Túlélés = fejlődés. Növeljük alkalmazkodóképességünket!

2020. május 07., csütörtök, 06:00

Címkék: CAD/CAM/PLM graphIT Plant Simulation Siemens PLM szimuláció szimulációs szoftver

Megváltoztak a körülményeink az elmúlt hetekben. Mindenki a maga módján és legjobb tudása szerint próbál alkalmazkodni ehhez az új helyzethez. Sokan vannak, akik kihasználják a rendelkezésre álló időt és belevágnak olyan projektekbe, amire eddig nem volt alkalmuk. Az önfejlesztés reneszánszát éli, szerencsére, és új értelmet is kapott. Már nem csak a tanulásról van szó, hanem a tanulás technikájának hosszútávú fejlesztéséről is.

A túlélés egyenlő a fejlődéssel. A graphIT Kft-nél mi is más ritmusba álltunk át, és ebben az új ütemben támogatjuk ügyfeleinket a gyártás, és gyártási folyamatok fejlesztéséhez kapcsolódó kérdések kapcsán.

A gyors reakcióképesség, flexibilitás már korábban is fontos tényezők voltak a versenyképesség megszerzésében és megtartásában. Most megjelent egy új terület is, ahol ezekre szükség van, ez pedig a túlélés. A gyártókat most különösen rosszul érinti/érintheti ez a helyzet. Valamit ki kell találniuk, hogy megoldják a helyzetet, és ezt az új ötletet tesztelni és validálni is kell. És mindezt még gyorsan is. Rengeteg megoldandó feladat előtt állnak. Olyanok előtt, mint például:

  • Át kell szervezni a termelést
  • Teljesen új termék gyártására kell átállni, amely magával vonja az új gyártási folyamat teljes elemzését: kihozatal, szűkkeresztmetszet, erőforrások (dolgozók, gépek) számának definiálás stb. szempontjából
  • Új műszakot kell beiktatni és ismerni kell ennek a termelésre gyakorolt hatását, költségeit stb.  
  • Lehet éppen az ellenkezője fordul elő, és csökkentett műszakszámmal kell megoldani a termelést. Na de kevesebb ember hogyan lehet ugyan azt a mennyiséget megtermelni? Kell-e új gép vagy több ember a műszakban? Hogyan változik a layout?
  • A social distancing megjelenik a gyártósoron is, ami layout módosítást eredményez.
  • Biztosítani kell a védőfelszerelést és higiénés kondíciókat stb.
  • Teljesen új termék gyártására kell átállni, és az új termék bevezetését tesztelni is kell.
  • Több vagy kevesebb emberre van szükség műszakonként. De hogyan alakul így a napi kihozatal, vagy a layout?
  • Határidőre kell szállítani – gondoljunk csak arra az egészségügyi termék most még inkább kritikussá váltak.
  • Hogyan tudunk kevesebb erőforrással is hatékonyan termelni?
  • Hogyan lehetséges a termelés kibővítése?
  • Alapanyaghiány hatásának vizsgálata?
  • Az újonnan megtervezett termelés milyen hatással van a rendszerre? Mennyire van párhuzamban a termelés által meghatározott kihozatal a valósággal?
  • Hogyan indítsuk el a termelést a vírus után?

A fenti rengeteg kérdés csak néhány, ami eszünkbe jutott. Nyilván sokan keresik ezekre választ.

Az olyan szoftvermegoldások, mint a Siemens Digital Industries Software Tecnomatix portfóliójába tartozó, a gyártási folyamatok szimulációjára szolgáló Plant Simulation használatával választ kapunk ezekre a kérdésekre. Nem győzzük hangsúlyozni ennek a koncepciónak fontosságát, és a mostani szituációban egyre növekvő létjogosultságát.

A versenyképessé válást, és annak biztosítását, de jelen esetben a túlélést is az fogja meghatározni, hogy mennyire tudunk flexibilisen reagálni a változásokra. A flexibilitás pedig maga után vonja a gyorsaságot.

A Plant Simulation jelesre vizsgázott a gyártási folyamatok leképezésében, azok paramétereinek egyszerű és gyors megváltoztatásában, akár új vizsgálati paraméterek implementálásában.

A szoftver segítségével lehetőség van a gyártási folyamatok gyors és precíz leképezésére. Széles eszköztár áll rendelkezésre a folyamatok elemzésére, valamilyen kiválasztott peremfeltétel mentén optimalizálásra. A Plant Simulation megválaszolja mindazokat a kérdések, amelyek egy gyártási folyamat megszervezése, újra szervezése kapcsán felmerülnek. Rávilágít arra, hogy a gyártási folyamatokban lévő sztochasztika miként befolyásolja az eredményeinket. Segít meghatározni a folyamatban lévő szűkkeresztmetszetet. A változtatások termelésre gyakorolt hatása, mint pl. műszakszám növelése/csökkenése, erőforrás csökkenés, social distancing miatt fellépő esetleges layout változtatás, stb. az ún. ”mi lenne, ha” kísérletek lefuttatásával gyorsan tesztelhető.

A vírus hatására változik a gondolkodásmódunk, ami kihat arra is, hogyan oldjuk meg a gyártással kapcsolatos problémákat. Már most bebizonyosodott a rugalmasság kulcsfontosságú. A jövőben ezért olyan tudásra van szükségünk, amivel biztosítható alkalmazkodóképességünk fenntartása. A Plant Simulation használata segít a gyorsan változó körülményeket átültetni a gyártásba, megvizsgálni azok hatását, és a hatások figyelembe vételével kihozni a maximumot a gyártási folyamatainkból.

www.graphIT.hu

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek