Rekordokat hozott 2022

Mintegy 20 országból több mint 60 újságíró vett részt a Studer steffisburgi központjában tartott sajtótájékoztatón, ahol a 2022-es pénzügyi eredmények és a fejlesztési tervek kerültek a középpontba

2023. június 02., péntek, 06:00

Címkék: cnc köszörű Galika köszörüléstechnika Studer

A Fritz Studer AG idei sajtótájékoztatóján Jens Bleher vezérigazgató egy történelmi helyszínen köszöntötte a sajtó képviselőit: „Fritz Studer pontosan 111 éve alapította cégét Steffisburgban. Azóta a palástköszörülés úttörőjeként számtalan technológiai újítást mutattunk be régi hagyományunkat követve, de közben a jövőt építve. Ezért különösen örülünk annak, hogy a Studer 2022-ben is folyamatos növekedést ért el az értékesítési számok tekintetében.” Bleher2023-ra is pozitív várakozásokkal tekint: „Az év végén figyelemre méltó kiugrás volt megfigyelhető, és ezt követően teljes lendülettel, nagy megrendelésállománnyal kezdhettük meg a 2023-as évet.”

Pozitív piaci fejlemények

„Összességében ez volt a harmadik legerősebb év cégünk történetében a rendelésfelvételt tekintve” – mondta Sandro Bottazzo, a Fritz Studer AG stratégiai igazgatója. A várakozásokat minden értékesítési régióban sikerült felülmúlni. Egyes országokban, például Törökországban a vállalat történetének legmagasabb rendelésfelvételét regisztrálták. A nagy pontosságú köszörűgépek globális gyártójaként a Studer világszerte aktív. „Összességében 2022-ben ismét sikerült megerősíteni pozíciónkat és növelni piaci részesedésünket” – foglalta össze Bottazzo.

Sandro Bottazzo, a Fritz Studer AG stratégiai igazgatója

2022-ben szinte minden piacon nőtt a megrendelések száma. A megrendelések 37%-át új ügyfelek adták, ráadásul a december a Studer történetének második legjobb hónapjának bizonyult. Ehhez a fejlődéshez jelentősen hozzájárult a légi- és energiaipar. A szerszám- és formagyártás, valamint a gépgyártás szegmense stabil, magas szinten tudott maradni. A Studer tevékenységének legnagyobb szeletét azonban továbbra is a kis- és közepes méretű beszállító cégek és szerződéses gyártók precíziós mérnöki megoldásai adták. Az autóiparban visszaesés volt tapasztalható, ami kifejezetten a gyártógépek iránti keresletet érintette. „Mindezek ellenére a jó pozíciónk és a széles portfóliónk nagymértékben segíti a célok teljesítését” – hangsúlyozta Bottazzo.

A siker kulcsa az átfogó portfólió

A Studer sikerének fontos pillére a széles, számos ügyféligényt kielégíteni képes portfólió. A 2022-es üzleti évben pozitív tendenciát mutattak az univerzális és a belső palástköszörűk mind a szabványos, mind a rendszerszintű üzletágban. A Studer gépek közül ismét a sokoldalú, kis és nagy munkadarabok előállítására egyedi és sorozatgyártásban egyaránt alkalmas S33 CNC univerzális palástköszörű lett a bestseller. Az S31 és az S41 gépek szintén nagyon népszerűnek bizonyultak. A palástköszörűk értékesítésében a STUDER minden idők második legjobb éves eredményét érte el. Egy másik terület, a WireDress® technológia is rekordeladást produkált. Ennek segítségével lehetőség nyílik a fémkötésű köszörűkorongok precíz megmunkálására, ezáltal pedig a rendkívül magas termelékenység elérésére.

Ügyfélszolgálat rekorderedményekkel

Bottazzo az ügyfélszolgálat területéről is jó híreket hozott, hiszen a Studer ezen a téren is rekordot ért el 2022-ben. „Valamennyi üzleti terület nagyon jól teljesített, a szerviz, a karbantartás és az egyéni üzletek egyaránt rekordokat döntöttek. A nagyjavítások terén ez volt cégünk történetének második legjobb éve.” A jó üzletfejlesztésnek köszönhetően a Studer tovább bővítette szolgáltatásait is, amivel nagyobb elérhetőséget és gyorsabb problémamegoldást biztosít az ügyfeleknek. Ezen túlmenően számos üzleti folyamatot digitalizáltak és optimalizáltak. „Továbbfejlesztjük az ügyfélszolgálatunkat, hogy még jobb teljesítményt nyújthassunk, és közelebb legyünk ügyfeleinkhez” – jelentette be Bottazzo.

