Tavaly először több autót adtak el Kínában, mint Európában - írta a Süddeutsche Zeitung a német autóipari szövetség (VDA) adataira hivatkozva. Ha ilyen tempóban folyik a gyártás, hamarosan az Egyesült Államokat is letaszítja a trónról.
Kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a Bridgestone tatabányai gumiabroncsgyártó üzemének beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.
A Nissan olcsó márkájának, a régi/új Datsun modelleknek az alapja a Lada lesz.
A szentgotthárdi Opel-gyár jövője hosszú távon biztosított, státuszát nem érintik a tulajdonosi szerkezetben bekövetkező változások.
Bemutatta a gyártó a Budapestre jövő májustól érkező Mercedes Benz Citaro autóbuszt. A modellből 150 áll forgalomba fél éven belül a főváros több vonalán.
Kínában és Brazíliában söpört be egy-egy fontos elismerést az Iveco.
A müncheni központú Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. közel 5 milliárd forint összegű beruházással épülő új gyárának és tesztlaborjának az építését kezdték el pénteken Kecskeméten.
Átadták a Villkász Kft. zöldmezős beruházással megépült új üzemcsarnokát Devecserben, az autóipari beszállító cég az összesen 329 millió forint értékű beruházáshoz az Új Széchenyi Terv pályázatán 97 millió forintos támogatást nyert el.
Elkészült az 500 ezredik nyolchengeres motor az Audi Hungaria Motor Kft.-nél. Az erőforrás egy V8 TFSI motor 382 kW /520 LE teljesítménnyel. A jubileumi motor egy Audi S8-ba a német piacra kerül.
Az Ikarus szerint a Volvo és a Rába együttműködése ellehetetleníti a magyar autóbuszgyártást.
Tekinthetjük egyetemista dilinek is, vagy az innovatív megoldások szórakoztató börzéjének: négy országból 46 csapat nevezett a VI. Nemzetközi Rexroth Pneumobil Versenyre.
Ígéretes tárgyalások folynak a magyar és tajvani cégek között, különösen az élelmiszeripar, az építészet, a környezetbarát építőipari megoldások és az elektromos járművek gyártása területén - közölte a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) annak kapcsán, hogy a napokban ülésezett a Magyar-Tajvani Üzleti Tanács Tajpejben.
A Bosch Rexroth Kft. autóipari referenciái az elmúlt évben tovább bővültek a drive&control filozófia jegyében, egy rendkívül magas minőségi követelményeket kielégítő, nemzetközi összehasonlításban is kimagasló projekttel.
Takarékos üzemelésű városi buszt konstruált a Kravtex- Kühne csoport, amelynek futómű-rendszerét közösen fejlesztette ki a Rábával. Az új autóbusz 2013 januárjában mutatkozik be Budapesten.
Új gyártócsarnokot épít kunszigeti gyárában a SICK Kft. Az opto-eletronikai eszközök előállításával foglalkozó cég ezzel együtt egy átfogó technológiai innovációs projektet is megvalósít. Az egymilliárdos beruházásból 316 millió forintot az Új Széchenyi Terv pályázat fedez.
Az osztrák Magna Steyr bezárja negyvenkét embert foglalkoztató győri mérnökirodáját.
Az autók gyártóinak, illetve forgalmazóinak minden új autó eladásakor tájékoztatniuk kell a vevőt arról, hogy a kocsi hulladékká válása esetén hol, és milyen feltételekkel veszik azt át.
Vegyesvállalati partnereivel közösen egymilliárd dolláros beruházással gyárat épít Kínában a General Motors (GM).
A töréstesztek alapján kiemelkedően biztonságos autónak számít a Volvo V60 Plug-in Hybridje.
Hogyan növelhető a nyereség a gyártás során gyűjtött információkkal?Az ipari internet előnyös alkalmazásról tart ingyenes webináriumot a GE.