, a graphIT Kft. A Perspektíva 4.0 központi témája az Ipar 4.0 és a PLM kapcsolata volt, és biztosan a téma aktualitásának köszönhetően még az előző éveknél is nagyobb érdeklődés kísérte az idei eseményt.
Az S&T Consulting Hungary Kft. tisztelettel meghívja Önt és érdeklődő munkatársait az év legnagyobb gépészmérnöki szakmai rendezvényére, az „S&T FOCUS 2016 – CAD/CAM/CAE/PLM/IoT Nap”-ra. Ha csak 1 napja van arra, hogy képbe kerüljön a világ meghatározó ipari trendjeivel, a FOCUS az Ön rendezvénye!
Ha csak 1 napja van arra, hogy képbe kerüljön a világ meghatározó ipari trendjeivel, a FOCUS az Ön rendezvénye!
Az innovációhoz vezető tudás. Ez az októberben megjelenő új SOLIDWORKS jelmondata. Ez lesz a jubileumi, 25. verzió. Az új szoftver célja továbbra is az, hogy olyan eszközökkel segítsék a mérnököket, ami felgyorsítja és megkönnyíti a tervezési folyamatokat. A legtöbb fókuszt idén is a felhasználói igények kapták. Lássuk hát milyen változásokat hoz a 2017-es verzió!
Az autóiparban a magyar beszállítók egyik nagy feladata a fröccsöntő szerszámok, gyártóeszközök tervezése és gyártása. A tervek 3D-ben készülnek, és így a megbízások jelentős részében a digitális modellek alapján kell számos esetben az első minták, kis szériák gyártását megvalósítani. Kihívás továbbá a folyamatos változások, változtatások kezelése.
A SOLIDWORKS 2017 bemutató során a szakértő kollégák vezetésével a gyakorlatban is megnézheti az új funkciók működését, kérdéseket tehet fel és megismerheti a legkorszerűbb technológiákat. Az új funkciókkal ellátott, hatékony és nagy teljesítményű SOLIDWORKS 2017 segítségével sokkal gyorsabban és jobb minőségben valósíthatja meg elképzeléseit.
Az elmúlt évek szokásainak megfelelően a graphIT Kft. országos roadshow keretében ismertette a hazai Solid Edge-közösség tagjainak az ST9 újdonságait. A július 15-től elérhető szoftver megoldásaira négy egyetemi városban – Pécsett, Miskolcon, Kecskeméten, Győrött –, valamint a budapesti Műegyetemen mintegy 100 szakember volt kíváncsi.
Regisztráljon még ma a Solid Edge roadshow valamelyik állomására és ismerje meg első kézből a Solid Edge ST9 újdonságait!
A graphIT Kft. - a hazai CAD/CAM/PLM piac meghatározó forgalmazója - idén is megrendezi legrangosabb PLM ipari rendezvényét, a PLM Perspektíva szakmai napot.
Vásároljon most SOLIDWORKS-öt és takarítson meg nagy összegeket
A 20 éve a gyors prototípusgyártás területén használt additív gyártástechnológia mára tökéletesen kiformálódott gyártási megoldássá vált; ez a „közvetlen digitális gyártás”. A vállalatok egyre gyakrabban alkalmazzák a gyártási folyamatokban, és valamennyi siker azt bizonyítja, hogy életképes alternatíváról van szó. Habár az additív gyártás alapelve ugyanaz, mint a 20 évvel ezelőtti bevezetéskor, a rendeltetése mára teljesen megváltozott: nem prototípus-készítéshez használják, hanem gyártáshoz. Ebből a szempontból tehát a digitális gyártás újdonságnak számít, ami néha megnehezítheti lényegének megértését.
A graphIT Kft. által rendezett PLM Perspektíva 2014 rendezvény az ősz egyik leginkább várt eseményének tekinthető. A rendezvényen idén is számos tervezőmérnök és cégvezető gyűlt össze, hogy megismerhessék a CAD/CAM/PLM piac által kínált aktuális újdonságokat és érdekességeket.
Ki ne hallotta volna már életében azt a gyöngyszemet, hogy „már mindent feltaláltak a világon” és ki ne tapasztalná egyre gyakrabban, hogyan cáfol rá az élet erre a megállapításra?