Új termékek fejlesztése

A 2022-es üzleti év számos új fejlesztést és kibővült termékpalettát is hozott. „Termékoffenzívánkkal, innovatív és alkalmazásspecifikus megoldásainkkal még jobban ki tudjuk elégíteni ügyfeleink igényeit” – mondta Daniel Huber, a Studer műszaki igazgatója. A kínai piacon bemutatásra került a jól bevált KC33 CNC univerzális palástköszörű új generációja, az ecoGrinderrel pedig egy gazdaságos belépő szintű megoldást is kaptak az ottani ügyfelek. „2022-ben szinte minden nagy szakkiállításra valami újítással készültünk” – mondta Huber. Idetartozik a stuttgarti GrindingHub S36-os gyártógépe is. Ez a gép tökéletesen betölti az S11 és S22 közötti űrt, teljessé téve a portfóliót, valamint különösen jól illeszkedik az elektromobilitás területén használt alkalmazásokhoz és alkatrészekhez. Az S36 már egy innovatív energiafelügyeleti koncepcióval is elérhető. Szintén csak újításnak számít a milánói BIMU során bemutatott S100 is, ami egy tökéletes belépő szintű opciót jelent a CNC univerzális palástköszörűk területén.

Jens Bleher, a Fritz Studer AG vezérigazgatója

Még több C.O.R.E. kompatibilis gép

A UNITED GRINDING Group forradalmi és márkák közötti hardver- és szoftverfelépítése is egyre több gépen megtalálható. A C.O.R.E. több gép intelligens hálózatba kapcsolását, szabadon konfigurálható és felhasználóbarát működést, valamint legújabb generációs érintkezőérzékelőket kínál. A C.O.R.E. modern, nagy méretű multitouch kijelzővel is rendelkezik, intuitív kezelésével és számos megjelenítési lehetőségével pedig hatékonyabb gyártást tesz lehetővé. 2022-ben a STUDER már négy géptípust tudott átalakítani C.O.R.E. változattá, a következő évben pedig folytatja a belső palástköszörűk kiépítését. „Csak azok a gyártók lesznek sikeresek a jövőben, akik intelligens gépeket kínálnak intuitív kezeléssel, digitális asszisztens- és felügyeleti rendszerekkel, automatizálási lehetőségekkel, valamint hatékony folyamatmenedzsmenttel” – jelentette ki Huber.

Az ellátási láncok nehézségei

Az ellátási lánc helyzete 2022-ben is központi téma volt. Jens Bleher vezérigazgató szerint: „A beszerzési nehézségek ellenére műveleti csapatunknak és mérnöki részlegünknek közösen sikerült stabil termelést elérnie, így továbbra is versenyképes és megbízható szállítási határidőket tudtunk biztosítani.” Stephan Stoll műveleti igazgató ehhez a következőket tette hozzá: „Stratégiánk, miszerint termelési erőforrásainkat a nehéz időszakaszokban is stabil szinten tartjuk, éppúgy része volt a sikernek, mint a beszállítóinkkal hosszú ideje fennálló partnerségünk.” A Studer képes volt profitálni az ellátási lánc kockázatalapú megközelítéséből is, hiszen évek óta követi azt az elvet, miszerint minimalizálni kell az egy forrásból származó beszerzést. Ennek kulcsfontosságú sikertényezője volt a mérnöki és beszerzési részleg szoros együttműködése, akik időben találtak alternatívákat a problémákra.

Befektetés a jövőbe

A Studer cégfilozófiájának részét képezik a rendszeres és szisztematikus befektetések a cég minden területén. „Meggyőződésünk, hogy ezáltal telephelyeink megőrzik versenyképességüket, valamint a Studer »Made in Switzerland« védjegyével készített gépei hosszú távon meghatározók lesznek a világpiacon” – magyarázta Stoll. Az összeszerelés újratervezését és korszerűsítését követően az elmúlt években a hangsúly a gyártásra került. 2022-ben több projekt is hozzájárult ahhoz, hogy a termelés a legmodernebb környezetben valósulhasson meg, különös tekintettel az automatizálásra és a digitalizálásra. A következő évben a Studer orsótengely-gyártása megújul és kibővül, 2025-ig pedig teljeskörűen korszerűsítik majd a raktári és logisztikai infrastruktúrát.

www.studer.com

www.galika.hu

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
AUTOMATIZÁLÁS

Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?

Lehet a vákuum is gazdaságos

Média Partnerek