Az 1700 négyzetméteres üzemcsarnokot Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára adta át november 14.-én, csütörtökön.
A németországi Mannheimben bemutatták a Kecskemétnek gyártott hibridautóbusz-flotta első járművét - jelentette be a város polgármestere.
Felülteljesítette idei időarányos céljait a Rába Holding Nyrt.; a társaság árbevétele az első háromnegyed évben 11,6 százalékos növekedéssel 34,7 milliárd forint volt, üzemi eredménye pedig az iparági átlagot jóval meghaladó mértékben, négyszeresére nőtt - áll a társaság szerdai gyorsjelentésében.
A beszállítói háttér fejlesztése mind a hazai kis- és középvállalatok, mind az itt tevékenykedő német befektetők számára számos előnnyel jár. Ezért a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 2013-ban fokozta erőfeszítéseit e téren. E kezdeményezések legújabb állomása az Automotive Hungary szakkiállítás keretében megrendezett szakmai konferencia volt.
Magyarországon csaknem 10 ezer ember dolgozik a németországi BMW autógyárnak több mint 50 különböző beszállítón keresztül, a BMW vadonatúj, i3-as elektromos autójához az alumínium váltóházakat az egyik magyarországi beszállító, a békéscsabai Csaba Metál Kft. gyártja.
Az SKF október közepén bejelentette egy olyan új, tömített egysorú ferde hatásvonalú csapágy kifejlesztését, amely a szivattyúktól és kompresszoroktól, a hajtóműveken, lifteken át az elektromos motorokig sokféle ipari alkalmazásban használható, ahol fő szempont a megbízhatóság, a hosszú üzemi élettartam és az alacsony életciklus költség.
Gumibitumenes aszfaltszőnyeget kapott felújításakor a 3121-es közút 8,4 kilométer hosszúságú, Jánoshida és Jászboldogháza közötti útszakasza, a közelmúltban elkészült beruházás az első az országban, amelynek során ilyen nagyságrendben került az útra gumi alapanyagú kopóréteg. A felhasznált 45 ezer kilogramm gumiőrleményhez a Continental cég által begyűjtött 10 ezer darab gumiabroncsot hasznosította újra a kivitelező.
Logisztikai központot épít az alumínium-nagykereskedő osztrák Ingrid L. Blecha GmbH a Fejér megyei Daruszentmiklóson: az 1,3 milliárd forint összköltségű beruházást uniós forrás felhasználásával valósítják meg.
Lezárult a szekszárdi Jako Fémárugyár Kft. hétszázmillió forintos fejlesztése, amelyet 2011-től kezdődően hajtott végre a nagyrészt autóalkatrészeket gyártó cég.
Gyártócsarnokot építtetett és a napokban megkezdte a termelést a könnyűfémöntéssel és alumínium alkatrészek előállításával foglalkozó PCI Formaöntöde Kft. Mohácson - jelentette be a társaság.
A Hungexpo Zrt. szakmai partnereivel és kiállítóival közösen egy nagyszabású, az autógyártás teljes spektrumát felölelő, komplex járműipari rendezvényre várja a látogatókat november 7. és 9. között a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.
Negyedmilliárd forintos, ötödrészben az Új Széchenyi Terv pályázatán elnyert forrásból finanszírozott fejlesztést hajt végre a főleg üzemanyag-, olaj- és levegővezetékek összeszerelésével foglalkozó Veritas Dunakiliti Kft. - közölte a társaság ügyvezető igazgatója.
A LEMO termékskálája a moduláris koncepciójának, valamint az érintkező konfigurációk és különböző csatlakozóház-típusok széles választékának köszönhetően több mint 50 000 csatlakozókombinációt kínál, miniatűr 3 mm-től 50 mm átmérőig, maximum 30 mm kábelátmérőhöz, 106 érintkező számig.
Az október 19-én lezajlott Bosch Vision pályázói nap keretében több mint száz frissdiplomás és tapasztalt álláskereső körében köszöntötték a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ kilencszázadik mérnökét. A Bosch Vision rendezvény hazánkban eddig egyedülálló és forradalmian új, a munkaerő-toborzás és kiválasztás eddigi módszereinek és gyakorlatainak kreatívabb és hatékonyabb megközelítése.
A Bosch miskolci üzemében jövőre kisméretű beruházást és ezzel a létszám szerény mértékű emelését tervezi - mondta Ficzere Ferenc, a magyarországi Bosch-csoport kommunikációs igazgatója csütörtökön. Megerősítette azt is: a cég 2018-ig az önindító gyártás egy részének áttelepítését tervezi Miskolcra a németországi hildesheimi gyárból.
Felavatták hétfőn az Audi győri logisztikai parkját, a járműgyár közelében 10 milliárd forintból épült létesítmény 300 új munkahelyet teremtett.
Érdeklődik a 3D nyomtatás iránt és teherbíró prototípusokra lenne szüksége? Jó hírünk van, az SLS technológia már hazánkban is elérhető a VARINEX Zrt.-nél! Biztosan találunk megoldást elképzeléseire, hiszen 15 éve foglalkozunk a 3D nyomtatás különböző technológiáival.
Az Abroncs Hungária Kereskedőház Kft. a Komárom-Esztergom megyében levő Bajon befejezte logisztikai központjának fejlesztését, amely Közép-Európa legnagyobb és legkorszerűbb gumiabroncs-raktára lett.
A kompakt négyüléses autóval egy új modell teljes gyártási folyamata valósul meg a nyáron felavatott, 900 milliós eurós beruházással épült járműgyárban - közölte a társaság.