Az idei rendezvény kiemelt témája a Creo 3.0 bemutatkozása volt. A Creo a Unite technológiával gyökeresen új CAD együttműködési és egységesítési lehetőségeket kínál a termékfejlesztő és gyártó cégek, különösen az autóipari beszállítók számára. A résztvevők a Creo-n túl betekintést nyerhettek a legkorszerűbb CNC programozási, szimulációs, PLM, gyártásközeli Infor ERP, IT biztonságtechnikai és privát felhő megoldásokba.
A PTC elkezdte a Unite technológiával felvértezett Creo 3.0 szállítását, és ezzel új fejezetet nyit a Multi-CAD világ adatkezelésében. A felhasználók mostantól bármilyen CAD rendszerből származó adatot közvetlenül használhatnak. A Creo 3.0 új eszközökkel támogatja a koncepcionális tervezés szakaszában lehetséges innovációt, ezáltal egyszerűsítve a mindennapos tervezési feladatokat.
A 23. EuroBLECH idén október 21. és 25. között fogadja várhatóan több mint hatvanezer látogatóját, akik az 1 550 kiállító kínálatára kíváncsian érkeznek Hannoverbe. A fémlemez-megmunkálás legnagyobb nemzetközi szakkiállítása az előző rendezvénynél 3%-kal nagyobb, összesen 86 500 m2 nettó kiállítási területen várja az érdeklődőket.
Győrben a Széchenyi István Egyetemen, az Audi támogatásával egy a Formula Student versenyre motort tervező csapat, a SZEngine az elmúlt hetekben mutatta be az első versenyre szánt motorjának kész terveit (SZEngine Evo3). A csapat ugyanazt a CAD rendszert, a Creo-t választotta a projekthez, mint amit a Volkswagen csoport, így az Audi is használ motor és erőátviteli rendszereinek fejlesztéséhez.
Az S&T Consulting Hungary Kft. hagyományaihoz híven ebben a tanévben is megrendezte az országos Creo CAD tervezői versenyt a felsőoktatási intézmények hallgatói számára. Az előző évekhez hasonlóan most is színvonalas pályaműveket és kiélezett küzdelmet hozott a vetélkedő.
A VR-3000 mérőgép az első olyan rendszer, amely a hagyományos rendszerek, például a mérőkarok tíz percével szemben néhány másodperc alatt végez a 3D mérésekkel – állítja a gyártó.
A Dassault Systèmes, a közelmúltban mutatta be 2014-es Solidworks termékportfólióját, amely 3D-s szoftvertermékek széles körét kínálja, így, például 3D CAD, Simulation, Product Data Management, Technical Communication és Electrical Design megoldásokat.
A VARINEX Zrt. idén is – immáron kilencedik alkalommal – megrendezi a számítógépes szimulációval és végeselem analízissel foglalkozó szakmai konferenciáját. A SimDay 2013 konferenciának október 17-én a Tulip Inn Budapest Millennium ad otthont.
Hogyan gyorsíthatja fel tervezési és gyártási folyamatait a teljes termék életciklus során? Erre kaphat választ valós ipari példák révén a VARINEX Zrt. Műanyagipari Szimpózium rendezvényén.
Közeleg az Autodesk és a VARINEX Zrt. éves nagyszabású szakmai konferenciájának, a Digitális Prototípus Fórumnak az időpontja. A rendezvényen idén is azon legjelentősebb újdonságok és fejlesztések kerülnek középpontba, melyek irányt szabnak napjaink CAD/CAM/CAE tevékenységeinek és a prototípus technológiáinak.
Zsúfolásig megtelt a Kongresszusi Központ 300 fős előadó terme március 20-án az S&T jubileumi rendezvényén. A cég 20 éve piacvezető szerepet tölt be a magyar High-End CAD/CAM/PLM piacon a Creo (régebbi nevén Pro/ENGINEER) szoftverrel és ebből az alkalomból egy különleges rendezvényre invitálta a mérnököket. A rendezvény kiemelt témája az autó- és beszállítói ipar volt.
A magyar ipar jelenlegi helyzetében kulcsfontosságú szerepe lehet azoknak a megoldásoknak, amelyek javítják a piaci várakozásokat és beruházási kedvet, és ezen keresztül visszaállítják a szektort a növekedési pályára. Nemzetközi tapasztalatok alapján a teljes körű termékéletciklus menedzsment (Product Lifecycle Management - PLM) elterjedése jelenti az egyik kiutat a stagnáló helyzetből, amely hosszú távon fellendülést hozhat a magyar ipar számára is.