Jön a hét bő esztendő? – Szerszámgépipari körkép 4. rész

A címben szereplő kérdőjel oka: a globális szerszámgéppiacra vonatkozó optimista forgatókönyvek mennyiben valósulnak majd meg a nagy autóipari kitettséggel és nagyrészt bérmunkai háttérrel jellemezhető magyar fémiparban?

2022. március 08., kedd, 06:00

Címkék: forgácsolás Grintech Kft. Helvet Kft. járvány lemezmegmunkálás Optimum PMT Szerszámgép Kereskedelmi Kft. rolatast szerszámgép szerszámgépipar vírus

A szerszámgépipar a természeténél fogva eleve meglehetősen széttöredezett, kevés globális szereplővel és több, kis és közepes méretű helyi versenytárssal. A magyar szerszámgéppiac az elmúlt évtizedben a nemzetközi tendenciákat tükrözte vissza, a gazdasági és társadalmi megatrendek azonban mindig hoznak nyerteseket és veszteseket. Mit gondolnak erről a hazai szerszámgép-kereskedők?

Papp Róbert, a Rolatast Kft. ügyvezető igazgatója

2018 végén már láttuk a gazdasági lassulás jeleit, ezért már 2019-ben 30 százalékos forgalomcsökkenéssel számoltunk, 2020-ban pedig a világjárvány és az autóipar belassulása együttesen szinte ledöntötte a High-Cost forgácsológépek piacát. Egy normál évben egyedi technológiával 25-30 gép értékesíthető Magyarországon, ehhez képest 2020-ban és 2021-ben ennek töredéke talált gazdára. Ez nem elsősorban a pandémia, hanem az autóipar átállása és elbizonytalanodása számlájára írható, a CHIRON ugyanis elsősorban a nagyobb szerkezeti munkadarabok precíziós, gyors tömeggyártásra kifejlesztett nagygépek felé vette az irányt. A CHIRON gépportfóliójának szűk keresztmetszete miatt így visszaesett a fizetőképes kereslet, ezért átmenetileg a ROLATAST más termékeire, a perifériaberendezésekre koncentráltunk sokkal intenzívebben.

Kifejezetten ellenzem a mai pályázati rendszer életben tartását, mert abszolút torzítja a piacot, és senki sem a piacról keresi meg a termelőeszközök árát. Ilyenkor olyan szempontok kerülnek előtérbe, mint a legkedvezőbb beszerzési ár és az azonnali rendelkezésre állás, ami viszont nem hoz valódi technológiai előrelépést.

Az automatizálásban sem a nyugati trendeket kellene lemásolnunk, mert bár igaz, hogy az a jövő irányvonala, és valóban sokkal alacsonyabb darabköltség érhető el egy automatizált rendszerrel, de Magyarországon a támogatást – ha már adunk – inkább munkahelyteremtésre kellene fordítani, ha már egyszer mindenhol ezt harsogja a média. Kellő körültekintés és alapos tervezés mellett kordában lehet tartani az automatizálás térnyerését, így megállítani a társadalom megélhetési megosztottságában tovább nyíló ollót, mivel senkinek sem lehet önös érdeke, hogy a munkanélküliséget növelje – de ez már túlmutat a szerszámgéppiac aktuális helyzetén.

Pekárik János, a PMT Szerszámgép Kereskedelmi Kft. műszaki és innovációs szaktanácsadója

A világjárvány jelentős, 50 százalékot is meghaladó mértékű visszaesést okozott az új gépek értékesítésében. A csökkenés általános volt a beruházási eszközöknél, így a kínált gépportfólió nagysága, szélessége alapvetően nem befolyásolta a visszaesés mértékét. A 2021-es évre már piacbővülést vártunk, igaz, csak mérsékelt optimizmus mellett. Az első három negyedév az előző időszak folytatása volt, tehát rendkívül gyenge keresletet és forgalmat hozott. A negyedik negyedévben viszont már normális mértékű volt az értékesítés, ami a korábbi időszak tükrében jó eredménynek számít.

A távol-keleti szállítások 2–4 hónappal hosszabbodtak meg, botrányos helyzeteket eredményezve. Az EU-ból, illetve a Törökországból érkező szállítások ideje is kitolódott a kapacitáshiány (sofőrhiány) miatt. Bizonytalanná és kiszámíthatatlanná vált a szakma, és nagyon nagy a fegyelmezetlenség a sofőrök részéről. A vevők vegyesen fogadják ezt a helyzetet. Van, aki simán tudomásul veszi, mert tisztában van az okokkal, a vevők egy másik része azonban értetlenül fogadja azt, és kötbérezni akar – pedig van egy nemzetközi hallgatólagos megállapodás: vis maior miatt senki sem kötbérez senkit. A szállítási határidőket csak aránytalanul nagy ráfordítással lehetne csökkenteni. A készlet növelése például több száz géptípus esetében nem megvalósítható.

A 2021-es év fent leírt alakulása majdnem teljes mértékben a pályázati rendszer függvénye volt, az év első háromnegyedében ugyanis nem volt elbírálás. A hazai beruházások döntő része egyébként is pályázati támogatással valósul meg, így az nagyon meghatározó az értékesítésünkben.

A pályázati rendszert összességében nagyon káros, piactól teljesen idegen dolognak tartom. A korrupció melegágyát képezi, nem azonos eséllyel indulnak a kis- és a nagyvállalkozások, nem akkor kapnak támogatást a vállalkozások, amikor arra szükségük van – vagy később, vagy hamarabb, attól függően, hogy mikor írnak ki pályázatot. Indokolatlan beruházásokat vagy túlköltekezett beruházásokat generál, és még lehetne sorolni a kártékony hatását. Óriási veszteségeket okoz népgazdasági szinten.

Automatizálási megoldásokat nálunk még nem vásárolnak, de sokan érdeklődnek utánuk, ami minden bizonnyal a jövőképet is előre vetíti. A 2022-es év választási év, tehát év elején pénzszórás várható. Erős első félévet várunk, a folytatás azonban teljesen bizonytalan. Talán a pályázat mellé újra visszatér a lízing és a hitel a finanszírozásba, ami kiegyenlítettebbé teszi az értékesítést (ilyen volt 15 évvel ezelőtt, amikor a pályázati rendszer még nem torzította, befolyásolta azt). Egyre több vevőnk ábrándul ki az egyre botrányosabb pályázatokból.

Walter Szabolcs, a Helvet Kft. divízióvezetője

A 2021-es év inkább az óvatosságról szólt. Látszódott azonban, hogy továbbra is igény van az új szerszámgépekre, és a fejlesztésekkel sem lehet sokáig várni, így tavaly némi erőre kapott a piac. Behozni ugyan nem tudta a lemaradást, de a pandémia közepette rosszabb forgatókönyvet is elképzelhetőnek tartottunk. Nagy kilengéseket nem tapasztaltunk az év során. Egy viszonylag jó kezdés után a nyár a szokásosnál gyengébbnek mutatkozott, ami némileg ősszel is kitartott. Az év vége viszont emelkedést hozott az értékesítésekben.

A nagyobb portfólió előnyeire, adná magát a pozitív válasz, de ennyire nem egyértelmű a helyzet. Amennyiben több területet – és egyben több célcsoportot – fed le a kínálat, akkor jó eséllyel igen, a nagyobb választék előnynek számít. De egy kisebb portfólióval is szép eredmények érhetők el, amennyiben jól tudjuk pozicionálni azt, és valódi előnyöket nyújtanak ezek az eszközök.

A pályázatok jelentős segítséget jelentenek partnereink beruházásainál. Elmondható, hogy egyre nagyobb mértékben veszik igénybe a pályázati lehetőségeket. Egyértelműen látszik a pályázók haszna, amennyiben ezek a pénzek olyan helyre kerülnek, ahol valóban termelőeszközöket vagy a termelést segítő más eszközöket vásárolnak belőlük. Károkról abban az esetben lehet beszélni, ha csak pénzügyi nyerészkedésre használják a lehetőséget. Erre viszont szerencsére kevés példát látunk.

Egyre inkább látunk igényt az emberi jelenlétet nem igénylő gyártási megoldások iránt, de teljesen robotizált megoldásokkal még csak ritkán találkozunk. A 2022-es évre ugyanolyan lefolyást várunk, mint 2021-re, vagyis igyekszünk egy egészséges, stabil növekedést megvalósítani.

Csányi Éva, a Grintech Kft. operatív koordinátora

2020-ban sok fémipari beszállítónak csökkent a megrendelésállománya, ami az új gépek iránti keresletre is kihatott. Néhány vállalkozás esetében a kiesés súlyosnak is bizonyult, ezért az új gépek értékesítése kihívást jelentő feladattá vált, de kreatív megoldásokkal így is tudtunk ügyfeleink hasznára lenni. Általánosságban igaznak tartom, hogy egy nagyobb gépválaszték több lehetőséget ad, ami főleg dekonjunktúra esetén válik előnnyé. A visszaesés azonban – márkától és portfóliótól függetlenül – mindenkit érintett.

2021-re a járvány végét prognosztizáltam, de az élet ennek az ellenkezőjét hozta. Fontosnak tartottam, hogy 2021-ben a szakma fel- és elismerje azokat a szempontokat, amiket valóban kínálnunk kell ahhoz, hogy intelligens, okos ágazattá tegyük a magyar fémipart. A járvány leginkább arra tanított bennünket, hogy korlátozott munkaerő-kapacitás mellett új technológiákat kell alkalmaznunk a hatékonyság és a jövedelmezőség fenntartása érdekében. De azt is meg kellett tanulnunk, hogy a piaci körülmények állandó változása mellett nagyon nehéz hosszú távú terveket készíteni.

