Bővült a budapesti Continental gyár

Bővítette budapesti gyára kapacitását a Continental

2013. július 25., csütörtök, 08:22

Címkék: autóipar beszállítói ipar budapest Continental gyárbővítés

A Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyárában 2,6 milliárd forint beruházással két új projekt valósul meg, amelyhez közel 500 millió forint uniós és állami támogatást nyert a cég - mondta Luc Quisthoudt, ügyvezető igazgató a július 24.-én tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

 
Az 1,4 milliárd forintos beruházás a szervo kormány gyártását teszi kompletté, míg 1,2 milliárd forintból a telephely bővül - tette hozzá az ügyvezető igazgató. A fővárosi gyárba 2009 és 2012 között 7 milliárd forint beruházással vásárolt új gyártósorokat a társaság. Itt három termékcsoport készül: szervo kormány vezérlő elektronika, a hibrid autók ellenőrző elektronikája, továbbá a fék kontroll termék.
 
A szervo kormányhoz eddig csak a vezérlő elektronikát gyártották a Budapesten, de a mostani beruházás nyomán novembertől, az autó kormány forgatását segítő villanymotor is itt készül, és a szervo komplett egységként kerül el az autógyárakba. Ez a komplett egység akkora méretű, hogy azokba a kis kocsikba is beépíthető, amelyekben a korábbi termékeknek nem volt hely. A szervo elektronikája pedig olyan plusz funkciókat kap, mint a parkolási asszisztens, vagy a sávelhagyásra figyelmeztetés.
 
A második projekttel a raktározási-, valamint a gyártási terület is bővült. Az első projekttel 90 termelő-, míg a másodikkal 42 új logisztikai munkahely jön létre. A Continental csoport autóipari beszállító központja Hannoverben van, ehhez tartozik a magyar leányvállat is. A hat magyarországi gyártóhely - Szeged, Makó, Nyíregyháza, Vác, Veszprém és Budapest - mellett Budaörsön működik a gumiabroncs raktár és értékesítés. Az alkalmazottak száma 6 ezer fő. A  Continental a világon 173 ezer embernek ad munkát, a múlt évi árbevétele 32,7 milliárd euró volt.
 
(MTI)
Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Austria transfers

Média Partnerek