Gyakorlati képzés gépjárműszerelő tanulóknak

Gépjárműszerelőket képez az Inter Traction Electrics Kft. debreceni új üzemében

2018. február 01., csütörtök, 18:07

Címkék: debrecen debrecen gépjármű gépjárműipar gépjárműtechnika képzés műszaki képzés műszaki oktatás oktatás

Megkezdődött a gyakorlati oktatás az Inter Traction Electrics Kft. debreceni Oktatási, Fejlesztési Központjában és Kísérleti Üzemében január 31-én. Az év végén bemutatott épületben kezdetben huszonhárom szakgimnazista tanulhat, de rövidesen elindulhat a Debreceni Egyetemmel karöltve a duális mérnökképzés is a telephelyen.

Röviddel azután, hogy az ITK Holding Zrt. leányvállalata, - az Inter Traction Electrics Kft. -, 2017 végén ünnepélyes keretek között felavatta a debreceni Oktatási, Fejlesztési Központját és Kísérleti Üzemét, január 31-én elindult a gyakorlati képzés a telephelyen. Első körben a Debreceni Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnáziumának felnőttképzésében résztvevő diákjai foglalhatták el az új csarnokban kialakított tantermek székeit. Háromszor hat héten át, hét-nyolc fős csoportokban érkeznek a gépjárműszerelő tanulók, összesen huszonhárman kapnak itt gyakorlati oktatást tavasszal, akik közvetlenül az autószerelő mesterektől sajátíthatják el a szakmát.

"Nagy örömünkre szolgál, hogy megérkezett az első csoport hozzánk, fontos mérföldkő ez számunkra, ugyanis nagy fantáziát látunk a Debreceni Szakképzési Centrummal kötött együttműködésben, mivel az elkövetkezendő időszakban jelentős bővülés előtt áll vállalatunk. A debreceni fejlesztések első fázisa kétszázötven-háromszáz új munkahelyet teremt, a következő fejlesztési és beruházási szakasz kétezer-tizennyolcban indul, s nyolcszáz szabad pozíciót biztosít a cívisvárosban" - mondta el Nagy Miklós, az ITK Holding Zrt. humánpolitikai, jogi és igazgatási vezérigazgató helyettese. "A gyakorlati képzést közösen alakítottuk ki az intézménnyel, így a fiatalok minden esetben az iskola által megadott tematikához illeszkedően szerezhetnek kézzel fogható tapasztalatot kollégáink mellett" - tette hozzá.

Nagy Miklós arról is beszámolt, hogy a szakképzés mellett technikusi képzést is indít rövid időn belül a vállalat, s már egyeztetést folytatnak a Debreceni Egyetemmel is, ahol egy-két hónapon belül megkezdődhet az együttműködés a mérnökhallgatók duális oktatásában is. Ezzel párhuzamosan pedig jelentős hangsúlyt fektetnek a humánerőforrás minőségi bővítésére is.

A szakoktatás megkezdése mellett, az Inter Traction Electrics Kft. elkezdte felkészíteni az üzemet a sorozatgyártásra, amely során a beszállítókat minősíti a cég, és az spanyolországi alvázgyárral is egyeztet a vállalat. 

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek