AUTÓ-VILÁG-PIAC

Indul az új Suzuki-modell gyártása

A Magyar Suzuki Zrt. a nyár elején megkezdi legfrissebb modellje, az iV-4 prototípusának gyártását, a sportos terepjáró tömeggyártása 2015 elején indul az esztergomi gyárban - közölték a cég vezetői.

Harmadik üzemcsarnokát avatta a cég Mezőtúron

A munkahelyteremtés fontosságát hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Mezőtúron, az elektromechanikai alkatrészek összeszerelésével foglalkozó RAFI Hungária Kft. harmadik üzemcsarnokának átadásán.

Szélesíti gyártási palettáját a Continental

Folytatódik a Continental váci telephelyén tavaly elindított műanyag kompetencia központ kialakítása: a beruházás során olyan technológiákat telepít a cég az üzembe, amelyek egy része a nemzetközi piacon is újdonságnak számít - közölte a cég.

Indul a harmadik műszak, 500 új munkahely nyílik

Májusban indul a harmadik műszak a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában, ezért további 500 dolgozót vesznek fel – jelentette be Frank Klein, a gyár igazgatója kedden Kecskeméten, sajtótájékoztatón.

Székesfehérváron bővített az amerikai gyártó

A magyar-amerikai gazdasági együttműködés sikertörténetének újabb fejezetét írjuk – hangsúlyozta Szijjártó Péter a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hétfőn Székesfehérváron, az Alcoa Európai Keréktermék Kft. üzembővítésének alapkőletételén.

Jedlik-program az elektromos autók térhódításáért

A kormány környezetvédelem iránti elkötelezettségének egyértelmű üzeneteként értékelik az autópiac szereplői a készülő Jedlik Ányos-programot, azonban az elektromos autók magyarországi elterjedésében a különféle kedvezmények és megfelelő töltőállomás-hálózat mellett meghatározónak tartják azt is, hogy milyen áron lehet e-autót, illetve hozzá áramot vásárolni.

Üzemcsarnokot avatott a Mercedes beszállítója

Az autóüvegeket gyártó japán tulajdonú AGC Glass Hungary új üzemcsarnokot avatott csütörtökön a tatabányai ipari parkban lévő üzemében; a 3,5 milliárd forintos beruházás év végéig 140 új munkahelyet teremt.

Elkészültek az első Rába-Volvo autóbuszok

Átadásra várnak az első csuklós autóbuszok, amelyeket a Rába-Volvo buszipari együttműködés keretében gyártanak a budapesti tömegközlekedés számára - jelentette be a Rába Járműipari Kft.

Megháromszorozza gyártását az Audi

Megháromszorozza az idén autógyártását a győri székhelyű Audi Hungaria Motor Kft., a menedzsment keddi közlése szerint a tavalyi 42 ezer 851 után az idén 120 ezernél is több autó készül az üzemben.

Bővített az autóipari beszállító

Összesen 3,9 milliárd forint értékű beruházással bővítette ajkai gyárát a Poppe+Potthoff Hungária Kft., a fejlesztéshez 1 milliárd forint támogatást nyert a cég az Új Széchenyi Terv komplex technológiai fejlesztést célzó pályázatán - közölte az autóipari szerelvénycsöveket gyártó társaság az MTI-vel.

Ólommentes forrasztás a járműiparban

Környezetbiztonságos forrasztási anyagok fejlesztésére csaknem 604 millió forintot nyert uniós pályázaton egy miskolci-debreceni konzorcium; a Forr-Ász elnevezésű projekt célja, hogy környezetbarát anyaggal váltsa ki az autóiparban az ólomalapú anyagokat.

Magyarországon gyártották a prototípust

A következő 6 évben az ABB szállíthatja az új DENZA elektromos autóhoz az egyenáramú gyorstöltőket Kínában. A töltők prototípusát Magyarországon gyártották. Hazánkban az Istenhegyi úti MOL kúton található ABB gyorstöltő, amely mindössze 15-30 perc alatt képes menetkészre tölteni egy elektromos autó akkumulátorát.

Élénkül a német autópiac

Németországban februárban már sorban a harmadik hónapban növekedett az eladott új autók száma, és bővült a gyártás és az export is a német autóipari szövetség (VDA) adatai szerint, amelyet a kedden kezdődő Genfi Autószalon előestéjén közöltek.

110 új munkahely a családi vállalkozásnál

Erős, vállalkozni tudó családok és családi hagyományok nélkül aligha lesz erős hazánk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Fejér megyei Kőszárhegyen, ahol ünnepélyesen átadta Simon István egyéni vállalkozó telephely-fejlesztési beruházását.

Bővítésre számíthatnak Dunaújvárosban

A Hankooknak további bővítéseket kell végrehajtania Európában, és mivel a kontinensen csak Magyarországon működik, jó esély van rá, hogy mindig itt fog fejleszteni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

Gyártóbázist építtetett a szállítmányozó

A tengeri és közúti szállítmányozással foglalkozó Mahartlog-Mafracht Kft. 251 millió forintos beruházással járműipari összeszerelő üzemcsarnokot épített a tatai ipari parkban - mondta el a cég vezetője pénteken az MTI-nek.

Német-amerikai megrendelőnek szállít a gépgyártó

Jelentős megbízást nyert el a német-amerikai Welger cégcsoporttól a csornai székhelyű Hantech Zrt., a magyar cég bálázógépeket és azok részegységeit szállítja partnerének - közölte a Hantech az MTI-vel csütörtökön.

Megdöntötték korábbi rekordjukat

Tavaly növelte forgalmát és üzleti eredményét a Volkswagen AG., nyeresége viszont egyszeri tétel miatt csökkent - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Porsche Hungaria Kommunikációs Igazgatósága.

Tovább csökkentik a szén-dioxid kibocsátást

Az Európai Parlament (EP) február 25-én Strasbourgban megszavazta azokat a szabályokat, amelyek értelmében az unióban forgalmazott új autók kilométerenkénti szén-dioxid-kibocsátásának megengedett mértékét a 2015-ös 130 grammról 2020-ra 95 grammra szorítják le.

Magasabb szintű újrahasznosítás az Eissmann-nál

Több mint 227 millió forint összértékű technológiai fejlesztést valósított meg nyíregyházi gyárában az autók belső borítóelemeinek gyártásával foglalkozó Eissmann Automotive Hungaria Kft. - jelentette be a társaság.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
AUTOMATIZÁLÁS

Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?

Lehet a vákuum is gazdaságos

Média Partnerek