Negyedévről negyedévre haladva arra is rájöttünk, hogy a járványnak vannak nyertesei is. Nagy válságot érünk meg, de a kormányzati lépések is segítenek ennek leküzdésében. Szintén nagyon fontos az EU-támogatások szerepe. Tény, hogy a pályázati kiírások elodázzák a döntéseket és késleltetik a gépbeszerzéseket, de cégekre és projektekre lebontva lehet csak vizsgálni, hogy a pályázati támogatás összességében hasznos volt-e, vagy inkább káros.

A kis- és középvállalkozások nagy része nem rendel automatizálási megoldást az új gépeik mellé, de összességében növekszik az automatika részaránya. Mindig nehéz elhagyni a járt utat és új módszereket átvenni, csak remélni tudom, hogy 2022 ebben is változást hoz. Véleményem szerint 2022 sok újdonságot fog hozni, a válság mélységéről és a kiútról is többet fogunk majd tudni. Az extrém magas logisztikai költségek jelenleg nagyon megdrágítják és megnehezítik az üzleti folyamatokat, de optimisták vagyunk a jövőre nézve.

Werderitsch Gábor, az Optimum Hungária Kft. ügyvezető igazgatója

A forgácsológépek terén már 2019-ben bekövetkezett egy jelentős visszaesés, amire 2020 egy általános visszaesést hozott – ismét csak nagyrészt a forgácsolástechnika terén. Az autóipari lassulást tehát megfejelte a koronavírus miatti leállás. Már 2017-ben elvállaltuk a Bodor lézervágó gépek hazai képviseletét, ami a piacépítés után 2020-ban és 2021-ben már nagyon szép sikereket hozott, a nagyobb portfólió tehát a mi esetünkben hatalmas segítséget jelentett, de 2021 végén a Bodor gépekre 2020-ban számított nyereség nagy részét is elvitték a megugró szállítási költségek. Csoportszinten azonban rendelkeztünk annyi lekötött konténerrel, hogy az ügyfeleinknek a saját márkás gépek esetén nem kellett az extrém magas világpiaci szállítási költségeket kifizetniük.

Az alkatrészellátás hozta a kötelezőt, de tavaly ahhoz is egy hatalmas raktárkészlet kellett, mert annak hiányában a pótalkatrészek is heteket, hónapokat utaztak volna, míg elérnek az ügyfeleinkhez. A tőkeerő tehát nagy versenyelőny is lehet, de megvan benne a veszély is, hiszen ha hatalmas tőkét fektetünk a raktárkészlet felduzzasztásába, és időközben regenerálódik a szállítmányozási ágazat és leesnek a díjak, akkor sokat lehet veszíteni a felhalmozott árukészleten.

2021-re javulást vártam, és összességében nem is csalódtam. A második és a negyedik negyedév számított a legerősebbnek a 2020-as bázisokhoz képest. A pályázatok élénkítő hatását inkább csak a negyedik negyedévben tapasztaltam, de a forgácsológépek piaca akkor sem állt teljesen helyre. A pályázati rendszernek amúgy is hatalmas piactorzító hatása van. Nem vagyok híve az olyan piaci folyamatoknak, amik nem a gazdasági szereplőktől indulnak ki, és nem is ők irányítják.

Rengeteg megkeresés érkezik hozzánk az automatizálási megoldások iránt, amik főleg a tömegtermelésre szánt szerszámgépekre vonatkoznak. Az infláció és a munkaerőhiány miatt a bértömeg folyamatosan emelkedik, ami kiélezi majd a versenyhelyzetet a fémiparban is – áttételesen ez is az automatizálás malmára hajtja majd a vizet. Minden vállalkozásnak folyamatosan kell gondolkodnia azon, hogy miként tudja lejjebb faragni a működési költségeit. 2022-ben már be kell indulnia a feldolgozóipar növekedésének. Nem tartható az sem hosszú távon, hogy egy évet kell várni a megrendelt új autónkra, vagyis fel kell pörgetni a beszállítói kapacitásokat, amikhez megint csak szükség lesz az új szerszámgépekre.

Vége

TechMonitor-összeállítás

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
BMW GROUP ÁLLÁSAJÁNLATOK JANUÁRBAN

AUTOMATIZÁCIÓS MÉRNÖK (F/M/X)

LOGISZTIKAI TERVEZŐ (F/M/X)

KARBANTARTÓ MÉRNÖK

TERMELÉSTÁMOGATÓ TECHNIKUS

IT SPECIALIST WORKSPACE (F/M/X)

Média Partnerek